EU-Ukrajna csúcs Kijevben

Az Európai Unió vezetői részt vesznek a hétfőre Kijevbe tervezett csúcstalálkozón, de diplomaták szerint egyes tagállamok habozása várhatóan megakadályozza a társulási szerződés aláírását.

A csúcstalálkozó megtartását megerősítették – közölték a francia hírügynökséggel Herman Van Rompuy, az Európai Tanács és José Manuel Barroso, az Európai Unió elnökének a környezetéből a héten.

A csúcstalálkozó alkalmából Ukrajna „eltökélt szándéka, hogy parafálja a társulási szerződés szövegét”, amelyről 2007 óta tárgyal az unióval – mondta Kosztyantin Jeliszejev, Ukrajna európai uniós nagykövete újságíróknak. „Az EU részéről viszont egyáltalán nincs meg a politikai akarat a parafálásra” – panaszolta.

A brüsszeli ódzkodás összefüggésben van a Timosenko-üggyel. Stefan Füle, az unió bővítési biztosa néhány nappal ezelőtt Kijevben meglátogatta börtönében az augusztus 5. óta őrizetben lévő Julija Timosenko volt ukrán kormányfőt is. Az unió szerint politikai indíttatású a volt kormányfő ellen folytatott eljárás. Timosenkót októberben hétévi börtönbüntetésre ítélték hivatali hatalommal való visszaélés vádjával a 2009-ben megkötött, az ügyészség szerint Ukrajna számára hátrányos orosz-ukrán gázárszerződések miatt. Az ítélet miatt lemondták Viktor Janukovics ukrán elnök Brüsszelbe tervezett látogatását is.

Timosenko, aki ellen más ügyekben is folyamatban van bűnvádi eljárás, ártatlanságát hangoztatja, és legfőbb politikai ellenlábasát, Janukovicsot vádolja azzal, hogy így akarja őt eltávolítani a politikai színtérről a jövőre esedékes parlamenti választások előtt.

Forrás: gazdasag.ma.hu