Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: villanyszerelő

Íme, egy mesterség, mely ugyan alig két évszázados múltra tekint vissza, ám kétségtelen, hogy a villanyszerelők tudása nélkül megállna az élet a XXI. században. Ennek a nagy szaktudást igénylő és fizikaismereteket sem nélkülöző, gyakran igen veszélyes szakmának a követője a beregdédai Sándor László, aki közel harminc éve „dolgozik villannyal”.

Vele beszélgettem.

 

– Hogyan lesz az emberből villanyszerelő?

– Érdekes módon nem erre a pályára készültem. Édesapám autószerelő volt, s én követni akartam az ő szakmáját. Amikor a szülőfalumban, Beregdédában befejeztem az általános iskolát, egy munkácsi technikumban tanultam tovább. Abban az iskolában villanyszerelőnek képezték ki a tanulókat, ám engem az vonzott, hogy jogosítványt is lehetett szerezni. Menet közben azonban megszerettem a villanyszerelést, s maradtam ezen a vonalon. Idővel az öcsém is kitanulta ezt a mesterséget.

 

– Hol kezdted a pályafutásod?

– A beregdédai kolhozban álltam munkába. Nagyon jó kollektívába kerültem. Az ottani mestereimtől, Szűcs Imrétől, Badak Bélától, Petrás Gábortól és Petrás Ferenctől sokat tanulhattam. Három év után a nagybégányi kolhozban folytattam tovább a szakmám gyakorlását. Ott is három évet töltöttem el Nagy János és Kohut Ferenc irányítása alatt. Eközben arra törekedtem, hogy fejlesszem a tudásom, s előrébb lépjek a villanyszerelés területén.

 

– Mit tettél ennek érdekében?

– Megtudtam, hogy állást hirdettek a Beregszászi Járási Villanyszolgáltató beregardói részlegére. Jelentkeztem, s felvételt nyertem a villamossági szerelők közé. Olyan szakemberekkel dolgoztam együtt, mint Bodnár Sándor művezető. Sajnos már nincs közöttünk.

 

– Mi volt a feladatod?

– A villanyszolgáltató különböző részlegekre – beregszászi, mezőkaszonyi, muzsalyi és beregardói – oszlik, melyekhez konkrét települések tartoznak. A beregardói osztály Gát, Gut, Makkosjánosi, Nagybégány, Kisbégány és Bergedéda villamoshálózatáért felel. Amikor bekerültem a részlegre, meg kellett tanulnom ezeknek a településeknek a kapcsolási rajzát, a transzformátorállomások elhelyezkedését.

 

– Mennyi ideig dolgoztál ebben a munkakörben?

– Tíz éven át. Majd úgy döntöttem, hogy szeretném magam kipróbálni más területen is. Átmentem a telep készenléti ügyeletébe. Ennek a részlegnek a hatásköre az egész Beregszászi járásra kiterjed. Ez azt jelenti, hogy a járás valamennyi településén mi látunk el sürgősségi feladatokat. Itt is megtanultam az alacsony és magas feszültségű vonalak kapcsolási rajzát. Ez megközelítőleg fél évbe telt.

Olyan „vén rókákkal” dolgoztam együtt, mint Komócsin István és Kovács Kálmán. Ma már nyugdíjasok. Azért szeretem megemlíteni a nevüket, mert áradt belőlük a tanítási kedv, s nekem csak magamba kellett szívnom a tudást.

 

– Mi a feladata a készenléti ügyeletnek?

– Egy műszakban hárman dolgozunk: a diszpécser, a sofőr és a szerelő. A diszpécser fogadja a fogyasztó hívását, s veszi fel a bejelentést. A sofőrrel, aki maga is ért a villanyszereléshez, kimegyünk a helyszínre. Felmérjük és kijavítjuk a problémát. Emellett magas és alacsonyfeszültségen átkapcsolásokat végzünk, átvisszük a terhelést az egyik transzformátorról a másikra. Ezzel biztosítjuk a különböző építkezési munkák megfelelő villamossági ellátását.

 

– Mi, fogyasztók, leggyakrabban a viharok alatt tapasztaljuk meg a villamos áram hiányát és a különböző elektromos hibákat. Márpedig manapság igen gyakran van részünk ezekben a viharokban. Ti hogyan élitek át ezeket az időszakokat?

– Azt tartjuk, hogy aki még nem élt át egy nagy vihart munka közben, az nem is igazi készenlétis. A munkavédelmi szabályok betartása mellett látjuk el a feladatunkat ilyenkor. Ez azt jelenti, hogy a legnagyobb zápor és mennydörgés közepette mi sem dolgozunk. Megvárjuk, amíg lecsendesedik a vihar. Amennyiben mégis muszáj kimennünk a terepre – például egy leszakadt vezeték miatt –, akkor speciális védőcsizmát és ruhát öltünk magunkra.

 

– Emlékszel ilyen esetre?

– Több mint tíz évvel ezelőtt történt, hogy este hét órától hajnalig tartott a vihar, amely számos villamossági kárt okozott. Több alállomás villany nélkül maradt. A muzsalyi úton sorra kidőltek a fák, leszakítva a villanyvezetékeket. Védőfelszerelésben jártuk végig a hálózatot, kikapcsoltuk az áramot, hogy a tűzoltók hozzákezdhessenek a kárelhárításhoz. Olyan nagy kár keletkezett a villamoshálózatban, hogy csak több műszakon keresztül tudtuk helyreállítani azt.

 

– A Beregszászi járásban milyen állapotban van a villamoshálózat?

– Beregszászban sok vezetéket kicseréltek az elmúlt években. Folyamatos a fejlődés. A falvakban még a régi vezetékek vannak. Ezek állapota változó.

 

– Ez az utcai világításra is igaz?

– A városi világítás a városházára tartozik, a falvakban pedig a lakók a saját költségükön gondoskodnak a házuk előtt lévő világításról. Minden faluban van megbízott villanyszerelő, aki gondoskodik a lámpák karbantartásáról.

 

– Hányan vagytok most a beregardói részlegen?

– Jelenleg nyolcan dolgozunk. A többiek vagy más munkát kerestek, vagy külföldre mentek dolgozni. Mi vagyunk az utolsó mohikánok.

 

– Azt szokták mondani, hogy az nem is igazi asztalos, akinek mind a tíz ujja ép. Hogy van ez a villanyszerelőknél? Ért már áramütés?

– Komolyabb nem. Apróbb rázások voltak, de az is az én hanyagságom és lustaságom miatt történt. Tanulság, hogy amikor villanyt szerelünk, mindig le kell kapcsolni az áramot a főkapcsolónál. A másik fontos szempont, hogy védő földeléssel, érintésvédelemmel kell ellátni az elektromos készülékeket.

 

– Egy másik mondás szerint a suszter cipője lyukas…

– Nálunk rendben van otthon a villamoshálózat. Ez nem jelenti azt, hogy időnként nincsenek műszak hibák, de azokat megjavítom.

 

– Végezetül beszéljünk a tervekről!

– Továbbra is ezt a munkát szeretném végezni, ugyanis a villanyszerelés számomra hobbi is. Ez a szakmám, ebben tudom, hogy mi a feladatom. A villanytelepen is szívesen maradnék. Minden attól függ, hogy a jövőben milyen feltételek mellett dolgozhatunk.

 

– Isten áldását kívánom a további munkádra és az életedre!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma