honismeret

  • Egy hajdani kisnemesi falu

    Az asszimiláció által leginkább sújtott és veszélyeztetett nagyszőlősi járási községek közé tartozik az Ugocsa tiszántúli részén fekvő, 430 lelkes kisközség, a csepei központú közös községi tanács által vezetett Csomafalva, mely tömegközlekedési szempontból szinte teljesen elszigetelt a járás székhelyétől.

  • Barkaszó 700 éves

    Egyik korábbi számunkban már hírt adtunk arról, hogy a beregszászi járási Gut község idén, május 17-én programokban gazdag emlékműsorral méltatta fennállásának 700. évfordulóját.

  • „Őrségben” a nyelvhatáron

    „Ne hagyjátok a templomot,/ A templomot s az iskolát!” – figyelmeztette Reményik Sándor a nagy trianoni országszétszaggatás után saját földjükön rabokká tett magyarokat. Ám a megszálló hatalmak – melyek Kárpátalja esetében egymást váltották az eltelt évtizedek során – ezen az ősi magyar vidéken is nem egy községben zárták be az anyanyelvű iskolát, a szovjetek még…

  • Egy sokoldalú természettudós

    Az egyik legkiválóbb magyar geológust és geográfust tisztelhetjük benne, aki a földtani és fölrajzi vizsgálatok mellett őslénytani, embertani, történelmi, sőt éghajlati kutatásokat is végzett, így igazi polihisztorként vonult be a tudománytörténetbe.

  • Falu – magyar iskola és magyar egyházközségek nélkül

    Több társával együtt az asszimilációnak – sajnos – erősen kitett Ung-vidéki helységek közé tartozik az 1348 lelkes, de csak mintegy 200 magyar lakosnak otthont adó Ketergény. A megyeközponttól hat kilométerre eső, az Ungvár –Csap főútvonalon fekvő települést csupán a közúti felüljáró és a vasúti sínpárok választják el a vele teljesen egybeépült Minajtól.

  • A nyomortól a világhírnévig

    Valószínűleg a ma Kárpátaljának nevezett területen született legjelentősebb személyiség volt, aki éppúgy megtapasztalta a hihetetlen nyomort, mint a paloták fényűző életét, s aki egy gondviselésszerű találkozás nélkül talán egész életét egyszerű asztalosként élte volna le.

  • Magyar szórvány – két víz között

    Autóbuszunk keletnek tart a Máramarosi-medencében, az Ungvár–Rahó főútvonalon. Északon a Kraszna-havas déli nyúlványai zárják le a látóhatárt, míg jobb kéz felől, a Tisza túlpartjáról – már „román”, vagyis erdélyi területről – az Avas-hegység csúcsai integetnek felénk. Técsőt elhagyva, tíz kilométerre a járási központtól azután áthaladunk egy hordalékszigetekben bővelkedő medrű kis folyó, a Tiszába siető Tarac…

End of content

End of content