Becske József Lajos: Iszonyat

Felsorakoznak előttem
kristály-völgyek, jég-atomok,
ereimben kalapálnak
vészt dübörgő néger dobok.

Kezemben a halál: játék.
Vad ösztön űz, nem hibázok,
ős eredet mocsarában
gyönge áldozatra várok.

Ha szemedre villan tőröm,
kővé dermed a szivárvány,
szentté avatva küldelek
túl a csúcsok jeges vállán.

Barátom, jól figyelj! Harapj,
menekülj, üssél, védekezz!
Néger dobokon tépett bőr,
a pillanat elém szegez.

Égben mártóznál galádul?
Ölj meg, ha élni hajt a vágy!
De oldódik már a rög bús
fejemben, lásd iszonyatát:

Uram, mire vetemedtem…
Magad kínálod fatálon,
hisz érted kaszáltam kertem,
kenyérnek búzakalászom.