Nagycsaládok Kárpátalján: a Pataki család
„Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.” A 127. zsoltár mondata belevésődött a verbőci édesanya, Pataki Tímea szívébe. Úgy gondolja, hogy az Istentől kapott ajándékot, a gyermeket nem szabad visszautasítani. Férjével, Istvánnal öt gyermekáldásban részesültek, mindegyiket vállalták. Szeretetteljesen és felelősséggel nevelik gyermekeiket. Ismerjük meg a Pataki családot!
– Tímea, mesélj magadról és a férjedről!
– A Nagyszőlősi járásban, Verbőcön születtem. A férjem, István a szomszéd településen, Feketepatakon nőtt fel. Mind a ketten nagycsaládból származunk. Istvánnak három, nekem két testvérem van. Együtt jártunk a verbőci református templomba. István édesapám asztalosműhelyében dolgozott. A szülei örültek, amikor udvarolni kezdett nekem.
– Mikor kötöttetek házasságot?
– A párommal 1992-ben házasodtunk össze. Én 17 éves voltam, ő a 26. életévét töltötte be. Verbőcre költöztünk, ahol akkor már állt a férjem háza.
– S hamarosan jöttek a gyermekek…
– Alig múltam 18, amikor 1993-ban megszületett első gyermekünk, Krisztina. Őt követte 1995-ben István fiúnk. Utána egy rövidebb szünet következett. Ám arra vágytam, hogy nagycsalád legyünk. Ez az álmom 2001-ben vált valóra, amikor megérkezett Ákos. Utána nem is terveztünk újabb gyermeket. Krisztina már nagylány volt, felvették az Ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Szakközépiskola zongora szakára. Akkor derült ki, hogy ismét babát várok. 2010-ben jött a világra Dorina lányunk. Majd négy év múlva Johannával lett teljes a család.
– Hogy fogadta a család a gyermekáldásokat?
– Attól tartottam, hogy a család nem fog megérteni bennünket. Ám mindenki, a nagyszülők és a testvérek is örültek a babáknak.
– Mit tudhatunk a legidősebb gyermekeitekről, Krisztináról és Istvánról?
– Miután befejezte a zeneművészeti középiskolát, a verbőci óvodában kapott zenepedagógusi és óvónői állást. Jól érzi ott magát, szereti a kisgyermekeket. István az Ungvári Nemzeti Egyetem történelem szakán tanul. A mesterképzést végzi. Emellett felvette a nemzetközi kapcsolatok szakot.
– Ákos?
– Ákos a Nagyberegi Református Líceum 10. osztályos diákja, jövőre érettségizik. Mivel az ukrán nyelv nehézséget jelent számára, nem hisz abban, hogy Ukrajnában képes lesz diplomát szerezni. Ezért inkább az anyaországban, az ELTE-n szeretne továbbtanulni. Már most félek attól, hogy külföldön fog iskolába járni. Úgy érzem, nehéz lesz elengednem.
– Beszéljünk még Dorináról és Johannáról is!
– Dorina Verbőcön jár általános iskolába, most másodikos. Magyar nyelvű az intézmény. Minden gyermekünknél fontosnak tartottuk, hogy biztosítsuk az anyanyelven való tanulást. Számos felsőfokú diplomával rendelkező családtagunk van, mindannyian magyar nyelvű iskolából tanultak tovább, mégis sikerrel vették az akadályokat az ukrán nyelvű egyetemeken. Így aztán nem féltjük Dorinát sem.
A húga, Johanna nemsokára ünnepli negyedik születésnapját. Még nem jár óvodába. Egyrészt, mert nincs hely a verbőci óvodában, másrészt, mert nagyon anyás. A ragaszkodás kölcsönös, nekem sem könnyű elengednem a gyermekeimet.
– Miből tudjátok biztosítani a család fenntartását?
– A férjem asztalosmester. Évekig együtt dolgoztak az édesapámmal. Ők készítették el a verbőci református templom padjait is. Sajnos az utóbbi években a műanyag nyílászárók kiszorították a piacról a fából készült ajtókat, ablakokat. Emiatt olyan kevés megrendelése volt a férjemnek, hogy abból már nem lehetett eltartani a családot. Ekkor fóliás növénytermesztésbe kezdtünk. Ez sem volt egyszerű. Sok és nehéz munkával járt a zöldségek előállítása, s nehéz és veszteséges volt az értékesítésük. Ezért tavaly felhagytunk a mezőgazdasági tevékenységgel.
– Manapság divattá vált a külföldi munkavállalás. Ti gondoltatok erre a lehetőségre?
– Megfordult a fejünkben, ám eddig még nem kényszerültünk rá, hogy István külföldre menjen dolgozni. Nem szeretnénk, ha távol lenne a családtól. Már az is megfordult a fejünkben, hogy Magyarországra költözzünk.
– Milyen lehetőségetek van Kárpátalján?
– Az elmúlt nyáron építkezéseken dolgozott István, emellett egy-egy asztalosmunkát is elvállalt. Én is szívesen munkába állnék, ám a két kisebbik gyermekünk miatt erre még nincs lehetőségem.
– Mint ötgyermekes nagycsalád, részesültök-e bármilyen állami kedvezményben vagy támogatásban?
– Nem igazán. A fiunk, István hiába jó tanuló az egyetemen, nem részesül ösztöndíjban. Csak az elektromos áram és a lakossági földgáz fogyasztására kapunk támogatást, ám az olyan csekély mértékű, hogy nem sokat segít. A gáz mellett fával is fűtünk, hogy spóroljunk.
– Milyen terveitek vannak? Hogy látjátok a jövőt?
– A gyermekeinket szeretnénk abban támogatni, hogy befejezzék a tanulmányaikat. A házat is jó lenne kibővíteni, hogy mindenkinek legyen saját kuckója. Örülnénk, ha majd a gyermekeink felnőttként Kárpátalján telepednének le és alapítanának családot. Az a kívánságunk, hogy az unokáink is itt éljenek és magyarul beszéljenek! Bízunk a Jóisten gondviselésében. Mindent, amit eddig elértünk, neki köszönhetünk!
– Én is Isten áldását kívánom a családnak!
Marosi Anita
Kárpátalja.ma