Nagycsaládok Kárpátalján: a Tóth család
Egy-egy családban többnyire akkor bomlik fel az addig megszokott életritmus, amikor a gyerekek sorban kirepülnek otthonukból. A tanulás, a munkavállalás és a családalapítás nemegyszer igen messzire szakítja tőlünk szeretteinket. Ez főként az édesanyákat viseli meg, az édesapák „férfiasabban” küzdenek meg az elválással.
A Tiszacsomán lakó Tóth házaspárnál a két nagyobbik gyermek, Zsófia és Réka között olyan kicsiny a korkülönbség, hogy szinte egyszerre bocsátják majd őket útjukra.
Éppen ezért a szülők úgy döntöttek, hogy vállalnak még egy babát, akivel biztosítják, hogy a ház sohasem legyen üres.
Ismerjük meg Zsolt és Ágnes családját!
– Ágnes, honnan származol?
– Badalóban nőttem fel. A szüleim igen fiatalok voltak, amikor házasságot kötöttek. Két gyermeket vállaltak, engem és az öcsémet. Ő idén végez a Sárospataki Református Teológiai Akadémián. Már megházasodott. Édesapám és édesanyám jelenleg Csehországban dolgozik, csak ritkán tudnak hazajönni. Ám akkor minden idejüket az unokáiknak szentelik.
– Mit tudhatunk a férjedről?
– Zsolt a szomszéd faluból, Tiszacsomáról származik. Neki is egy fiútestvére van. Ő is megházasodott már, most várják feleségével a második gyermeküket.
– Hogyan találkoztatok a pároddal?
– Barátokon keresztül ismerkedtünk meg egy karácsonyi kántálás alkalmával. Összebarátkoztunk, s két és fél éven át udvarolt nekem Zsolti. Biciklivel járt át Csomáról. Szinte minden nap eljött hozzám.
– Aztán összeházasodtatok…
– 2007-ben tartottuk meg az esküvőt. Utána Zsoltiékhoz költöztünk. Építkeztünk, így külön lakrészen vagyunk.
– Hogyan szoktad meg az új családodat?
– Olyan a természetem, hogy kimondom, amit gondolok. Anyósom sem titkolja el az érzéseit. Így nincsenek elhallgatott problémák, mindent megbeszélünk. Apósommal nehezebben ment az összecsiszolódás, de aztán elfogadtuk egymást. Sajnos ő három évvel ezelőtt agyvérzést kapott, azóta gyenge a fizikuma. Ám nagyon szereti az unokáit, főleg a legkisebbet.
– Mesélj a gyermekeitekről!
– 2008 szeptemberében jött a világra Zsófia lányunk Munkácson. Azért döntöttünk Munkács mellett, mert a családunkban történt egy tragédia. A rokon anyuka a beregszászi kórházba ment világra hozni a gyermekét, aki azonban orvosi figyelmetlenség következtében halva született. Ezt követően nem akartam ezt a kórházat választani.
– Nem jelentett gondot, hogy Munkácson a kórházakban már többnyire ukránul beszélnek az orvosok és az ápolók?
– Megoldottuk a kommunikációt. Konyhanyelven én is megértetem magam, illetve sokat segített, hogy édesanyám elkísért a vizsgálatokra és velem volt a kórházban, bár a szülőszobára nem jött be.
– Hogyan emlékszel vissza a szülésre?
–Komplikációt okozott a szülésnél, hogy erős csípőficammal jöttem a világra, s emiatt tovább tartott a vajúdás. 24 órát töltöttem a szülőszobán, nagyon elfáradtam. Zsófinak is meghúzódott a válla a kitolás alatt, ám nagyon hamar rendbe jött.
– Tudtad szoptatni Zsófit?
– Igen, egészen addig tápláltam anyatejjel, amíg ki nem derült, hogy ismét állapotos vagyok. 16 hetes várandós voltam, amikor ezt észrevettem. Mivel szoptattam és meghíztam, nem gondoltam, hogy ismét babát várok. Semmi jele – gyengeség, rosszullét – nem volt ennek. Zsófi pár hónapos volt akkor. A tejem olyan gyenge volt, hogy hiába tápláltam vele, nem fejlődött. Kénytelenek voltunk átállni tehéntejre.
– Mikor született meg a kistestvére?
– Réka 2009 októberében érkezett a családba, így bő egy év van a két lányunk között. Őt is Munkácson szültem, ám ő már hat óra vajúdás után megszületett. Érdekesség, hogy mivel nehezen ment a névadás, sorsolással választottuk ki, hogy majd hogy fogjuk hívni.
– Milyen a két lány kapcsolata?
– Noha reggeltől estig veszekednek, nem tudnak meglenni egymás nélkül. Ha az egyik elmegy a badalói nagyszülőkhöz, rövid időn belül hiányolni fogja a másik.
– Beszéljünk a család legifjabb tagjáról is!
– 2016-ban jött a világra Péter fiúnk Fehérgyarmaton. A többi között azért is mentük át Magyarországra szülni, mert azt akartuk, hogy magyar állampolgár legyen. Emellett nagyon jó körülmények között voltunk, a szülészorvosom is nagyon kedves és szakszerű volt. Anyagilag sem került többe, mintha itthoni kórházat választottunk volna. Az utazás és a határon való átkelés pedig nem jelentett problémát.
– Milyen baba volt Péter?
– Jól viselte az első időszakot, rögtön ráérzett a cicilésre és sokat aludt.
– Hogyan fogadták az öccsüket a lányok?
– Rendkívül nagy a szeretetük felé. Nagyon oda kell figyelnünk, hogy túlzottan ne kényeztessük el.
– Milyen most az életetek?
– A lányok a helyi általános iskola tanulói. Zsófi harmadik osztályos, Réka másodikos. Mind a ketten évvesztesek, ám szükség volt arra a plusz egy év óvodára. Zsófi jobb tanuló is lehetne, csakhogy hiányzik belőle a szorgalom. Ennek ellenére a matematika és a magyar nyelv jól megy neki. Réka teljesen más természetű, ő kötelességtudó gyermek, aki minden tantárgyból jól teljesít.
– Te még otthon vagy Péterrel. Mivel foglalkozik a családfő?
– Zsolti négy éve külföldön dolgozik. Mosonmagyaróváron vállalt munkát. Szükségünk volt a nagyobb keresetre, hogy be tudjuk fejezni az építkezést, illetve, hogy segíteni tudjunk Zsolti öccsének házat vásárolni.
– Milyen gyakran látják a gyerekek az apjukat?
– Napi szinten tartjuk a kapcsolatot az interneten, emellett négyhetente tud hazajönni Zsolti. Olyankor egy-három hetet tölt velünk.
– Hogyan viselik a gyerekek az édesapjuk távollétét?
– Az a szomorú, hogy szinte megszokják, hogy nincs itthon. Amikor aztán hosszabb ideig a családdal van Zsolti, akkor nehezebben engedik el a gyerekek.
– Mivel töltitek azokat a napokat, amikor hazautazik a férjed?
– Minden percet kihasználunk, hogy együtt legyen a család. Kirándulunk, részt veszünk a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete programjain.
– Mikor csatlakoztatok az egyesülethez?
– 2017 januárjában léptünk be, miután a csomai ismerőseink ajánlották nekünk az egyesületet. Azóta számos rendezvényükön vettünk részt a családdal. Nagyon jó érzés velünk hasonló életfelfogású családokkal találkozni. A gyerekeink könnyen ismerkednek, már sok nagycsaládban élő kis barátra tettek szert.
– Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?
– Lassan befejezzük a házunk építését. A jövőben szeretnénk venni egy autót, s kereskedést nyitni. Korábban már foglalkoztam ruhaneműk árusításával, amivel jól kerestem. Valami hasonlóba szeretnénk belefogni a férjemmel, aki már nem akar Magyarországon dolgozni.
– Kívánom, hogy sikerüljenek a terveitek, s hogy együtt legyen a család! Isten áldjon meg benneteket!
Marosi Anita
Kárpátalja.ma