Kopogtató: pofont adni a … sornak
„A vízummentesség azt jelenti, hogy Ukrajna óriási reformokat hajtott végre. Együtt megváltoztattuk az országot, európai partnereink pedig betartották adott szavukat… Ma már minden ukrán ihat fenséges kávét Pozsonyban, alacsony áron repülhet Varsóba és látogathat el a Bécsi Operaházba…”
A fenti posztokkal buzdította Ukrajna állampolgárait Petro Porosenko ukrán elnök Twitter oldalán az EU-s vízummentesség megadásának napján. Az ország első embere nem tért ki rá, hogy a reformok, melyekre büszkének kell lennünk, folyamatos megszorításokat, rezsisokkot és égbe szökő árakat foglalnak magukba, s az átlagbérekből az olcsó utazást követően már aligha telik az operett jegyre, ahogy a pozsonyi kávéból is ki kell spórolnunk a tejszínt…
Június 11-ét követően valóban megnövekedett a nemzetközi vonat- és repülőjáratok száma Ukrajnában, szeptemberre ígérik a Munkács–Debrecen–Budapest vonatjáratot, ami megkönnyítheti a kárpátaljai lakosok utazását, de amíg nem valósulnak meg a várt infrastrukturális fejlesztések, nem sok örömünk származik a vízummentességből a megyében.
Bár nem prognosztizáltak egetverő forgalomnövekedést a magyar–ukrán határszakaszokon, a sok kicsi is sokra megy – derült ki az első hét eseményeiből. Húsvét óta folyamatos a káosz és az idegtépő várakozás a határátkelőkön, a kizárólag biometrikus útlevéllel érkezők pedig tovább lassítják a haladást.
Az utazók közösségi csoportot hoztak létre, hogy tájékoztassák egymást az aktuális határhelyzetről, ahol az esetek elenyésző hányadában számolnak be gördülékeny átjutásról. A csatolt fotókon rendre kígyózó sorok láthatók, a hozzászólásokból türelmetlen utasok, felháborodott anyukák és melegebb éghajlatra küldött vámosok képe tűnik ki. A sorban rostokolva a hét elején legszívesebben jómagam is csatlakoztam volna az anyázók táborához, ám végül győzött a jó modor és utastársaimmal csöndben vártuk a sorunkat, pásztázva a körülöttünk utazókat. Később szóba elegyedtünk egy ukrán családdal, akik egy közeli magyarországi fürdőhelyre igyekeztek. A család minden tagja rendelkezik vízummal, rendszeres határátlépők, s véleményük szerint sok ukrajnai ukrán követi majd a példájukat a jövőben: szerintük a vízummentesen utazók nagy része is turisztikai céllal lépi majd át az országhatárt, mert nem fognak több ezer hrivnyát költeni a kárpátaljai üdülőhelyeken, ha annak töredékéért, jobb körülmények között pihenhetnek Magyarországon.
Hogy az ukrán turisták hajlandók-e órákon át sorban állni az átkeléshez, az a jövő zenéje, ahogy az is, hogy mennyiben csökkenti a kárpátaljai turistaforgalmat a „papírfüggöny lerombolása”, amely nem jelent gyakorlati változást a kárpátaljai magyaroknak, hisz a magyar kormány támogatásának köszönhetően évek óta lehetőségünk nyílt a könnyített vízummentesség megszerzésére.
Mielőtt szeparatistává léptetnének elő, le kell szögeznem: az EU-s csatlakozáshoz szükséges lépés volt a vízummentesség, mindenkit egyaránt megillet a szabad helyváltoztatás joga, ám a vízummentes rendszer megfelelő működéséhez elengedhetetlen a megfelelő infrastruktúra kiépítése, s az eddigi tapasztalatok szkepticizmusra késztetnek.
Félve teszem fel a kérdést, ha a meglévő határszakaszok felújítása – biztosított keretösszeg ellenére is – évek óta várat magára, mert képtelenség találni egy megbízható kivitelezőt, akkor hány évet kell várnunk az új határátkelők kiépítéséhez? Ha továbbra is marad az utóbbi időben, az átkelőkön tapasztalt munkatempó, a határőrségek munkatársai hogyan birkóznak meg a megnövekedett forgalommal, s milyen szerencsétlenségnek, esetleg zendülésnek kell történnie a végeláthatatlan sorok között ahhoz, hogy kimozduljunk ebből az áldatlan állapotból?
Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma