honismeret

  • Egy község, mely szinte teljesen összenőtt Homokkal

    A megyeközponttól délre hat, etnikailag vegyes lakosságú község – Botfalva, Ungtarnóc, Sislóc, Koncháza, Homok, Ketergény, Minaj és Kincses – által alkotott sáv illeszkedik az ungvári járási magyar– ukrán nyelvhatárba. Közülük a homoki központú közös községi tanács irányítása alá tartozik Minaj, Ketergény, valamint a megyeszékhelytől hat kilométerre eső s Homokkal már szinte teljesen összenőtt Koncháza is,…

  • Község a Kerek-hegy alatt

    A Beregszásztól Munkácsnak vivő főúton haladva, tizenöt kilométerrel a Vérke-parti város elhagyása után, egy két kilométer hosszú bekötőúthoz érünk, melyen végighaladva gépkocsink befut az egyik legnépesebb kárpátaljai magyar községbe, a 2845 lakosnak otthont adó, munkácsi járási Dercenbe, mely szelíden simul a környező síkságból magányosan kiemelkedő Kerek- vagy másképpen Temető-hegy lábához.

  • Honismereti kirándulás történelmi vetélkedővel

    A közelmúltban honismereti kiránduláson vettek részt a guti diákok, szülők és tanárok. A mintegy 40 főből álló csapat autóbusza első állomásként a munkácsi várat vette célba. Útközben Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke ismertette annak a történelmi vetélkedőnek az eredményeit, melyben a helyi általános iskola növendékei, a BMG és a Nagyberegi Református Líceum…

  • Ahol még a háztájikat nem bővítették ki

    A Beregszásztól Nagyszőlős felé tartó helyiérdekű vonat – egy öt perces út megtétele után – lefékez Nagybakta vasútállomásán, mely szláv többségű jellegével üt el a környező színmagyar falvaktól. 1160 fős lakosságának mintegy 70 százalékát ukránok, 30 százalékát pedig magyarok alkotják, de kisebb számban oroszok, belaruszok, sőt örmények és tatárok is laknak a településen.

  • Kicsiny falu – több közintézménnyel

    Ungvártól délnyugatra három, teljesen egybeépült kistelepülés, Ungtarnóc, Botfalva és Sislóc sorakozik a szlovák határnak tartó út mentén. Az utóbbi községet – a 2001-es népszámlálás adatai szerint – 339 személy, köztük 203 magyar lakja.

  • Falucska – egyetlen középülettel

    Az Ungvártól délnyugat felé haladó autóbusz – nyolc kilométer megtétele után – lefékez az ungtarnóci temetőnél, ahonnan mellékút kanyarog a szlovák határ felé, s a kátyúszabdalta útvonalon haladva, pár méter megtétele után már meg is érkezünk Botfalvára. A Sislóccal együtt az ungtarnóci központú közös községi tanács irányítása alá tartozó falucskát mindössze 614 személy lakja, akik…

End of content

End of content