Küldetés és elhívás
Presbiteri hétvége Balazséron
Presbiteri hétvége Balazséron
A beregszászi járási Balazséron a helyi lakosok összefogásának eredményeként nemrég új görögkatolikus temető nyílt. Ennek alkalmából az elmúlt vasárnap a szomszédos Jánosi görögkatolikus templomában hálaadó istentiszteletre került sor.
„Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe… Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék el tőlem. De Ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem…”
A némiképp furán hangzó fenti kérdés a mögöttünk álló hétvégén bizony elég gyakran elhangzott a balazséri Béthel Konferencia-központban.
Az abora széna és kevés gabona tárolására szolgáló építmény, amelynek négy tartóoszlopon nyugvó, mozgatható fedele van.
Ukrajnában azon családoknak – vagy egyedülálló személyeknek –, akik családtípusú gyermekotthont kívánnak alapítani, illetve befogadó szülővé kívánnak válni, a gyermekek nevelésbe vétele előtti egyik alapvető követelmény az, hogy átessenek egy képzésen, melyet megyénként a Családokkal, Gyermekekkel és Fiatalokkal Foglalkozó Szociális Szolgálatok Központja szervez.
A Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) neve mára szűkebb hazánk legtöbb fiatalja számára ismerősen cseng, legyen bár református vagy más felekezethez tartozó.
Április 20–22. között Balazséron, a Béthel Konferencia-központban került megrendezésre az V. Kárpát-medencei Háló Ifjúsági Találkozó, melyre Kárpátalján kívül a Délvidékről, Partiumból és Magyarországról érkeztek résztvevők.
Istenünk kegyelméből immár hagyomány, hogy minden tavasszal ifjúsági hétvégén vehetnek részt gyülekezetünk fiataljai a balazséri Béthel Közponban.
End of content
End of content