Nagycsaládok Kárpátalján: Lőrinc Bertalan családja

Ezúttal a beregszászi Lőrinc családdal ismerkedhetünk meg.

A szülők, Bertalan és Mária keresztyén szellemiségben, otthonoktatással nevelik három gyermeküket. Az ezzel járó tapasztalatokról, nehézségekről osztották meg velünk gondolataikat.
– Honnan származtok?
Mária: – A Munkács melletti Izsnyétén nőttem fel, ahol a település lakosságának 70 százaléka magyar nemzetiségű. Ennek ellenére a szüleim – akik szintén magyarok voltak – ukrán tannyelvű iskolába adtak. Az általános iskolát helyben végeztem el, majd Gorondra jártam középiskolába. Fiatal koromtól kezdve bekapcsolódtam az izsnyétei református gyülekezet életébe. Az érettségit követően a lelkészünk elküldött Beregszászba, majd Nagykállóba hitoktatói képzésre.
Bertalan: – Én Gátról származom, oda jártam általános iskolába, ott fejeztem be a középiskolát is. A továbbtanulás helyett a kétkezi munkát választottam, egy építőbrigádban dolgoztam. Hamarosan besoroztak, s a katonaság jelentős változást hozott az életemben: ott lettem keresztyénné. Két évet szolgáltam az Odessza melletti Mikolajivban, ahol magyarként nagyon féltem attól, hogy majd belém kötnek az ukrán és orosz nyelvű társaim. De a Mindenható Isten végig vigyázott rám és nem ért semmilyen baj. Volt egy keresztyén katonatársam, aki néhány évvel előttem tért meg Zimányi József református lelkész szolgálata idején. Ő a barátnőjével (ma már a felesége) igyekezett lelkileg is támogatni a katonákat: a lány (az akkori nevén Szeglyánik Zita) Bibliát küldött és leveleket írt nekünk, s ily módon engem Jézus Krisztus megismerésére segített. Mire leszereltem, teljesen más ember lettem.

– Hogyan folytattad az életed?
Bertalan: – A katonaságot követően, 1997-ben jelentkeztem a miskolci Károlyi Gáspár Református Teológiai és Missziói Intézetbe, mely abban az évben vált külön a Magyar Református Egyháztól, s hozta létre a Közép- és Kelet-Európai Református Presbiteriánus Egyházat, melynek én is a tagja lettem.
A teológia ötéves volt, de két év elméleti oktatás után itthon töltöttem egy év gyakorlati időt. Beregszászba kerültem, s ekkor ismerkedtünk meg Máriával.
Mária: – Akkor én már itt dolgoztam a városban. Iskolákban és óvodákban hitoktattam négy éven át, majd a beregszászi idősek napközi otthonában – melyet a történelmi egyházak hoztak létre 1997-ben Nita von der Horst Kattenberg holland lelkésznő támogatásával – voltam lelkigondozó. Emellett Izsnyétén is hitoktattam.
A Református Presbiteriánus Egyház 1999-ben kezdte meg beregszászi működését, s nekem nagyon tetszett a Bibliához való ragaszkodásuk és a tanításuk.
Az akkori lelkészem választás elé állított: vagy maradok a régi gyülekezetemnél, s hitoktatok tovább, vagy az új gyülekezetet választom, de akkor abba kell hagynom a gyermekek tanítását. Az új gyülekezet mellett döntöttem, bár egy ideig még foglalkoztam Izsnyétén a gyerekekkel.
A munkánk kapcsán gyakran találkoztunk Bertalannal. Udvarolni kezdett, s három év együtt járás után, 2003-ban házasodtunk össze.
Bertalan: – Közben én visszamentem Miskolcra, hogy befejezzem a tanulmányaimat. Nagyon keveset találkoztunk Máriával, levelezéssel tartottuk a kapcsolatot.

– Miután összeházasodtatok, hol kezdtétek meg a közös életet?
Bertalan: – A gáti közösség megszervezésével bíztak meg, ezért a szülőfalumba költöztünk. Három éven át laktunk ott, majd Beregszászba helyeztek át bennünket.
Mária: – Falusi származásúként nehezen szoktam meg a városi életet. Három évembe telt, hogy otthon érezzem magam Beregszászban.

– Közben megszületett az első gyermeketek.
Mária: – Még a házasságkötésünk előtt voltak egészségügyi problémáim, amelyek miatt az orvosok azt mondták, hogy kevés esélyem van arra, hogy gyermekem legyen. Ezt el is mondtam Bertalannak még az udvarlás alatt. De nem estünk kétségbe, hanem sokat imádkoztunk, hogy legyen gyermekünk. Istennek hála 2005-ben megszületett Jonatán.
Egyéves volt, amikor Beregszászba költöztünk. 2007-ben érkezett a családba Benjámin, 2010-ben pedig világra jött Jeremiás.
Bertalan: – Mindegyik gyermekünknek bibliai nevet adtunk, alapul véve a bibliai személyek tulajdonságait.

– Ki segít/segített nektek a gyermekek nevelésében?
Mária: – Édesanyám sokszor eljött hozzánk, velünk töltött egy-egy hetet és segített a takarításban, bevásárlásban. Most már velünk él, mert megromlott az egészségi állapota.

– Közben a gyerekek cseperedtek, s elérkezett az óvodába járás és a beiskolázás ideje…
Mária: – Amikor Jonatán hároméves lett, el kellett döntenünk, hogy óvodába adjuk, vagy itthon foglalkozunk vele. Már a házasságkötésünk előtt is hallottunk az otthonoktatásról. Erdélyi és magyarországi ismerősök – akik eszerint tanítják a gyermekeiket – adtak tanácsot nekünk ezzel kapcsolatban.
Az otthonoktatást már óvodáskorban el kell kezdeni. Beszereztük a szükséges irodalmat, összeállítottam egy órarendet – amelyben ukrán nyelvóra is volt –, s aszerint foglalkoztam a gyerekekkel.
Bertalan: – Úgy érezzük, hogy az itthoni tanulással vállalni tudjuk azt a feladatot, amelyet Isten a gyermekeink nevelésével ránk bízott. Nem félünk attól, hogy hátránya származik a fiainknak abból, hogy nem az iskolában szocializálódnak. A gyermekeink sok felnőttel és fiatallal találkoznak, nyitottak minden korosztály felé. Azt is megértjük, hogy csak kevés szülő teheti meg, hogy otthonoktatásban részesítse a gyermekét. Azonban hangsúlyozzuk, hogy az Úr a szülőkre bízta a gyermekek nevelését.

– Hogyan fogadták a hivatalos szervek, hogy a gyermekeiteket nem adtátok óvodába és iskolába?

Mária: – Arra törekedtünk, hogy hivatalosan is engedélyezzék számunkra a gyermekeink otthoni oktatását. Ehhez jogi alapunk is volt: 1991-től törvényes Ukrajnában az otthoni tanulás. Erre hivatkozva kerestük fel a helyi hatóságokat.
Bertalan: – Először nem fogadták kedvezően a kérelmünket, de végül a tanfelügyelőség engedélyezte az otthonoktatást. Jonatán – majd Benjámin is – a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola magántanulója lett. A tanév végén vizsgát tesznek minden tantárgyból. Emellett dolgozatokat kell írniuk év közben. Ezek alapján állítják ki a bizonyítványukat.

– Hogyan történik a gyerekek otthoni oktatása?
Mária: – Reggel hétkor kelünk, reggelizünk, majd családi áhítatot tartunk. Fél kilenckor kezdődik a tanulás, melyen Jeremiás is részt vesz.
Délben megebédelünk, majd két órától csendes pihenőt tartunk. Jeremiás még alszik délutánonként, a nagyobbak ezalatt olvasgatnak. Fél négytől újra leülünk az asztalhoz, s megoldjuk a házi feladatot.
Az iskolai követelmények alapján állítom össze a tananyagot, de itthon több lehetőséget kapnak az ismeretek elsajátítására. Addig nem lépünk tovább, amíg nem értették meg a leckét. Sajnos erre nincs lehetőség az iskolában.
Az ukrán nyelvet óvodáskoruk óta tanulják a fiúk, első osztályban ukrán tanító néni járt hozzájuk. Az angol nyelvet is igyekszünk elsajátítani. Eddig én oktattam nekik, de nemrég Bertalan vette át a nyelv tanítását. Az otthonoktatás nem azt jelenti, hogy csak a szülők taníthatják a gyermekeiket. Ha elakadunk egy tantárgynál vagy tananyagban, nyugodtan kérhetjük mások segítségét. A gyülekezetünkben vannak pedagógusok, akik szívesen foglalkoznak a gyerekekkel.

– Hogy megy a tanulás a gyerekeknek?
Bertalan: –Szeretik az itthoni oktatást és azt, hogy az édesanyjuk mellettük van és csak velük foglalkozik.
Mária: – Ez nem jelenti azt, hogy mindig szívesen tanulnak. Előfordul, hogy nehezen megy a reggeli ébredés, hogy nincs kedvük leülni a füzet és a könyv mellé.

– Hogyan motiváljátok a gyerekeket?
Mária: – Kisebb korukban matricákat gyűjtöttek, vagy elvittem őket süteményezni, sétálni. Mostanában a férjem horgászni, kirándulni megy velük, ha jól tanulnak. Ez inspirálja a fiúkat.
Néha egy-egy ajándékot is kapnak. De nem követelőznek, megértik, hogy van, amire nem futja.

– A tanulás mellett a keresztyén nevelésre is odafigyeltek.
Bertalan: – Úgy gondoljuk, hogy leginkább az életünkkel tudunk példát mutatni a gyerekeknek: látják, hogy anyának és apának fontos Isten. A reggeli és esti áhítatok alatt bibliát olvasunk, megbeszéljük és értelmezzük a történeteket. Emellett átvesszük a katekizmust, a gyerekek nagyon jó kérdéseket tesznek fel ilyenkor.
Mária: – Nem farizeusokat akarunk nevelni a gyerekeinkből, az élő hitre akarjuk segíteni őket, az a célunk, hogy személyes kapcsolatuk legyen Istennel Jézus Krisztus által. Emellett azt is szeretnénk, hogy a társadalomnak is hasznos tagjai legyenek majd.
Bertalan: – Segíteni akarjuk őket a megtérésben, s aztán a hitben való növekedésben is. Az a fontos, hogy megértsék, hogy Istenre mindig számíthatnak, rá mindig támaszkodhatnak, akkor is, ha anya és apa már nem lesz. Ebben a háborús helyzetben ez különösen fontos. Ők is érzik, látják a háború veszélyeit.
Mária: – Mind a három fiú az apjára akar hasonlítani és lelkész szeretne lenni. Titokban játszottak is ilyet. Én nem ragaszkodom ehhez, szerintem minden szakma megbecsülendő, az a fontos, hogy a munkájukkal Istent dicsőítsék.
Bertalan: – S a kétkezi munkát se becsüljék le. El is terveztük, hogy ha nagyobbak lesznek, beadjuk őket valamelyik mester mellé, hogy az életnek ezt az oldalát is megismerjék.

– A saját munkátokról is beszéljetek!
Bertalan: – Beregszászban és Izsnyétén szolgálok. Istentiszteletet és ifjúsági alkalmakat tartok. A vasárnapi istentiszteleten a szülők a gyermekeikkel együtt vesznek részt, akik néha hangoskodnak, vagy járkálnak, de ez senkit sem zavar. Örülünk, hogy elhozzák a kicsiket is. Az ő helyük is ott van az istentiszteleten. Utána a gyerekeknek még külön foglalkozást is tartunk. Egyébként sok a fiatal a gyülekezetben.
Mária: – Én néha szívesen dolgoznék az otthonunkon kívül is, de látom, hogy az az én hivatásom – a gyerekek nevelése, oktatása –, amivel most foglalkozom. Számomra az a kikapcsolódás, ha elmegyek sétálni, ha találkozom a gyülekezeti tagokkal. Emellett nagyon szeretjük a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete rendezvényeit.
Bertalan: – Nekem a munkám, a családom, a fiatalokkal való foglalkozás jelenti a feltöltődést.

– Köszönöm, hogy megosztottátok velünk a gondolataitokat! Isten áldja meg a családotokat!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma