Összecsapások Ben-Dzsavádban, halottak, sebesültek
Ketten meghaltak és mintegy harmincan megsebesültek vasárnap felkelők és kormányerők összecsapásaiban a líbiai Ben-Dzsavád külvárosában, Szirttől mintegy száz kilométerrel keletre – közölték orvosi forrásból. Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője ténymegállapító küldöttséget menesztett Líbiába.
A forrás szerint három sebesült állapota válságos. Egy másik orvos 40-45-re tette a sebesültek számát. A tájékoztatás szerint mindegyikük líbiai lázadó, egy francia újságíró kivételével, aki velük ment Ben-Dzsavádba. A felkelők közben bejelentették, hogy visszavonultak a városból keletebbre, Rász-el-Unúfba. „Rász-el-Unúf lesz a védelmi vonalunk” – mondta egyikük. „Nehézfegyverekkel támadtak bennünket” – mondta egy másik, fiatal lázadó, kezében kalasnyikovval, hozzátéve, hogy Kadhafi erői sokkal jobban fel vannak fegyverezve.
Nehézfegyverekkel lőtték a Kadhafi-erők a lázadók kezén lévő Miszráta központját is. „Harckocsik lövik a belvárost a rádiószékház közelében” – mondta egy helybéli. „Az itt lakóknak nincsenek fegyvereik. Ha a nemzetközi közösség nem lép közbe gyorsan, vérfürdő lesz.” Ugyancsak támadták a kormányerők a felkelők ellenőrizte az-Závíját is, Tripolitól nyugatra, de a lázadók – saját közlésük szerint – visszaverték őket. „Ma reggel újabb támadás volt, nagyobb, mint tegnap” – mondta szóvivőjük telefonon. „Meghalt két emberünk, és sokan megsebesültek.”
Rász-el-Unúf olajterminálját hatalmas robbanás rázta meg vasárnap, majd légvédelmi lövések hallatszottak – jelentette a helyszínről az AFP tudósítója. A detonáció oka egyelőre nem ismeretes, de korábban vasárnap már két légicsapás érte a kikötővárost, kárt vagy sebesülést nem okozva. A lázadók azt állítják, hogy a harcok közben lelőttek egy helikoptert a város partjainál, és látták, amint a tengerbe zuhan. Egyéb részletet egyelőre nem közöltek.
A Kelet-Líbiában létrehozott lázadótanács gazdasági vezetője arról számolt be vasárnap az al-Arabíja hírtelevíziónak, hogy a térség jól el van látva élelemmel, a készletek mintegy három-négy hónapra elegendőek. Szaad al-Ferdzsáni azt is kijelentette, hogy a tanács teljesíteni fog minden olajszállítási szerződést.
Forrás: MTI