Az alma tárolása I.

Az alma betakarításának jelentős részén immár túlvagyunk, hiszen a legtöbb őszi almafajta szeptember végétől szüretelhető. Almatermesztés szempontjából ez az idény nem kiemelkedő, a gyümölcsök egy része a fagykárt vagy a jégkárt szenvedte meg, egy másik része a gombás fertőzéseket, illetve a rovarkártevőket. Elismerésre méltóak azok a termelők, akik ebben az idényben kiváló minőségű termést értek el mind a külalakot, mint a beltartalmi értékeket tekintve. Az egészséges és gondosan szüretelt almák esetében jöhet szóba a tárolás, mivel a sérült, beteg gyümölcsök nem tarthatók el huzamosabb ideig.

Minden gyümölcsnek megvan a maga szezonalitása. Ezzel együtt napjainkra sikerült elérni, hogy az év bármely havában hozzájuthatunk a kedvenc gyümölcseinkhez. Különösen igaz ez az almára. Az alma a legjobban tárolható, és a mai napig a legtöbbet fogyasztott gyümölcs. Nemcsak a gyümölcsfajoknak vannak azonban sajátos tárolási feltételei, hanem azon belül az egyes fajtáknak is, ami különösen igaz az almára. Az alma tárolása csak akkor lesz sikeres, ha elfogadjuk azt a tényt, hogy ebben a tárolási körülmények mellett a termesztési tényezőknek is meghatározó szerepük van. Erre a legjobb példa a fajta kérdése. A csak rövid ideig (2–4 hónap) jól tárolható fajtákat, mint például a Jonathan, a Pink Lady, nem érdemes a legkorszerűbb hűtőtárolókban tartani. Ezzel szemben a hosszú ideig, 6–10 hónapig is jól tárolható fajták (Idared, Gála, Braenburn, Granny Smith, Florina Jonagold, Starking, Golden Spur) a késő tavaszi értékesítéskor is olyan frissnek tűnnek, mintha most szedték volna a fáról.

A gyümölcstárolás célja
A tárolás célja a termelő szempontjából egyértelműen a haszon növelése. Mindig tartsuk szem előtt, hogy a tárolás milyen költségekkel jár, illetve mely almafajták milyen tárolási veszteséggel tárolhatók. Ha a tárolás folyamata során hatalmas veszteségek érnek bennünket, akkor minden esetben abba kell hagyni a tárolást.
A tárolás alatt kétféle veszteséggel számolhatunk:
– tárolási (apadási) veszteség: a tárolás alatt almánk tovább folytatja érését, lélegzik, az utóérés alatt vízveszteség jelentkezik, tehát almáink súlya jelentősen csökkenhet. Az elfogatható súlyveszteség a kezdeti tömeg 5–7%-a lehet.
– romlási veszteség: ide sorolható minden olyan kártevő, illetve gombás vagy bakteriális fertőzés, mely almánkat elfogyasztja, elrohasztja. A romlási veszteséget a szüret utáni precíz válogatással csökkenthetjük.
A megfelelően időzített szüret, a gondos válogatás, a tárolási folyamatok ellenőrzése hozzájárul az alma kiváló minőségéhez, és mennyiségének megtartásához.

Mely almák alkalmasak a tárolásra?
Általános szabály, hogy az almaszüret akkor kezdődik, amikor a magházban a magok elkezdenek megbarnulni, mert az alma utóérő gyümölcs és a tárolás során éri el a teljes érést. A fajták érési sajátosságai döntően meghatározzák az eltarthatóság hosszát. Általában érési vizsgálatok segítségével számszerűsítjük az érési állapotot, ezt rendszerint refraktométerrel (szárazanyag tartalom mérése), vagy jódpróbával végezzük. A legegyszerűbb keményítőpróba elvégzése után azok az almafajták alkalmasak a tárolásra, melyek 70–85%-os érettségi állapotban vannak.
Az optimális víz- és tápanyag­ellátásnak a szerepe vitathatatlan. A túl nagy almák nehezebben tárolhatók, ezért a túlzott nitrogénellátást kerülni kell.
A gyengén kötődött, kevés almát nevelő fák gyümölcsei is alkalmatlanok a hosszú tárolásra.
A parásodott, fagykártól szenvedett, sérült, nyomódott almák szintén alkalmatlanok a tárolásra.
A fiatal, éppen termőre forduló ültetvényekből származó termést szintén nem érdemes betárolni.

Molnár Ádám