Közelebb a (beregszászi) színházhoz: előadás-feldolgozó foglalkozás a karácsfalvi líceumban
A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház 2017-ben színház-pedagógiai programot indított középiskolásoknak.
A kétlépcsős programban elsőként a Karácsfalvi Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum diákjai és tanárai vettek részt. Vasárnap, január 29-én az intézmény 70 fős csoportja is megtekintette Zelei Miklós Hubertusz. Konszolidációs móka című darabját Beregszászban, majd másnap a líceum fogadta a színházból érkező vendégeket. A feldolgozó foglalkozás keretében megbeszélték, értelmezték a színpadon látottakat az előadásban részt vevő színészek, Kacsur Andrea és Vass Magdolna, illetve Sin Edina magyartanár, színházi szervező közreműködésével.
A darabnak köszönhetően bővültek a fiatalok ismeretei az 1956-os forradalom utáni Magyarország, az úgynevezett konszolidáció időszakáról; az előadásból kiemelt részek, momentumok, zenei betétek elemzésével jobban megérthették a korszakra jellemző sajátosságokat, társadalmi viszonyokat.

Kacsur Andrea és Vass Magdolna saját élményeikkel, színpadi tapasztalataikkal hozták közelebb a diákokat ehhez a világhoz, hogy felkeltsék az érdeklődést a színház iránt, hogy erősítsék a színházba járás hagyományát a kárpátaljai magyarság, elsősorban a fiatalok körében. A foglalkozás végén a diákok feltehették kérdéseiket, illetve értékelhették az előadást.
Végezetül Varju Zoltán kollégiumi igazgató köszönetet mondott a színháznak a lehetőségért, Isten áldását kérte a beregszászi magyar társulatra, s megható gesztusként a népes csoport elénekelte az Éljen soká… kezdetű éltetést.
Az előadás-elemző foglalkozásokra elsősorban középiskolák, gimnáziumok, líceumok, szakközépiskolák jelentkezését várják. A programon minimum 20 fős csoportok vehetnek részt. Legközelebb márciusban nyílik lehetőség hasonló alkalmak megszervezésére. A foglalkozáson való részvétel ingyenes, feltétele az adott előadás megtekintése. Az előadásokra szóló jegy ára 40 hrivnya, gyermekelőadásokra 30 hrivnya. Az érdeklődők a bszinhaz.szervezo@gmail.com e-mail címen, a 066-452-85-05-ös vagy a 096-113-5059-es telefonszámon Sin Edinától kaphatnak bővebb felvilágosítást a programról.
Kárpátalja.ma
