Ezeket ne együk, igyuk lefekvés előtt

A dietetikusok nagy része egyetért abban, hogy az utolsó étkezés és a lefekvés ideje között legjobb, ha legalább három óra eltelik. Persze, ha nagyon éhesek vagyunk, egy kevés, alacsony kalóriatartalmú nass beleférhet ágyba bújás előtt, de akkor is vannak olyan dolgok, amiket jobb, ha semmiképp sem fogyasztunk ebben az időben. Főleg a zsíros, illetve magas savtartalmú ételek és italok kerülendők.

Alkohol, szénsavas italok
Ha lefekvés előtt alkoholt iszunk, akkor gyakori, hogy a vacsorára elfogyasztott étel a gyomorból visszajut a nyelőcsőbe, ami refluxot okozhat, ráadásul a pihentető mélyalvás idejét is lerövidíti. A szénsavas italok fogyasztása ilyenkor szintén kerülendő, mert felfújnak, és feleslegesen terhelik a gyomrot, mivel nagyon savasak.

Csokoládé
Szintén savasító hatású, és a benne található teobromin nevű alkaloid miatt refluxot is okozhat, így jobb, ha alvás előtt hanyagoljuk ezt az édességet.

Sajtok
Zsírossága miatt nem tesz jót – ha semmiképpen sem tudunk lemondani róla, akkor válasszunk valami keményebb fajtát, mint a parmezán vagy a pecorino, és a zsírosabbakat, mint a cheddar vagy a feta, inkább kerüljük.

Olajos magvak
Bár telítetlen zsírokban gazdagok, de mégiscsak zsírosak, így savasító hatásuk miatt tanácsos az olajos magvakat inkább napközben enni. A kesu, a mogyoró, a makadámdió és a földimogyoró mindenképp kerülendő, a mandula és pisztácia néha-néha, kis mennyiségben beleférhet.

Citrusfélék
Ha lefekvés előtt almalevet vagy narancslevet iszunk, attól is lehet refluxunk, bár ez sokban függ attól is, hogy az adott személy hajlamos-e rá.