Nagycsaládok Kárpátalján: a Seres család

Amennyiben nagycsaládokkal akarunk találkozni, mi sem egyszerűbb, mint ellátogatni a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) egy-egy programjára. Ott aztán bőven láthatunk három-négy- vagy akár ötgyermekes családokat. Babakocsit toló apukákat, óriáskeréken ülő bátor anyukákat, vattacukortól, nyalókától maszatos kicsiket és nagyokat. Ott senki nem szól ránk, ha ebédnél több tucat töltött káposztát és egy egész kenyeret kérünk a családunk részére. Az is természetes, hogy egyszerre három gyermekünk akar hullámvasutazni, s az arcfestőnél ugyanaz az anyuka már a negyedik ugyanolyan kinézetű gyermekével áll sorba.

Mindezt jómagam is átéltem, amikor június 10-én részt vettem a KMNE családi gyermeknapján, melyet a tiszapéterfalvi vidámparkban rendeztek meg. Ott találkoztam egy szimpatikus beregszászi házaspárral, Seres Sándorral és Erikával, akik három gyermekükkel érkeztek a gyermeknapra. Velük beszélgettem.

 

– Erika, a férjeddel mind a ketten beregszászi születésűek vagytok.

Erika: – Igen, Beregszászban nőttünk fel. Abban is hasonlóak vagyunk, hogy egy-egy testvérünk van, ugyanannak az iskolának voltunk a tanulói, illetve egy gyülekezetbe jártunk.

 

– Mivel foglalkoztak a szüleitek?

Sándor: – Édesanyám a műszergyárban dolgozott, édesapám kárpitos volt a Május 1. Bútorgyárban.

Erika: – Az én szüleim is a bútorgyárban dolgoztak. A rendszerváltás után megszűnt a gyár, ezért édesapám Magyarországon vállalt munkát. Sajnos nem sokáig lehetett velünk, 15 éves voltam, amikor meghalt. Ezt követően édesanyám egyedül nevelt bennünket.

 

– Hova jártatok iskolába?

Sándor: – Az ukrán tannyelvű Beregszászi 5. Sz. Középiskolába jártam. Az érettségit követően munkába álltam a helyi műszergyárban. Aztán besoroztak, s két évet töltöttem el katonaként a tengeren. Miután hazakerültem, a Beregszászi Járási Távközlési Hivatal alkalmazottja lettem.

Erika: – Jómagam is az 5-ös iskola tanulója voltam. Onnan a munkácsi tanítóképzőbe vezetett az utam, ahová óvodapedagógus szakra vettek fel. Négy év után kaptam diplomát, s rögtön munkába is álltam.

 

– Hova kerültél?

Erika: – A Beregszászi 7. Sz. Óvodába vettek fel óvónőnek. Ennek nagyon örültem, hiszen mindig is az volt az álmom, hogy óvodában dolgozhassak. Nem is szakmának tekintem a munkám, hanem hivatásnak. A gyermekeink születésekor hagytam ott az óvodát, de szeretnék majd idővel visszatérni a csöppségek közé.

 

– Hogyan találkoztál a pároddal?

Erika: – Hiába jártunk egy iskolába és gyülekezetbe, sokáig csak látásból ismertük egymást. Aztán egy közös ismerősön keresztül összebarátkoztunk. Onnantól kezdve már felgyorsultak az események: fél év múlva össze is házasodtunk.

Sándor: – Ezt a félévet távkapcsolatban töltöttük el, mert egy lembergi technikumban kaptam továbbtanulási lehetőséget. Miután azt elvégeztem, további öt éven át egyetemi szinten folytattam a tanulmányaimat. Kéthavonta egy hetet kellett eltöltenem az iskolapadban.

 

– Akkor már házasok voltatok?

Erika: – Igen. 2006 februárjában egynapos volt az első gyermekünk, Dávid, amikor Sándornak három hétre el kellett utaznia. Miután hazatért, furcsa is volt neki, hogy már hárman vagyunk. Aztán lassan megszoktuk a kisgyermekes életmódot. Két és fél év múlva, 2008-ban egy kislánnyal, Annával gyarapodott a család, majd 2011-ben megszületett Péter fiunk.

 

– Így terveztétek?

Erika: – Egyáltalán nem. Sokakhoz hasonlóan mi is csak két gyermek vállalásában gondolkodtunk. Istennek azonban más tervei voltak velünk. Amikor megtudtuk, hogy útban van a harmadik baba, először meglepődtünk, és egy kicsit meg is ijedtünk, ám aztán örömmel vártuk az új családtagot. A két nagyobb gyermekünk kifejezetten boldog volt, hogy kistestvérük születik.

 

– Hogyan boldogultatok három kisgyermekkel?

Erika: – Sanyi mindig sokat segített a gondozásukban. Ahogy teltek az évek, egyre rutinosabb szülő lett. Pétert már teljesen rá tudtam bízni. Ha kellett, megetette és tisztába is tette. Az az időszak volt nehezebb, amíg mind a három kicsi volt, most viszont már sokkal könnyebb velük. A nagyobbak egy-egy feladatot is elvégeznek, az utazás is egyszerűbben megoldható.

 

– Milyennek látjátok a gyermekeiteket?

