Nagycsaládok Kárpátalján: az Orosz család

Nagybocskóról származik a négygyermekes édesanya, Orosz Erzsébet, aki a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola óvodapedagógus szakának második éves hallgatója.
Vele beszélgettem gyermekkoráról, családjáról, munkájáról.

– Hol született, Erzsébet?

– Nagybocskón születtem. Nagycsaládban éltem, három lány és három fiútestvérem volt. Én a hatodik gyermeke voltam a szüleimnek.

– Hogyan telt a gyermekkora?

– Nem volt könnyű gyermekkorom. Nem azért, mert sokan voltunk testvérek, hanem mert tizenegy éves voltam, amikor az édesanyám meghalt. Én akkor éppen Magyarországon voltam táborban, a temetés utáni napon jöttem haza. Édesapám pedig a temetést követően elhagyott bennünket. Átköltözött Aknaszlatinára, ahonnan származott.

– Ki gondoskodott Önről és a testvéreiről?

– A nagyobb gyerekek nevelték a kisebbeket. Valahogy mindannyian felnőttünk. A testvéreim pedig sorban megházasodtak. Az egyik testvérem szintén nagycsaládos, ott most született meg a negyedik gyermek.

– Hová járt iskolába?

– Nagybocskón végeztem el az ukrán tannyelvű általános és középiskolát. Már akkoriban is vagy óvodapedagógus, vagy tanító szerettem volna lenni, de a körülményeink akkor nem tették lehetővé a továbbtanulást. Így itthon maradtam, és férjhez mentem.

– Hogyan ismerkedett meg a párjával?

– Józsival már gyermekkorunktól ismertük egymást, egy utcában laktunk, és egy iskolába jártunk, csak a férjem négy évvel idősebb volt. 14 éves voltam, amikor elkezdett udvarolni nekem. Egy ideig ritkán találkoztunk, mert ő érettségi után ő elment Técsőre tanulni, majd besorozták katonának.

– Mikor került sor a házasságkötésre?

– A párom leszerelt, és 2000-ben összeházasodtunk. Az esküvőnk Nagybocskón volt.

– Hol kezdték meg a közös életüket?

– Az első időszakban Józsi nagymamájának a házában laktunk. Három évvel ezelőtt költöztünk át egy nagyobb házba, amely ugyan messzebb van a központtól, mint a korábbi házunk, de itt kényelmesebben elférünk.

– Szükség is van a nagyobb házra, hiszen férjével négy gyermeket nevelnek. Így tervezték?

– Nem terveztük el, hogy hány gyermekünk legyen, egyszerűen így adódott. Az első gyermekünk, Sanyika 2000-ben született, őt követte Eleonóra 2002-ben, majd 2003-ban Karolina és 2006-ban Diana.

– A gyerekek mit szólnak hozzá, hogy sokan vannak testvérek?

– Szeretik egymást, igaz, a fiam nem bánná, ha lenne egy öccse is.

– Ön és a férje mivel foglalkoznak?

– A férjemmel mindketten a nagybocskói óvodában dolgozunk, én óvónőként, ő pedig mint őr.

– Hogy került az óvodába?

– A negyedik gyermekünkkel voltam otthon, amikor szólt az óvoda igazgatónője, hogy munkatársat keresnek az óvodába. Én örömmel vállaltam a munkát, csak az volt a kérésem, hogy Dianát is vegyék fel az óvodába. Azóta ott dolgozom. Először dada voltam, majd segédóvónő, szeptember óta pedig óvónő.

Közben két évvel ezelőtt jelentkezett a főiskola óvodapedagógus szakára.

– Igen, a munkahelyemen tanácsolták, hogy végezzem el az óvodapedagógiát.

– Miért választotta a beregszászi főiskolát?

– Itt magyar nyelven tudok tanulni. Az óvodában harminc gyermek van a csoportban, s vannak köztük magyar és ukrán anyanyelvűek is. A faluban közel háromszázan beszélnek magyarul.

– Ki az óvoda fenntartója?

– Az óvodát a Nagybocskói Romzsa Tódor Karitász indította be 1998-ban a Rahói Járási Tanács segítségével, s azóta is a Karitász működteti.

– Önnek mi az anyanyelve?

– Bár a szüleim mindketten magyar emberek voltak, mi ukránul beszéltünk, mert a szomszédban mindenki ukrán vagy román anyanyelvű volt. A férjem is magyar anyanyelvű, de jól beszéli az ukrán nyelvet is. Otthon mindkét nyelvet használjuk, ha a gyerekekkel beszélünk. Ők egymás között is egyaránt beszélnek magyarul és ukránul is.
Nagybocskón egyébként nincs magyar tannyelvű iskola, csak vasárnapi iskolában tanulhatnak magyarul a gyerekek, amelyet a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szórványoktatási programja keretében tartanak az alsó tagozatos diákok számára. Itt magyar irodalmat és nyelvtant, írást, olvasást tanulnak.
Az én gyermekeim is ukrán tannyelvű iskolába járnak, és emellett elmennek a vasárnapi iskolába is. Épp most volt a fiam Rahón egy magyar nyelvű szavalóversenyen, ahol harmadik helyezést ért el.

– A vallás mennyire játszik fontos szerepet a család életében?

– Mindannyian római katolikus vallásúak vagyunk, ahogy Nagybocskó lakosságának nagy része. A falu temploma a háború után a román oldalon maradt, így a településnek sokáig nem volt temploma. Aki szentmisén akart részt venni, annak Aknaszlatinára vagy Gyertyánligetre kellett elmennie. 1998-ban szenteltek fel az új templomot. Nekünk fontos, hogy az egész család ott legyen vasárnaponként a templomban.
A fiam minden vasárnap ministrál. A középső lányom is nagyon szeret templomba járni. A kicsi még nem nagyon tudja végigülni a szentmisét.

– Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

– Egyrészt a főiskolát tervezem befejezni. Másrészt szeretnék továbbra is az óvodában dolgozni. Emellett ott a családom, akikkel törődnöm kell.

– Gratulálok ehhez szép családhoz! És külön köszönöm, hogy ilyen őszintén beszélt élete nehézségeiről és a családjáról. Kívánom, hogy legyen mindig elegendő ereje, hite és egészsége szeretteihez és munkájához!