Kárpátalja anno: Romocsfalva
A Munkácsi járás településének történetét ismerhetjük meg.
A Munkácsi járás településének történetét ismerhetjük meg.
14 év alatt mintegy másfélezer írás jelent meg a sorozatban.
Egy 1392. évi okmányban Farnos, Fornus és Fornas néven említik a helységet. Neve régi magyar személynévből származik.
A Komáromi Zsidó Hitközség a 2014-ben sikeresen lebonyolított első évfolyam folytatásaként tanulmányi versenyt hirdet minden érdeklődő számára.
Elődeink a ma Kárpátaljának nevezett vidéken gazdag kulturális, történelmi örökséget hagytak ránk, mellyel jól kell sáfárkodnunk. Templomok, freskók, szobrok, várak, kastélyok és más nevezetes épületek idézik fel történelmünket, s olyan kincsestárat alkotnak, melybe mindnyájunknak be kell lépnünk. Popovics Béla munkácsi helytörténész is e kincstárba nyújtott bepillantást Kárpátalja művészettörténete c. előadásában, melyre január 31-én került sor…
A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára (SZSZB ML), valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület (SZSZB MHE) helytörténeti szakmai napot tartott augusztus 25-én a nyíregyházai levéltár olvasótermében.
A helytörténeti múzeum Técső és Aknaszlatina között félúton, Szentmihálykörtvélyes (Hruseve) nevű településen található Tehza Vaszil lakásán.
Értékmentő kezdeményezést hirdetett meg pályázati lehetőség formájában a Herczeg Károly Alapítvány.
A fenti címmel szervezett ügyességi-helytörténeti versenyt Munkácson az 1. Sz. Munkácsi Zrínyi Ilona Cserkészcsapat. A szervezők az április 6-án zajlott eseményre 10-től 15 éves korig várták az érdeklődőket, nem is eredménytelenül: a verseny kiindulási helyszínéül „kikiáltott” Munkácsi Szent István Líceumban több mint harmincan gyűltek össze.
Beregszász anno címmel nyílt helytörténeti kiállítás október 11-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.
End of content
End of content