Görögországban megtiltják a közösségi média használatát a 15 éven aluliak számára
A tilalom 2027 január 1-jén lép életbe.
A tilalom 2027 január 1-jén lép életbe.
A változtatás célja a környezetvédelem, az újonnan előállított műanyagok mennyiségének csökkentése.
Az egészségügyi helyzettől függően zöld, sárga, narancssárga és piros zónákra osztják az országot.
Olekszij Bilosickij, a Járőrrendészeti Osztály vezetőjének első helyettese számolt be az újításokról.
Az Állami Migrációs Szolgálat új szabványa szerint orvosi bizonyítékokra vagy vallási meggyőződésre hivatkozva akár kalap is viselhető az útlevél fényképen.
Nem nehéz belátni, hogy a végét járó hét legjelentősebb belpolitikai eseménye a kijevi Legfelsőbb Tanács által csütörtökön elfogadott öt törvény volt.
Legutóbbi lapszámunkban tájékoztattuk az olvasókat, miszerint augusztus 1-jén érvénybe lépnek azok az új szabályok, melyek értelmében csak hivatalos bizonyítvánnyal rendelkező becsüsök állapíthatták volna meg az ingatlanok értékét, 150 ezer hrivnyás vételár fölött pedig bevezették volna a készpénz nélküli elszámolást (pénzátutalást).
Egy, az Ukrán Nemzeti Bank honlapján megjelent határozattervezet szerint szabályoznák a termékek és szolgáltatások kifizetését a természetes és a jogi személyek között, s kötelezővé tennék a természetes személyek közötti hitelesített szerződést is.
Egyre népszerűbb Kárpátalján a földi digitális televíziózás.
End of content
End of content