Hétvégén választ Csehország

A hét végén választ Csehország. Elemzők szerint Ausztriához hasonlóan itt is a szociáldemokraták vereségével és egy bevándorlásellenes párt, az Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom győzelmével végződhetnek a parlamenti választások. A volt pénzügyminiszter Andrej Babis pártja a szavazatok egynegyedét szerezheti meg szombaton.

Az elmúlt időszakban lezajlott választások kiemelt választói döntések azt mutatják, van igény a változás iránt a nyugati világban.

A csehek következhetnek

Ennek „előrengése” a Brexit volt. A változás epicentrumát az Egyesült Államokban Donald Trump megválasztása jelentette, ám 2017 szuper választási év volt Európában; a sort a hollandok kezdték egy parlamenti választással, majd Franciaországban tartottak államfő- és parlamenti választást, majd a német és osztrák választások következtek – sorolta Fodor Csaba.

A Nézőpont Intézet ügyvezetője az M1 Ma reggel című műsorában hozzátette, hogyha a rendszerkritikus, elittel szembehelyezkedő pártok és jelöltek várakozáson felüli eredményét helyezzük előtérbe, akkor ez az értelmezés a cseh választás kapcsán is jogos lehet.

Téma a bevándorlás is

Mint mondta, a legfrissebb mandátumbecslés alapján akár közel másfélszeresére is növelheti az Andrej Babis által vezetett ANO mozgalom a mandátumainak számát a 2013-as választásokhoz képest.

Ráadásul kettő, eddig parlamenti mandátumokkal nem bíró formáció is bekerülhet a cseh alsóházba: egy radikális jobboldali párt, illetve akár a cseh kalózpárt is bekerülhet a cseh törvényhozásba – húzta alá.

Fodor Csaba hangsúlyozta, hogy a klasszikus kampánytémák mellett már Csehországban is megjelent a bevándorláshoz, az Európai Unióhoz, valamint a V4-ekhez való viszony kérdése is. Kiemelte azt is, hogy Babisnak koalíciós partnerekkel kell együtt kormányoznia, mivel a cseh választási rendszer arányos, ám a volt pénzügyminiszter igen pragmatikus álláspontot képviselt a választási kampányban a bevándorlással kapcsolatban.

A külső határvédelem fontosságára nagy hangsúlyt fektetett, az unió tekintetében a nemzeti identitás előtérbe helyezése jelent meg retorikájában, Andrej Babbis győzelmétől pedig a V4-ek szerepének felértékelődését lehet remélni.

A többi politikai formáció – akik esélyesek a kormányzásra – egyébként ugyanígy meglehetősen pragmatikus álláspontot képviselnek – tette hozzá Fodor Csaba.