Vasárnapi üzenet

Imádkozzatok… Mt 26, 41

Az imádság Istennel való beszélgetés, verbális kommunikáció a Mindenhatóval. Ennyi lenne? Beszélgetés? Ha kapcsolatról beszélünk, akkor még emberek között is nemcsak beszélgetésre gondolunk, hanem együttlétre, szemkontaktusra, érintésre, kacsintásra, csendre, intésre, biccentésre, kézfogásra s még annyi mindenre. Akkor Vele, aki az embert ilyen sokrétű kommunikációra alkotta, csak a beszélgetés lenne az egyetlen módja, hogy közöljünk dolgokat? Ez a kérdés indított arra a felismerésre, hogy merjek sokkal többet gondolni az imádságról. Hiszen imádkozni sokkal több, mint egyszerűen beszélgetni.
Igen, örülnék annak, ha már legalább beszélgetni tudnánk Istennel. Őszintén, minden formalitás és képmutatás nélkül. Mikor félre tudnánk tenni minden belénk rögzült sablont, megtanított gyermeteg, rímes mondatot, s csak úgy magunkat megtagadva Rá tudnánk önteni mindazt, ami bánt, örömet okoz, elgondolkodtat, kétségbe ejt. Ez is nehezen megy. Sokaknak egyáltalán nem megy az imádság! Talán a veríték is kiveri ez embert, ha azt a felszólítást kapja: „Imádkozzatok!” Valakit azért, mert felesleges időtöltésnek tartja. Valakit azért, mert a tehetetlenséget fejezi ki számára. Nem akarjuk bevallani magunknak, hogy vannak dolgok, amelyek felett nincs hatalmunk. Valakit azért, mert nem hiszi, hogy Isten figyel rá, mert olyan bűnösök vagyunk. S valakit azért, mert nem hisz.
Pedig imádkozni jó. Sajnálom azokat, aki csak úgy tudnak gondolni az imádságra, mint vezeklésre.
Mi Isten után sóvárgunk. Az Isten utánunk vágyik. Mikor megszólítom, megtörténik az a megmagyarázhatatlan találkozás, ami a beteljesedés legszentebb formája: az ember Teremtője előtt áll, s a Teremtő ott áll az ember előtt. Teljes meztelenségében és teljes valóságában. Mennyivel több ez, mint egyszerű beszélgetés! Teljes nyitottság és ráhangoltság. Mikor az Isten magához emeli az embert. Ábrahám ezt élhette át, amikor Isten megosztotta vele mi a terve Sodomával és Gomorával. S az isteni megnyilatkozás bátorította Ábrahámot arra, hogy alkudozásba kezdjen Istennel a városokért.
Imádkozni nem más, mint belépni Isten jelenlétébe. Érzékelni Őt teljes valójában, s nyitni felé teljes valónkban. Azok lehetünk, akik vagyunk, Annak a jelenlétében, Aki így is szeret bennünket. Nyűg ez? Teher? Kötelesség? Rítus? Vagy olyan szükséglet, mint a levegővétel.
Imádkozni jó, mert szeretve lenni jó. Imádkozzunk, azaz engedjük, hogy Isten jelenlétében azok legyünk, akik vagyunk, hogy azzá legyünk, akivé lennünk kell! Isten szeretete műveli ezt! Ámen.

Szanyi György
borzsovai református lelkipásztor