Penckófer János: Illatok, színek…

Arról, hogy egy lila félholdak által lakott tenyér,
egy reklámléghajó
és az életútvonal összetartozása milyen
irányt szab a tájékozódásnak

Higgyem el, amerre magától is elmozdul
a mondata, mindig csak arra megy
tovább, és mégse mondható rá az, hogy
összzefüggés, az, hogy értelem, csak
ez a sétamosoly, ami kitalálta őt magának,
mindig ez marad utána. Angyalűr a
dolgai között, amelyben elszenderedik,
amelyben fölébredve keresi a saját
folytatását.

Olyan papírsárkányt lássak [egy kikötött
reklámléghajót?], amely a félálomban
formálódik, de máris a szobába szabadul.
Egy súgott mondat ez a sárkány[léghajó],
a tiszta költészet formája, ami nem is
létezik talán. Ő görcsökkel szorítja –
kezében a zsinórvég – a grammatika
erejével tartja – de lucskos pizsamában
ébred.

Nézzem csak meg a tenyerét –: ez a semmit
markoló tenyér. A körömmélyedések lila
félholdját figyeljem: ez, itt, az ébredésben
eltűnő zsinór nyoma, csaknem az életútvonal
egészét eltakarja. És akkor ő felül
az ágyán, akkor ő nem tudja, mit tegyen.
Higgyem el, ő már csak azt keresi, amit
hátrahagy neki a szobában a sárkány-
[léghajó].