Erika: – A gyermekeink a kisebb korkülönbségnek köszönhetően meglehetősen jól összeszoktak egymással. Anna és Péter között olyan szoros a kapcsolat, mintha ikrek lennének. Dávid másabb, komolyabb, zárkózottabb természetű. Csak azzal foglalkozik, ami érdekli. Ez a tanulásra is igaz.

 

– Hova jár iskolába?

Erika: – Hatéves korában egy ukrán tannyelvű iskolába írattuk be. Ám megterhelő volt neki ott a tanulás, ezért harmadik osztály után átírattuk a Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskolába, ahol magyarul folytatta a tanulmányait. Onnantól kezdve felszabadult lett, megszűntek az addigi betegeskedések. Most fejezte be az ötödik osztályt. Főként a természetrajz, a történelem és az irodalom érdekli. Anna is ugyanabba az iskolába jár, ő harmadikos lesz. Különösen szépen rajzol. Péter pedig szeptemberben szintén ott kezdi meg az első osztályt. Anna és Péter ukrán óvodába járt, jól megtanulták az államnyelvet. Annának kicsit nehezebben ment a beszéd, még logopédushoz is vittük.

 

– Találtatok megfelelő szakembert?

Erika: – Egy beregszászi idősebb logopédushoz, Magduska nénihez hordtuk egy éven át Annát. Ő sok türelemmel és játékosan vezette rá Annát a hangok megfelelő kiejtésére. Mire első osztályos lett, addigra sikerült kijavítani a beszédhibát.

 

– Beszéljünk még Péterről is!

Erika: – Ő egy olyan gyermek, akiben mindenkiből van egy kicsi. Tele van szeretettel és örömmel. Mindig ölelget, puszilgat bennünket. Ha nagy lesz, Bob mester akar lenni, ugyanis nagyon szeret barkácsolni. A születésnapjára is barkácskészletet kért.

– Mennyire van lehetőség erre nálatok?

Erika: – Kertes házban lakunk, így a gyerekeknek van megfelelő terük a játékra és a biciklizésre.

– Háziállatot tartotok?

Erika: – Kint nincsenek állataink, bent a házban viszont két, halakkal teli akváriumunk is van.

Sándor: – Ez az én kedvtelésem.

 

– Ha már a kikapcsolódásnál járunk, van lehetőségetek kirándulni, pihenni?

Erika: – A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete programjain szoktunk részt venni. Februárban Budapestre utaztunk el az egyesület jóvoltából; akkor a parlamentben tölthettünk el egy napot más nagycsaládok társaságában. Nemrég ismét a magyar fővárosban voltunk, a Családok Budapesti Világtalálkozóján vettünk részt. Ennek keretében a Fővárosi Nagycirkusz műsorát tekinthettük meg. Rendkívül nagy élményt jelentett ez a családunknak.

Emellett a vasárnapok mindig pihenéssel telnek. Délelőtt református istentiszteleten veszünk részt, délután a nagyszülőket látogatjuk meg.

 

– Mennyire erősít meg benneteket az Istenbe vetett hitetek?

Erika: – Hit nélkül nem tudnánk megoldani a problémáinkat, konfliktusainkat. A gyermekeinket is vallásosnak neveljük.

 

– Érezhető a családban, a mindennapokban, hogy Ukrajnában gazdasági és háborús válság van?

Sándor: – Mindenképpen. A fizetésünk sokkal kevesebbet ér, mint évekkel ezelőtt. Továbbra is a távközlésnél dolgozom, ám mellette még egy munkát elvállaltam: a helyi villanytelepen egy hibrid telefonközpontot felügyelek.

Erika: – Hála legyen az Úrnak, mindenünk megvan, ami szükséges, ám félre nem tudunk tenni. Én az elmúlt éveket itthon töltöttem a gyerekekkel. Úgy érzem, hogy anyának lenni is hivatás. Szeptembertől Péter iskolába megy, fontosnak érzem, hogy az első évben még mellette legyek, támogassam. Aztán szeretnék visszatérni az óvodába.

– Sokan külföldön keresnek boldogulást…

Erika: – Tavaly nekünk is megfordult a fejünkben, hogy elmegyünk. Ám ez nem olyan egyszerű. A gyermekeinknek itt vannak a közösségeik. Itt járnak gyermek-istentiszteletre, cserkészetre, zeneiskolába. Nekik biztonságosabb Kárpátalján élniük és felnőniük. Nekünk is itt vannak az ismerőseink, a barátaink.

 

– Beregszászban nőttetek fel, most is ott laktok a családotokkal. Mennyire élhető ez a város?

Sándor: – Sokat fejlődött Beregszász. Látszik, hogy a polgármestere igyekszik. Talán még több játszótér kellene, hogy a kisgyermekeseknek legyen hova kimenniük.

Erika: – Tetszik az új park is, már megnéztük a gyerekekkel.

 

– Most a tiszapéterfalvi vidámparkban vagyunk a KMNE gyermeknapján. Itt is szétnéztetek már?

Erika: – Néhány játékot és kézműves foglalkozást már kipróbáltunk. Mindenki ült az óriáskeréken, de a hullámvasúton csak Sanyi kísérte el Annát. Jól érezzük itt magunkat, a gyerekek izgatottan várták ezt a napot.

 

– További kellemes időtöltést kívánok a családnak! Isten áldjon meg benneteket!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma