Két férfi machetével támadt ukrán állampolgárokra Lengyelországban
A rendőrség elfogta a gyanúsítottakat.
A rendőrség elfogta a gyanúsítottakat.
Az intézményt az ukrán nemzetiségi önkormányzat működteti.
Összefoglaló a kárpátaljai magyar közösség nemzetiségi és nyelvi jogairól.
A fellépés az ukrán nemzetiségi hónap keretében valósul meg.
Az ukrán nacionalisták az ukrajnai nyelvi kisebbségek asszimilálásának a kísérletével nem oldják meg, hanem ellenkezőleg: élezik a nemzetiségi kérdést, s ellentétet teremtenek az állam és annak az asszimiláció ellen teljes joggal fellépő kisebbségei között.
A műsorfolyam célja, hogy a többségi társadalom jobban megismerje a hazánkban élő nemzetiségeket.
Élő közvetítéssel, helyszíni bejelentkezésekkel és stúdióbeszélgetésekkel is várja az érdeklődőket vasárnap a közmédia a nemzetiségi kultúrák napja alkalmából.
A jegyzetírónak általában az a feladata, hogy valamely logika mentén rendezze a hétköznapok szakadatlanul sorjázó eseményeit, lehetőség szerint úgy, hogy ezzel rámutasson a háttérben meghúzódó jelenségekre, tendenciákra, törvényszerűségekre, esetleg következtetéseket vonjon le a múlttal, jelennel és jövővel kapcsolatban. Igazán nehéz dolga akkor van a tollforgatónak, ha érzékeli ugyan a problémát, magyarázattal azonban nem szolgálhat a…
A szakirodalom exogámiának nevezi a házasságkötésnek azt a fajtáját, mely eltérő nemzetiségek vagy csoportok tagjai között jön létre.
Valerij Luncsenko, Kárpátalja nemrég kinevezett kormányzója kedden Ungváron világossá tette: nem fogja megengedni, hogy nemzetiségi alapon destabilizálódjék a helyzet a részben magyarok által is lakott megyében.
End of content
End of content