2020-ig eltörölhetik az EU-s roamingdíjakat Ukrajnában
A külföldi számra indított, azaz a roaminghívásokra vonatkozó díjak eltörlése céljából államközi egyezmény létrehozását tervezik a Keleti Partnerség országai – köztük Ukrajna – és az Európai Unió között – olvasható a goloskarpat.info hírportál augusztus 10-i bejegyzésében.
Az Európai Unión belül idén felszámolt roamingdíjak előreláthatólag 2019-2020-ben szűnhetnek meg Ukrajnában – mondta az illetékes ukrán állami bizottság vezetője.
– A szakértőcsoport már megkezdte munkáját, melynek eredményeképpen a pótdíjakat megszüntető államközi egyezményt már 2-3 év múlva megköthetjük. Ennyi idő optimálisnak mondható. Európában 14 év után valósult meg a kezdeményezés – tette hozzá a megbízott hivatalnok.
Kárpátalja.ma