Rákóczi-emlékév: tanulmányi megmérettetés a Rákóczi Egyetemen
A döntőt jelentő harmadik fordulót április 10-én rendezték meg.
A döntőt jelentő harmadik fordulót április 10-én rendezték meg.
30. születésnapját ünnepelte a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség.
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség továbbra is kiáll a magyar nyelvű oktatás mellett.
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség március 19-én szervezte meg az Óvodapedagógusok Konferenciáját.
A magyar nyelvű oktatás megőrzéséért folytatott, több mint két éve tartó küzdelem fontos pontjához érkezett ezen a héten: a pedagógusszövetség kezdeményezésére, a kárpátaljai magyar oktatásban dolgozó szakemberek széles körű bevonásával elkészült az a tervezet, amely az új oktatási törvény által előirányzott kereteken belül, elsősorban az órák átcsoportosításával segítené elő, hogy az anyanyelvi oktatás ne sorvadjon…
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében létrejött tantárgyi vetélkedők következő állomásán kémiából mérhették össze tudásukat a kárpátaljai diákok február 8-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.
Több száz pedagógus vett részt a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség éves közgyűlésén, amelynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriuma adott otthont december 21-én.
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) idén is megszervezte az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny hazai fordulóját. A 9–11. osztályosokat érintő megmérettetésnek ismét a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont május 6-án. A verseny lebonyolítását, a feladatlapok összeállítását a főiskola Magyar tanszéki csoportja készítette.
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) idén február 25-én rendezte meg informatikavetélkedőjét. A megmérettetésre 120 diák érkezett a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolákból. A versenyen az általános és középiskolák 9–11. osztályos, a gimnáziumok 5–7. évfolyamos diákjai, valamint a líceumok tanulói vehettek részt.
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében központi tanévnyitó ünnepséget tartottak a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolák számára Aknaszlatinán szeptember 10-én.
End of content
End of content