Nemzetek Ligája: pályán a belga, a holland és a francia válogatott is
Az 5. fordulóval folytatódnak a Nemzetek Ligája A-Ligájának küzdelmei.
Az 5. fordulóval folytatódnak a Nemzetek Ligája A-Ligájának küzdelmei.
Sem a Juventus, sem az Inter nem kezdte az elvárásoknak megfelelően a Seria A 2021-2022-es idényét.
A Premier League 8. fordulójában az eddig veretlen Tottenham gárdája fogadta a mindössze egy pontos Leicester City csapatát.
Talán a legnagyobb név ezen a listán az a Casemiro, aki hosszú éveken keresztül a Real Madrid elmozdíthatatlan alappillérének számított.
Az érkezők listáját erősíti egy jól csengő név Charles De Ketelaere személyében.
Voltak, akiket sérülések hátráltattak, és akadtak, akik egyszerűen nem voltak elég motiváltak.
Újra szabadon igazolhatóvá vált a francia futball egyik legnagyobb vándormadara, Hatem Ben Arfa.
Mikel Arteta vezetőedző munkája lassan beérni látszik Londonban, hiszen a kezdeti nehézségek ellenére a piros-fehérek repülő rajtot vettek az új idényben.
A tendencia folytatódott, és az idei esztendőben is a Premier League csapatok költötték magasan a legtöbb pénzt.
A kiesőhelyeken a Fehérvár és a sereghajtó Újpest osztozik az ötödik játéknap után.
End of content
End of content