Nagycsaládok Kárpátalján: a Szkoropádszky család

Ember tervez, Isten végez. Ez az ősrégi szólás jutott eszembe a Szkoropádszky házaspárral való beszélgetésem után. Amíg a férj, Péter kora gyermekkorától tudta, hogy pap akar lenni, s töretlenül haladt is célja felé, addig feleségének, Adriennek egészen más elképzelései voltak jövendő életéről.

Miután a fiatalok egymásra találtak, a közös út is kirajzolódott előttük.

A jelenleg Palágykomorócon élő házaspár három gyermeket nevel. Péter görögkatolikus lelkészként tevékenykedik több egyházközségben, míg Adrienn főállású édesanyaként biztosítja a megfelelő családi hátteret.

Ismerjük meg a Szkoropádszky családot!

 

– Eltérő környezetből származtok. Adrienn, a Nagyszőlősi járásban, faluban nőttél fel, míg te, Péter beregszászi városi gyermek vagy.

Adrienn: – Tiszaújhelyi vagyok, a nővéremmel ketten vagyunk testvérek. Édesanyám magyar nyelv és irodalom szakos tanár, édesapám először tévészerelőként dolgozott, majd mezőgazdasággal kezdett foglalkozni.

Péter: – Beregszászi születésű vagyok. Egykeként nőttem fel, ám nagycsaládban éltünk, ugyanis édesanyámmal együtt laktunk a szüleivel és a testvérével.

– Hogyan emlékeztek vissza a gyermekkorotokra?

Adrienn: – Az óvoda, ahová jártam, velünk szemben volt, a mostani görögkatolikus parókia udvarán. Ugyanígy a görögkatolikus templom is a mi utcánkban állt. Kicsi gyermek voltam, de emlékszem a pravoszláv papra, aki akkoriban ott szolgált. A nagymamám minden vasárnap elvitt a templomba, ebből nem engedett. Gyerekként persze alig vártam, hogy vége legyen a szertartásnak.

Péter: – Én abba a beregszászi óvodába jártam, ahol a nagymamám volt az óvónő. Mi is templomba járó család voltunk. Bendász István görögkatolikus kanonok keresztelt meg. Később hozzá vittük titokban megszentelni a húsvéti pászkát. Aztán a temetőben és a városi klubban végeztük a szertartásokat, míg vissza nem kaptuk a pravoszlávoktól a görögkatolikus templomot. Mély benyomást tehettek rám az akkor átéltek, mert már óvodás koromban eldöntöttem, hogy pap leszek.

 

– Hova jártatok iskolába?

Adrienn: – A helyi általános iskola tanulója voltam, majd a 9. osztályt követően a Nagyszőlősi 3. Számú Perényi Zsigmond Középiskolába kerültem. Onnan egy év múlva tovább mentem egy munkácsi technikumba, ahol állatgyógyász diplomát szereztem. Édesanyám mindig is azt szerette volna, ha követem az ő hivatását, de nekem eszem ágában sem volt a tanári pályára lépni. A középiskola befejezése után állatorvosi szakra készültem Lembergbe, ám a szüleim nem engedtek el nappali tagozatos képzésre. Végül az ökológus szakot választottam, amelyet levelező tagozaton végeztem el. Eközben felvettek az újhelyi iskolába könyvtárosnak.

Péter: – Beregszászban a Sevcsenkó utcában laktunk, ahol a templomunk és az iskolám, a Beregszászi 6. Számú Horváth Anna Általános Iskola is van. Sokat köszönhetek egykori tanítómnak, Huszti Jolánnak, akivel nemcsak az órákon, hanem a templomban is találkozhattam. Az elemi osztályok befejezése után a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban tanultam tovább, majd 9. osztálytól a Hajdúdorogi Görögkatolikus Gimnázium és Szakközépiskola tanulója lettem. Egy máriapócsi zarándoklaton figyeltem fel az iskolát hirdető plakátra, s úgy gondoltam, hogy ha pap akarok lenni, ott a lehető legjobb környezetben leszek. Eleinte nehezen illeszkedtem be az új környezetbe, de aztán rengeteg élményben volt részem. Az intézmény sokféle lehetőséget biztosított a tanulói számára: énekkar, hittan fakultáció, kántorképzés, szertartások tették értékessé az ott eltöltött időt.

 

– Továbbra is papi pályára készültél?

Péter: – Semmi sem tántorított el a terveimtől. Amikor 2003-ban leérettségiztem, új püspöke lett a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyének Milan Šašik személyében. Ő ragaszkodott ahhoz, hogy a hozzá tartozó kispapok Ungváron végezzék el a teológiai képzést. Nekem még megengedte, hogy Nyíregyházán tanuljak, ha felvesznek oda. Viszont kikötötte, hogy az első évet az ungvári szemináriumban kell eltöltenem. Nem bántam meg, ugyanis főleg az ukrán nyelv tanulása szempontjából igen hasznos volt az az egy esztendő.

 

– Hogyan ismerkedtetek meg egymással?

Péter: – Adriennel Karácsfalván találkoztunk 2009-ben. Akkor már végzős kispap voltam. A Megmaradni görögkatolikus ifjúsági találkozóra készültünk, s mind a ketten benne voltunk a szervezőbizottságban.

Adrienn: – Eleinte kifejezetten ellenszenvesnek találtam Pétert, de nagyon hamar megváltozott róla a véleményem.

Péter: – Összebarátkoztunk, s még két táborba együtt mentünk el szervezőnek. Másfél évig udvaroltam Adriennek. Ezalatt Kárpátalján tartózkodtam. Megírtam a szakdolgozatomat, majd a teológia befejezése után egy éven át a karácsfalvi líceumban lettem nevelőtanár.

– Mennyire volt tudatos döntés részedről, hogy kárpátaljai lányt választottál?

Péter: – Nem állítottam fel olyan feltételt, hogy kárpátaljai legyen a feleségem, de örülök, hogy így alakult. Adrienn itt nőtt fel, ismeri az itteni életet s mentalitást, ami megkönnyítette a közös életünket.

 

– Mikor házasodtatok össze?

Péter: – 2011. május 21-én tartottuk meg az esküvőnket. Utána pappá szenteltek, és hamarosan megkaptam a papi kinevezésemet is.

 

– Hova kerültetek?

Péter: – Milán püspök Palágykomoróc és a hozzá tartozó filiák ellátásával bízott meg. Korábban csak kétszer jártam a településen, Adrienn számára pedig teljesen ismeretlen volt a vidék. Első, háztűznéző utunkon el is tévedtünk.

 

 

– Hogyan illeszkedtetek be?

Péter: – Az elődöm, Tóth Jenő atya jól felkészített, mindent elmondott, amit az egyházközségről tudnom kellett.

Adrienn: – Amikor Palágykomorócra költöztünk, még két hétig visszajártam Tiszaújhelybe a könyvtárba, de aztán beláttam, hogy ez hosszútávon nem lesz megoldható. Mivel helyben nem kaptam munkát, bejelentkeztem Ungváron a Munkaügyi Központba, de ők sem tudtak állást ajánlani. Hamarosan azonban kiderült, hogy babát várunk, így ez a kérdés is megoldódott.

 

– Hány gyermeket terveztetek?

Adrienn: – Háromban állapodtunk meg.

 

– Mikor született meg az első gyermeketek?

Péter: – 2012. augusztus 18-án jött a világra Péter fiunk egy ungvári kórházban Nagy baba volt, 4300 grammal született. Természetes úton született, s Adrienn lassan épült fel a gyermekágyból. Amíg lábadozott, az édesanyja segített nekünk.

– Mennyi idő múlva követte Pétert a kistestvér?

Adrienn: – 19 hónapos volt a fiunk, amikor 2014. március 22-én megszületett a húga, Veronika. Ő császármetszéssel jött a világra Ungváron. Kisebb volt a súlya, mint a bátyjának, de a 3800 grammjával így is nagynak számított.

 

– Az első két gyermeketek vállalása után egy kis szünetet tartottatok.

Adrienn: – Veronika születése után szerettem volna még tanulni. Végül mégiscsak magyar tanár lett belőlem. 2016-ban beiratkoztam az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar filológia szakára. A másoddiplomás képzés másfél évig tartott, 2018 januárjában kaptam meg a diplomámat. Azon év szeptemberében munkába is álltam a helyi általános iskolában. A magyar nyelv és irodalom mellett történelmet is tanítottam, valamint osztályfőnöki feladatot is vállaltam.

 

– Aztán jött az újabb baba…

Adrienn: – Épp karácsony napján végeztem el a tesztet, s tudtam meg, hogy új életet hordok a szívem alatt. A karácsonyfa alá odatettem egy borítékban a tesztet. Így tudta meg Péter, hogy ismét apuka lesz.

– Hogyan fogadta a család a hírt?

