Újév Ukrajnában és Kárpátalján – hagyományok, hiedelmek és modern ünneplés
Számos olyan újévi szokás él, amelyeket a családok ma is megtartanak.
Számos olyan újévi szokás él, amelyeket a családok ma is megtartanak.
Népi megfigyelések, közmondások is kapcsolódnak az ünnephez.
A néphagyományban is jelentős szokások fűződnek ehhez a naphoz.
Tévhit, hogy csupán 21 nap alatt mindennapi rutinná lehetne tenni egy új szokást.
Kézműves és népi játék foglalkozások keretében ismertették meg a gyerekekkel a húsvéti szokásokat.
Néha olyan dolgokat is csinálnak, amelyek nem ilyen kedvesek, és igencsak bosszantóak tudnak lenni.
Nem jó, ha képernyő előtt eszik a gyerek.
Balogh Edgár 1927-ben Barkaszón járt, ahol a falu református lelkészétől hallott a helyi néphagyományról, a vénlánycsúfolásról.
Gyermekkoromban május elsejének reggelén ébredés után végigsétáltuk vagy éppen végigbicikliztük a falut, és gyönyörködtünk a kapuk fölött magasló, színes szalagokkal díszített sudár fákban. És persze nemcsak a látvány volt érdekes, hanem ezzel azt is megtudtuk, hogy melyik lánynak van már udvarlója. S ez az információ talán érdekesebbnek tűnt. De nézzük, miért is állítanak májusfát a…
A Pünkösd a tavasz egyik legnagyobb ünnepe, ami nemcsak a néphagyományokban, de a vallási életben is igen fontos.
End of content
End of content