Egészségügyben magyarul: Interjú Pirigyi László szülész-nőgyógyász osztályvezetővel

Két gyermeknek adtam életet, de ha visszatérek a szülészeti osztályra, még most is könnyes lesz a szemem. A csodák születésének helyszíne ez, hiszen a felcsendülő gyermeksírás jelzi egy új élet kezdetét. A kicsiny életek világra jöttét számos egészségügyi dolgozó segíti, támogatja az édesanyát a nehéz órákban. Egy ilyen szívét-lelkét munkájába áldozó szakembert szeretnék most bemutatni. Ismerjük meg közelebbről Pirigyi Lászlót, az Ungvári Városi Szülészet 2. számú osztályának vezetőjét.

– Doktor úr, kérem, meséljen a kezdetekről!
–1956. január 22-én születtem Ungváron. Édesapám a kereskedelemben, míg édesanyám hosszú éveken át a tüdőbeteg-gondozó statisztikai hivatalában dolgozott. Óvodai nevelésben nem részesültem. 1963-tól az Ungvári 1. Számú Középiskolában tanultam. Ez abban az időben egy elit iskolának számított. Hétéves koromig csak magyarul beszéltem. Az anyanyelvem a magyar. Az iskolában sajátítottam el az ukrán nyelvet.

– Okozott-e bármilyen nehézséget az, hogy nem ismerte az ukrán nyelvet?
– Számomra a tanulás könnyű volt, nem voltak nyelvi nehézségeim. Mindvégig kitűnő tanuló voltam, az iskolát aranyéremmel végeztem. Angol nyelvet már első osztálytól, orosz nyelvet második osztályos koromtól tanultam. Érdekességképpen elmondom, hogy a tanórák közti szünetekben a gyerekekkel oroszul beszélgettünk. Akkoriban nagyon divatos volt ez a nyelv.

– A magyar az anyanyelve volt, mégis önszorgalomból tanult meg írni és olvasni ezen a nyelven.
– Az angollal párhuzamosan tanultam a magyar nyelvet is. Hatodik osztályos koromtól rengeteg magyar irodalmat kezdtem olvasni. Olyan könyveket sikerült beszereznem, amelyek ukránul nem voltak kaphatók. Nagyon érdekelt a történelem. Szüleim magazinokat, folyóiratokat írattak elő, később jómagam is.

– Említette, hogy vonzotta a történelemtudomány, mégis az egészségügy felé hajlott.
– Sok minden érdekelt, nemcsak a történelem, hanem a kémia, a matematika és a fizika is. Őszintén szólva, nem igazán akartam orvos lenni. A Lvivi Politechnikumi Egyetemen szerettem volna továbbtanulni mérnöknek. Viszont a nővérem ekkor már a Lvivi Konzervatóriumban tanult, ami eléggé megviselte a családi költségvetést. Édesapám úgy látta jónak, ha én itt helyben, Ungváron folytatom tanulmányaimat. Ezért esett választásom az Ungvári Állami Egyetem orvosi karára.

– Hogyan teltek az egyetemi évek?
– Az egyetemi évek már nem voltak olyan könnyűek tanulás szempontjából. Nagyon nagy volt a követelmény, latinul meg kellett tanulnunk az anatómiát és sok egyéb mást is. De szükség volt azokra a nehéz évekre, ahhoz, hogy most eredményes munkát tudjak végezni. Aktív egyetemi életet éltem. Sportoltam, kosárlabdáztam, atlétikával is foglalkoztam. Síelni is nagyon szerettem, de sajnos, 1994-ben egészségügyi okok miatt felhagytam ezzel a sportággal. Az egyetem falain belül ismertem meg feleségemet, Leszját. Ő szintén az orvostudományi karon tanult, pályafutását belgyógyászként kezdte, majd 1987-től homeopátiával foglalkozó orvos lett. Leszja édesapja motivált arra, hogy szülész-nőgyógyász legyek, ő is ebben a szakmában praktizált. A negyedik évfolyamtól, azért, hogy egy kis plusz jövedelemhez jussak, havi hét ügyeletet vállaltam a szülészeten.

– Kitűntetéses vörösdiplomával végezte az egyetemet. Ez megkönnyítette a munkába állást?
– Ez valóban nagy privilégiumnak számított abban az időben. A végzősöket, akik az orvosi karon tanultak, a Szovjetunió bármelyik tagállamába kihelyezhették. Nekem szerencsém volt, hiszen a feleségem éppen akkor volt várandós, így Kárpátalján maradhattam. Kezdetben Munkácson dolgoztam. Ez megterhelő volt, mert mindennap oda-vissza utaztam.

– A felesége számára ez nehéz időszak lehetett, hiszen az Ön pályafutásának kezdete és a gyermeke születésének ideje szorosan egybeesik….
– Egyetlen lányunk, Natália, valóban nem könnyű időszakban született. Nagyon elfoglalt voltam, mégis igyekeztem maximálisan helytállni mint édesapa. Napközben édesanyám segített a feleségemnek, esténként és szabadnapokon pedig én. A családom megszokta azt, hogy nem mindig tudok részt venni a családi eseményeken. Talán pont ezért a lányomat nem vonzotta az egészségügy, más szakmát választott. Natália szintén a szülészeten dolgozik, az újszülöttek regisztrációjával foglalkozó részleget vezeti.

– Elégedett az eddig elért eredményeivel?
– Nyugodt szívvel mondhatom, hogy elégedett vagyok. Nem tettem olyat, ami miatt bánkódnom kellene. 2004-ben kandidátusi címet szereztem. Nőgyógyászati praxisom mellett hat évig az Ungvári Nemzeti Egyetem előadó tanáraként is dolgoztam. 2003-tól a KMEDT (Kárpátaljai Magyar Egészségügyi Dolgozók Társasága) tagja vagyok, ezáltal sok konferencián vehettem részt. Sokat tudnék mesélni önnek, mindarról, amit megéltem a mögöttem álló 61 év alatt. Pályafutásom alatt minden innovációt, reformot átéltem, 31 éve vagyok a 2. számú szülészeti osztály vezetője. Sok nehéz periódus volt, példaként említeném azt az időszakot, amikor csak a humanitárius segélyek és a kórházban működő jótékonysági alap számlájára befolyt összegek által tudtunk megfelelő körülményeket biztosítani a hozzánk forduló nőknek. De minden nehézség ellenére azt vallom, hogy a mi szakmánk az egyik legörömtelibb.

– További céljai, tervei?
– Őszintén szólva, én már csak nyugodt, kiegyensúlyozott életre vágyom.

– Köszönöm az interjút. Életére Isten gazdag áldását kívánom!

Bocskor Zita
Kárpátalja.ma