Bravúrgyőzelem után – demoralizáló vereség

Megszakadt a bajnoki címvédő Halicsanka Lviv veretlenségi szériája az ukrán élvonalbeli női kézilabda-bajnokságban. A hibátlan mérlegbe belerontó Ungvári Kárpáti csak egy mérkőzésre tudta felszívni magát.

A Borisz Petrovszkij által irányított ungvári alakulat egész héten nagy erővel készült a meglepetésre, amit az jelentett volna, hogy bajnoki találkozón legyőzze a nála jobb erőkből álló címvédő és bajnoki listavezető Halicsanka Lviv gárdáját. A Kárpáti néhány nappal a nyugat-ukrajnai derbinek is elkeresztelt páros találkozó előtt egy magyarországi tornán hangolódott a nagyobb sebességfokozatra.

A fokozott várakozásnak megfelelően kezdtek a hazaiak, akik az első játékrészben szinte fej fej mellett haladtak a lembergiekkel. A csapatok 10-9-es vendégelőnnyel fordultak, és aztán a második félidőben is folytatódott az első 30 perchez hasonló forgatókönyv, nevezetesen az, hogy egyik csapat sem tudott két gólnál többel meglépni az ellenféltől.

A hazaiak az utolsó percben szerzett két találattal, 23-22-re jobbnak bizonyultak a Halicsankánál. Az ungváriak soraiban a kapuvédő csapatkapitány, Irina Jablonszka-Bobal remeklése mellett az 5 gólt szerző Lezinszka, valamint az egyformán 4 találatig jutó Hicska, Hotra és Szuhecka teljesítménye dicsérhető, míg a vendégeknél egyértelműen az exungvári Natalja Turkalo volt a csapat motorja, aki összességében 6 találatig jutott.

A másnapi visszavágó lidércnyomásként kezdődött a hazaiak számára. Az első Kárpáti-gólt szerző Jana Hotra találata a 17.(!) percben esett, amikorra a vendégek már kilencszer köszöntek be Jablonszka-Bobal, majd az őt váltó Irina Voronyko kapujába, amivel gyakorlatilag el is döntötték a találkozó sorsát.

A 13-5-ös félidei előnnyel forduló Halicsanka a második játékrészben még tovább növelte előnyét és végül 26-16-ra nyerte meg a mérkőzést.

A két mérkőzést a helyszínen tekintette meg az ukrán válogatott szövetségi kapitánya, Borisz Csizsov
.
A bajnoki tabella harmadik helyén álló Dnyiprjanka Herszon az Ekonomuniverszitet Ternopil vendégeként győzött magabiztosan 27-16-ra és 29-18-ra.

A bajnokságban a Ha­li­csan­ka vezet 30 ponttal, második a Kárpáti 26, harmadik a Dnyiprjanka 20 ponttal.
Az Ungvári Kárpáti számára nem sok pihenő jut, hiszen a hét végén már a svájci LK Zug elleni Challenge-kupa-beli fellépéseken kell helyt állniuk a lányoknak. A párharc mindkét találkozóját idegenben rendezik.

(tamási)