Péter: – Volt bennünk egy kis félelem, hogy mennyire fognak örülni, de a nagyszülők jól fogadták a hírt. Péter fiunk azt mondta, hogy neki van már egy testvére, Veronika pedig nem igazán fogta fel, hogy mi történik.

Adrienn: – Azt tanácsoltam Péternek, hogy adjunk időt a gyermekeinknek, s ha majd már kerekedik a pocakom, nekik is könnyebb lesz megérteniük, hogy kistestvérük születik.

 

– Mikor érkezett a családba Tamás?

Adrienn: – 2019. augusztus 16-án jött a világra Ungváron 3500 grammal. Ő is császármetszéssel született.

 

– Mindhárom gyermeketek Ungváron született.

Adrienn: – Amikor várandós voltam Péterrel, egy ungvári szülészorvosnő járt ki Palágykomorócra, s annyira megszerettük, hogy mind a három gyermekünk világra jövetelénél ő segédkezett.

 

– Hova mentek orvoshoz, ha betegek a gyerekek?

Péter: – A szomszéd településen, Szürtében él Kovács Mária gyermekorvos, hozzá fordulunk, ha kell. Hála Istennek nem igazán betegesek a gyerekeink.

 

– Hogyan zajlik három gyermekkel az életetek?

Adrienn: – Tamás hat hetes. Amióta hazajöttünk a kórházból, sokan meglátogattak bennünket a faluból. Jó érzés, hogy így kimutatják felénk a szeretetüket. Nemrég volt Tamás keresztelője, azon is sokan részt vettek a helyi és a szomszéd egyházközségek tagjai közül.

Elég rugalmasak vagyunk, igyekszünk minél többet kimozdulni itthonról, s Tamást is visszük magunkkal.

Péter már második osztályos a helyi iskolában, Veronika pedig ugyanabba az épületbe jár óvodába. Reggelente a férjem viszi el őket, én pedig itthon maradok Tamással.

 

– Hogyan tudjátok a vallásos nevelést biztosítani a gyermekeitek számára?

Péter: – Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nemcsak papja, hanem hitoktatója is vagyok a gyermekeinknek. Amit a hittanórán megtanítok, azt itthon is elvárom tőlük. Az nálunk természetes, hogy vasárnap az egész család ott van a szent liturgián. Péter sokáig ministrált is a szertartásokon, ám nagypénteken rosszul lett a templomban, s azóta inkább a padban ül.

Adrienn: – Az étkezési és esti ima sem maradhat el nálunk. A nagyok szeretnek a saját szavaikkal imádkozni. Persze a maguk módján. Mostanában gyakran van áramszünet nálunk. Veronika legutóbb azt kérte a Jó Istentől, hogy hamar kapcsolják vissza az áramot. S nagyon boldog volt, amikor ez megtörtént.

– Nyolc éve vagytok Palágykomorócon. Hogy érzitek itt magatokat?

Péter: – Szeretünk itt lenni. Maga az egyházközség 250 lelkes, de nemzetiségi (ukránok, magyarok) és felekezeti (római katolikus, görögkatolikus) szempontból is összetett. Aktív egyházközségi életet élünk. Sokféle programot – kirándulás, zarándoklat, bál, hittantábor – szervezünk a híveknek. Ezek lebonyolításában nagy segítségemre van a feleségem.

 

– Aki pedig nem is akart papné lenni.

Adrienn: – Néha még ma is elgondolkodom, hogy jó papfeleség vagyok-e. Hitoktatást nem vállaltam, azt inkább Péterre bízom, viszont tényleg szívesen besegítek a szervezési feladatokban. Az idei egyházközségi kiránduláson 36. hetes kismamaként vettem részt. Nemsokára pedig itt a karácsony, s a templomi szerepet is én szoktam betanítani a hittanosoknak.

 

– Még egy utolsó kérdés: – szerettek Kárpátalján élni?

Adrienn: – Sohasem vágytam el innen.

Péter: – A dédnagyapám, Pochil László görögkatolikus pap volt. Amikor 1949-ben betiltották a görögkatolikus egyházat, elzavarták a templomából, majd el akarták vinni a Gulágra. Évekig bujkálnia kellett, de nem lett hittagadó. Mindig arra gondolok, hogy ha ő azokban a nehéz időkben kiállt a hite és a vallása mellett, én sem tehetem meg, hogy a jobb és kényelmesebb élet reményében elhagyjam Kárpátalját.

 

– Isten áldja meg a családotokat!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma