Vasárnapi üzenet

Egyenlő indulattal legyetek! Fil 2, 1–4

Mivel a gyülekezet nem földi, hanem mennyei eredetű, élő szervezet, kell, hogy benne mint egységben – és annak minden tagjában egyenként is – mennyei alapelvek érvényesüljenek. Körülményeink teljes mértékben földiek, de ami ezek között megtart, sőt növekedést biztosít, az nem a puszta ismeret, nem az áthagyományozódott „jó rend”, nem is a korszerű módszerek, hanem egyedül a krisztusi jellem. A köztünk járó Jézus jellemét az Atyával és a Szentlélekkel való tökéletes egység határozta meg. Nem volt önmagában való terve, mondanivalója, tette – korlátlan szabadságában is boldog függőséget tanúsított. Jó volna, ha Ő, mint aki az Atyával és a Lélekkel egy, és mint aki feje a Gyülekezetnek, azt a tiszteletet, magasztalást és engedelmességet kapná meg részünkről, ami megilleti azt, aki nélkül semmit sem cselekedhetünk!

A lelki testvérek közötti, helyes egyenlő indulatra való törekvés (mert nem minden egyenlő indulat helyes!) alapja nem lehet más, mint a krisztusi ábrázatra formálódás vágya. E vágynak kell meghatároznia indulatainkat, terveinket, minden megnyilvánulásunkat. A Lélek által egynek kell lennünk az indulatban! Ez egyáltalán nem jelent egyhangúságot, hiszen különböző ajándékaink vannak. Nem jelent mindig véleményegységet sem, hiszen rész szerint van bennünk az ismeret, és a hitet is mérték szerint kaptuk. Az egyenlő indulat összhangot jelent, szimfóniát a legnagyobb zeneszerző és a legjobb karmester szíve szerint. Az Ő szíve a Golgotán mutatkozott meg általunk legteljesebben szemlélhető mélységében és tisztaságában – amikor miattunk, helyettünk, érettünk feláldoztatott; amikor a gondoskodás vigasztaló egységére buzdította Jánost, a tanítványt és Máriát; amikor imádkozott gyilkosaiért. Nem versengésből tette, nem hiábavaló dicsőségvágyból, nem a maga hasznát nézve, hanem egyedül azért, mert a szeretet mindent felülíró indulata késztette erre. Ő örömét leli ebben az indulatban, mint abban is, ha az Ő gyermekei erre az indulatra törekszenek – mert a kereszt után a feltámadás dicsősége jön, a hűséges, alázatos, szeretetteljes szolgálat után a mennyel való egység el nem múló gyönyörűségének kiteljesedése következik! Ha örömünket leljük Krisztus irántunk tanúsított indulatában, törekedjünk a Vele és testvéreinkkel való egyenlő indulatra!

Kiss Lehel,
szamosújvári (Erdély) lelkipásztor