„Isten a jó ügyet nem hagyja el” – Ülésezett a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség

Több száz pedagógus vett részt a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség éves közgyűlésén, amelynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriuma adott otthont december 21-én.

A rendezvényt Kopasz Sára, a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium diákja nyitotta meg Bartalis János Isten kezében című versével.

Dr. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke évértékelő beszédében tájékoztatta a pedagógusokat, hogy sajnos az ukrajnai elnökválasztás nem hozott érdemi változást az oktatás terén. Biztosította a jelenlévőket arról, hogy a pedagógusszövetség a Velencei Bizottság álláspontját osztja, amely szerint az oktatási törvény 7. cikkelye diszkriminatív és jogsértő a kisebbségekre nézve. Ezzel kapcsolatban a KMPSZ változtatási javaslatokat tett Hanna Novoszad oktatási miniszternek, amelyet november 27-én írásban küldött el az ukrán parlamentbe. A KMPSZ elnöke részletesen ismertette a jelenlévőknek az irreális követelményrendszerű oktatási törvény hiányosságait és kidolgozatlanságát, és tájékoztatta a pedagógusokat a szövetség ezzel kapcsolatos változtatási javaslatairól és követeléseiről. (A beadványt szerkesztőségünk korábban közölte, ide kattintva elolvasható (http://www.karpatalja.ma/karpatalja/oktatas/a-karpataljai-magyar-pedagogusszovetseg-javaslatai-a-magyar-nyelvu-magyar-nyelvi-oktatassal-kapcsolatban-ukrajnaban/)).

Az elnök asszony biztosította a szervezet tagjait arról, hogy a KMPSZ mindent megtett és megtesz annak érdekében, hogy felhívja az oktatási minisztérium figyelmét a törvény megváltoztatásának szükségességére, ám sajnos eddig nem történt érdemi változás, az ukrán állam máig nem tett lépéseket ez ügyben. A KMPSZ néhány nappal ezelőtt ismét nyilatkozatot tett közzé ezen problémák mielőbbi orvoslásának sürgetéséről, amelyet a pedagógusok a közgyűlésen egyöntetűen elfogadtak.

Dr. Orosz Ildikó tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a negatívumok mellett sok pozitív eseményről is beszámolhat a szövetség: új szakképzési lehetőséggel bővült a kínálat a nagydobronyi Egán Ede Szakképzési Centrumnak köszönhetően, emellett hamarosan Péterfalván is megnyitják a szakképzési központot. A tankönyvhasználat terén is érdemi változások történtek: a KMPSZ engedélyt kapott az elemi iskolák első és második osztályaiban a magyarországi ábécés könyvek használatára, megjelent az ötödik osztályosok részére kidolgozott magyar mint idegen nyelv tankönyv, elkészült A magyar nép története 1-2. című kiadvány. Emellett még számos eseményről számolt be a szervezet elnöke, többek között a tantárgyi vetélkedők, nyári táborok, az óvodaprogram sikerei és a bázisiskolák felújítási munkálatainak eredményeiről, amelyek nem teljesülhettek volna a magyar állam támogatása nélkül. Beszédének zárásaként köszönetet mondott Magyarország kormányának, hogy kiáll a határon túli magyarság érdekei mellett és anyagilag is támogatja a kárpátaljai magyar oktatás fejlesztését.

Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő köszönetét fejezte ki a pedagógusoknak, amiért eredményes munkájukkal a szervezet szakmai bázisát képezik és biztosítják a jobb jövő felé vezető út alapjait.

Magyarország támogatásáról és segítségnyújtásáról biztosította a jelenlévőket Buhajla József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja és Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja, ezt bizonyítja az is, hogy Magyarország a 2020-as évet a nemzeti összetartozás évének nyilvánította. Mindketten hangsúlyozták, hogy a magyar állam kiáll a határon túli magyarság kisebbségi jogai mellett, és bíznak abban, hogy sikerül a politikai kérdéseket megoldani.

Magyarországi és szlovákiai magyar pedagógusok üdvözletét adták át a határon túlról érkező vendégek: Iszák Tibor, a Nemzeti Pedagógus Kar elnökhelyettese és Hack László, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnökhelyettese.

Nemes ügynek nevezte az anyanyelvi oktatás jogának megvédését dr. Brenzovics László parlamenti képviselő, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke. A gyermekeink jövőjét meghatározó jó ügy érdekében küzdésre és kitartásra buzdította a jelenlévőket.

Dzjapko Rebeka, a Csapi 2. Számú Középiskola tanulója széki népdalcsokrot adott elő. Ezt követően a módszertani központ vezetőjének beszámolója, az ellenőrző bizottság beszámolója, valamint a KMPSZ tevékenységének minősítése következett.

Demkó Ferenc görögkatolikus esperes felhívta a figyelmet a pedagógusok munkájára és az értékek megőrzésének fontosságára, majd megáldotta a szövetség tagjait.

A rendezvény zárásaként a pedagógusok átvették a tankönyvcsomagokat.

 

Molnár Krisztina

Kárpátalja.ma