Nagycsaládok Kárpátalján: a Puskás család
A Puskás család anyukájával, Lídiával megbeszéltem, hogy ellátogatok hozzájuk beregújfalui otthonukba. Már hozzájuk tartottam, amikor rádöbbentem, hogy a Beregszásztól mindössze 18 kilométerre fekvő települést szinte alig ismerem. Ugyan évekkel ezelőtt jártam ott egyszer, de akkor a helyi romatáborban forgattunk egy dokumentumfilmet, a települést jóformán nem is láttam. Pedig a dimbes-dombos táj között megbújó, közel 2000 főt számláló falu igazán barátságos képet fest a betérő előtt. A kapualjakban ülő idős nénikék, az utcán játszadozó kisgyermekek, az ódon épületek között kikukucskáló templomtorony, s a kihagyhatatlan macskaköves út a régi korok világát idézik. Ideális hely gyermekneveléshez.
Így jutok el az egyik mellékutcába, ahol rögtön az első házban lakik a Puskás házaspár négy gyermekével és a nagyszülőkkel.
Az udvaron felállított trambulinban a saját gyerkőcök mellett más falubeli gyerekek is játszanak. Csupa lány. A csacsogásuktól hangos az udvar.
Hogy nyugodtam tudjunk beszélgetni, Lídiával a család ebédlőjében ülünk le.
– Mondhatjuk, hogy te minden értelemben itthon vagy, hiszen ebben a házban nőttél fel, ahol most a férjeddel és a gyermekeiddel is élsz.
– Igen. A húgommal, aki szintén nagycsaládban él, ebben a házban nevelkedtünk.
– Mit tudhatunk a férjedről, aki most Magyarországon dolgozik?
– Ő is beregújfalui. Neki egy öccse van. Istvánnal mind a ketten a helyi általános iskolába jártunk, de ő négy évvel idősebb nálam, s nem emlékszem rá azokból az időkből. Csak később ismerkedtünk meg a faluban. Én akkor már varrónőként dolgoztam a szomszéd községben, ő pedig kőműves munkát vállalat Magyarországon.
– Mikor házasodtatok össze?
– Öt év udvarlás után, 2006-ban tartottuk meg az esküvőt. Hét éven át az apósomnál laktunk, majd átköltöztünk az én szüleimhez. A férjem édesanyját nem ismertem, már korábban elhunyt.
– Mivel foglalkozott akkoriban és most a párod?
– Miután összeházasodtunk, a férjem azt mondta, hogy nem megy többet külföldi munkára, hanem itthon marad a családdal, és inkább helyi építkezéseken dolgozik. Ehhez tartotta is magát 12 éven át. Volt egy rövid, négy hónapos kivétel, amikor az ikrek megszülettek, s nehéz volt megoldanunk a család fenntartását. Ám azt leszámítva egészen idén januárig velünk volt a párom. Akkor ment el ismét Magyarországra. Hivatalosan alkalmazták egy budapesti építkezésen.
– Miért hoztátok meg ezt a döntést?
– Szeretnénk különköltözni a szüleimtől. Már van is egy házunk itt a faluban, amelynek a felújítását elkezdtük. A munkálatok sokba kerülnek, ezért vállalt a férjem külföldön munkát. A másik tervünk, hogy szeretnénk egy családi autót vagy mikrobuszt vásárolni, hogy a családunk ki tudjon itthonról mozdulni.
– Beszéljünk magáról a családról, a gyerekekről is!
– Petra lányunk 2007 januárjában jött a világra császármetszéssel a beregszászi kórházban.
Hanna ugyanígy született meg 2015-ben. Terveztünk ugyan harmadik babát is, csak kicsit később szerettük volna bővíteni a családot. A császármetszések miatt az orvos is hosszabb szünetet javasolt. Meg is ijedtünk, amikor megtudtuk, hogy útban van a kistestvér, hiszen Hanna akkor még csak hét hónapos volt.
– Ezután jött az újabb meglepetés…
– Az újabb vizsgálaton kiderült, hogy ikreket várunk. A távoli rokonságban vannak ugyan ikrek, ám mi nem számítottunk kettős áldásra. Bár a férjem már az első két várandósságnál is emlegette, hogy ikreket szeretne. Úgy tűnik, hogy a Jóisten meghallgatta a kérését.
– Hogy érezted magad a várandósság alatt?
– Minden rendben volt hét és fél hónapig. Akkor a családunk szalmonellafertőzést kapott, s bekerültünk a beregszászi kórházba. Egyedül a szüleim és a férjem nem lett beteg. Beindult a szülés, és császármetszéssel megszülettek a lányok, Klára és Luca. Őket mentővel átszállították Munkácsi Járási Gyermekkórházba, ugyanis a tüdejük még nem fejlődött ki.
– Mi történt ezután?
– Egy hónapot töltöttek el a babák a kórházban. Amikor megerősödtem, engem is átvittek hozzájuk. Miután az orvosok úgy ítélték meg, hogy elég erősek a lányok, hazaengedtek bennünket. Kontrollra vissza kellett járnunk, de hála Istennek, semmilyen maradandó károsodást nem szenvedtek a gyerekek. Sőt teljesen behozták a lemaradásukat. Otthon a szüleim és a férjem is besegített.
– Szép neveket választottatok a lányoknak.
– Olyan nevek mellett döntöttünk, amelyek mind a kettőnknek tetszettek. Egyedül Kláránál volt személyes vonatkozás: a férjem édesanyját hívták így.
– Hogy telnek most a hétköznapok?
– A férjem Magyarországon van. Épp most látogattam meg néhány napra.
Petra a helyi magyar tannyelvű iskola 7. osztályos tanulója. A cukrászat és a szakácskodás érdekli. Hanna a helyi óvodába jár. Az ikrek is elkezdhetnék már az óvodát, ám azt most egy nagyobb felújítás miatt bezárták. De amint újra megnyit, ők is oda fognak járni.
– Most, hogy mindenki óvodás, iskolás, milyen terveid vannak? Itthon maradsz főállású anyukának vagy munkába állsz?
– Szeretek varrni, de inkább itthon szeretnék ezzel foglalkozni. Emellett egy ideje használt ruhákat árulok itthon.
– Végezetül: hogy látod a családod jövőjét?
– Most épp nagy dilemma előtt állunk. A férjem főnöke azt szeretné, ha az egész családunk kitelepedne Magyarországra. A párom a gyermekek érdekében hajlik a költözésre. Én viszont szívesebben maradnék Kárpátalján. A lányok is szeretnek itt élni.
– Sok boldogságot és jó egészséget kívánok a családotoknak; a helyes döntés meghozásában pedig Isten kegyelme legyen veletek!
Marosi Anita
Kárpátalja.ma