Az asszimiláció által leginkább sújtott és veszélyeztetett nagyszőlősi járási községek közé tartozik az Ugocsa tiszántúli részén fekvő, 430 lelkes kisközség, a csepei központú közös községi tanács által vezetett Csomafalva, mely tömegközlekedési szempontból szinte teljesen elszigetelt a járás székhelyétől.
Egyik korábbi számunkban már hírt adtunk arról, hogy a beregszászi járási Gut község idén, május 17-én programokban gazdag emlékműsorral méltatta fennállásának 700. évfordulóját.
„Ne hagyjátok a templomot,/ A templomot s az iskolát!” – figyelmeztette Reményik Sándor a nagy trianoni országszétszaggatás után saját földjükön rabokká tett magyarokat. Ám a megszálló hatalmak – melyek Kárpátalja esetében egymást váltották az eltelt évtizedek során – ezen az ősi magyar vidéken is nem egy községben zárták be az anyanyelvű iskolát, a szovjetek még…
A Rahói járás nyugati szélén, 35 kilométerre a járási központtól, egy tízezer lakosnak otthont adó település, a szovjet korszakban nagyközséggé vált Nagybocskó épületei sorakoznak a Máramarosi-medence keleti végében.
Az egyik legkiválóbb magyar geológust és geográfust tisztelhetjük benne, aki a földtani és fölrajzi vizsgálatok mellett őslénytani, embertani, történelmi, sőt éghajlati kutatásokat is végzett, így igazi polihisztorként vonult be a tudománytörténetbe.
Több társával együtt az asszimilációnak – sajnos – erősen kitett Ung-vidéki helységek közé tartozik az 1348 lelkes, de csak mintegy 200 magyar lakosnak otthont adó Ketergény. A megyeközponttól hat kilométerre eső, az Ungvár –Csap főútvonalon fekvő települést csupán a közúti felüljáró és a vasúti sínpárok választják el a vele teljesen egybeépült Minajtól.
Kész Barnabás: „Egy földön, egy hazában”. Hon-és népismeret kárpátaljai fiataloknak. PoliPrint, Ungvár-Beregszász, 2009.
Valószínűleg a ma Kárpátaljának nevezett területen született legjelentősebb személyiség volt, aki éppúgy megtapasztalta a hihetetlen nyomort, mint a paloták fényűző életét, s aki egy gondviselésszerű találkozás nélkül talán egész életét egyszerű asztalosként élte volna le.
Autóbuszunk keletnek tart a Máramarosi-medencében, az Ungvár–Rahó főútvonalon. Északon a Kraszna-havas déli nyúlványai zárják le a látóhatárt, míg jobb kéz felől, a Tisza túlpartjáról – már „román”, vagyis erdélyi területről – az Avas-hegység csúcsai integetnek felénk. Técsőt elhagyva, tíz kilométerre a járási központtól azután áthaladunk egy hordalékszigetekben bővelkedő medrű kis folyó, a Tiszába siető Tarac…
Kis kárpátaljai abszurditásként Nagybakost elhagyva egymás után két, egyaránt Eszenynek nevezett állomáson fékez le a Munkács–Ungvár helyiérdekű vonat.
End of content
End of content