Nagycsaládok Kárpátalján: a Molnár család

A nagycsaládos sorozat készítésekor arra törekszem, hogy különböző járásokban élő, más-más megélhetésű, vallású és korú nagycsaládosokat mutassak be. Arányát tekintve a Beregszászi járásban él a legtöbb magyar nemzetiségű nagycsalád, ebből fakadóan az interjúim többsége is ezen a területen készült. Ám ellátogattam már a Munkácsi-, az Ungvári- és a Nagyszőlősi járások egy-egy városában vagy falujában élő nagycsaládhoz is. A legtávolabb élő nagycsaládok – akiket eddig bemutattam – Visken és Nagybocskón laktak.

Ezúttal ismét a Beregszászi járás került sorra: a csetfalvai Molnár Béla és Gabriella háromgyermekes családja. Ismerjük meg őket!

 

– Gabi és Béci! Meséljetek magatokról!

Béci: Csetfalvai születésű vagyok. Egy öcsém van, Lóránd. Édesapánk a csetfalvai szovhozban volt brigádvezető, édesanyánk pedig a helyi községházán dolgozott pénztárosként, majd könyvelőként. Az általános iskola elvégzése után szakácsnak tanultam Beregszászban. Rövid ideig gyakoroltam is a mesterségem. Besoroztak, s mire leszereltem, addigra már javában tartott a rendszerváltást követő nehéz időszak, amikor bezártak a konyhák és éttermek.

Gabi: Beregszászban nőttem fel. Édesapám a Május 1. bútorgyár munkása volt, édesanyám pedig könyvelőként kereste a pénzét. Miután befejeztem a középiskolát, először a beregszászi borgyárban vállaltam munkát, majd varrónőként dolgoztam.

 

– Hogyan ismertétek meg egymást?

Béci: Egy ifjúsági táborban találkoztunk. Nem sokkal előtte szereltem le a katonaságtól. Három évig udvaroltam Gabinak, majd összeházasodtunk és Csetfalvára költöztünk. Ennek már 18 éve.

– Mivel kereste a kenyerét a család az évek során?

Béci: Az esküvőnk után Magyarországon vállaltam idénymunkát. Ám Gabival nem szerettük a különlétet, ezért az első gyermekünk megszületését követően itthon maradtam. Eleinte kőműves munkát végeztem: részt vettem az 1998-as és a 2001-es árvizek utáni helyreállítási és építési munkálatokban. A második árvíz után a saját házunkat is át kellett építenünk.

Később mezőgazdasági tevékenységbe kezdtünk. A Terra Dei Alapítványon keresztül kaptunk egy magas légterű fóliasátrat. Az évek során ezt tovább bővítettük, illetve még egy fóliasátrat építettünk mellé. Uborkát és krizantémot termesztünk. Más zöldségekkel is próbálkoztunk, de leginkább az uborka vált be.

 

– Említettétek, hogy a 2001-es árvíz benneteket is sújtott.

Béci: Már az 1998-as árvíz is kárt tett a házunkban, ám a 2001-es után újra kellett építenünk a házat. Akkor már egyéves volt Dániel fiunk, akivel az építkezés idejére átköltöztünk a szüleimhez. Egy év alatt sikerült lakhatóvá tennünk egy szobát, a konyhát és a fürdőszobát. Visszaköltöztünk, mert arra vágytunk, hogy külön éljünk.

 

– Aztán tovább gyarapodott a család…

Gabi: 2005-ben jött a világra Bence, őt követte Péter 2006-ban.

– Három gyermeket terveztetek?

Gabi: Inkább két gyermekben gondolkodtam.

Béci: Mindig is nagycsaládra vágytam. Jó példa volt előttem édesanyámék családja, amelyben több testvér is volt. Gyermekkoromban megtapasztaltam, hogy ők összejártak, együtt ünnepeltek, összetartottak. Ennek az élménye maradandó nyomot hagyott bennem. A nagyszüleim is nagycsaládosok voltak, mégsem szenvedtek hiányt semmiben.

A családi hagyományt mi is követjük, összejövünk az ünnepek alatt.

 

– Hamarosan erre ehetőségetek is lesz, hiszen néhány nap, s itt a karácsony. Mivel telnek az ünnepek nálatok?

Gabi: Szenteste elmegyünk a református templomba istentiszteletre, utána pedig megkántáljuk a családtagokat a faluban. Aztán otthon várjuk a betlehemeseket.

Béci: A rendszerváltozás után az első betlehemes játékot mi kezdtük el Csetfalván. Amikor kinőttünk belőle, továbbadtuk az újabb generációnak. Mire Dani odanőtt, hogy betlehemessel járjon, addigra rövidebb, gyorsabb lett a szöveg és az ének, valamint a szereplők száma is csökkent. Mi élményből jártunk betlehemmel, amit kaptunk, annak egy részét beadtuk a templomi perselybe. Ma érezhetően nagyobb hangsúlyt fektetnek a betlehemesek az anyagi haszonra.

– Az ünnepek alatt együtt a család. Rátok ez különösen igaz, hiszen a 17 éves Dani fiatok már kirepült a családi fészekből.

Gabi: Így van, Dani harmadik éve Vásárosnaményban tanul péknek. Szereti ezt a szakmát. Kollégiumban lakik, péntek este jön haza és hétfő reggel indul vissza az iskolába. Nehezen engedtem el.

Béci: Én nyugodtabban fogtam fel ezt a kérdést. Jól teljesít, osztályelső. Az is ösztönzi, hogy a jó tanulmányi eredmény szép ösztöndíjjal jár együtt. Azt javasoltam neki, hogy maradjon Magyarországon, ott helyezkedjem el a szakmájában, s tanulja ki a mesterség csínját-bínját.

 

– Bence és Péter milyen gyermek?

Gabi: A három fiú közül Bence a leganyásabb. Most kezd belépni a kamaszkorba, ezt abból is látom, hogy már nem ölel meg annyiszor, mint régebben. Péter pedig apás, még a járása is az édesapjáéra hasonlít. Mind a két fiunk a helyi általános iskola tanulója. Még nincs tervük a továbbtanulást illetően. Bence egy időben masszőr akart lenni, de aztán letett erről a tervéről.

– Ha már a mesterségnél járunk, Béci, te szakácskodsz néha?

Gabi: Az ő feladata a halászlé megfőzése.

 

– Ki fogja meg a halat hozzá?

Béci: Szeretünk horgászni a fiúkkal. A Tiszához járunk le, valamint van egy horgásztó Csetfalva mellett. A megfogott halat én szoktam elkészíteni.

 

– Milyen terveitek vannak?

Béci: Részt vettünk az Egán Ede-programban. Fejlesztettük a fóliasátrat, traktort vásároltunk. További terveink is vannak. Maradunk a mezőgazdaságnál, még akkor is, ha látjuk, hogy egyre nehezebb megélni ebből az ágazatból. Részletes naplót vezetek a bevételekből és a kiadásokból, s ez alapján tudom ezt mondani. Külföldre semmiképpen sem szeretnék elmenni.

Gabi: A fiúknak is jobb, ha itthon van az édesapjuk.

Béci: Sok családfő elutazott, ez meglátszik a családon, a gyermekek nevelésén.

 

– Örülök, hogy ragaszkodtok a kárpátaljai élethez. Isten áldja meg a családotokat!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma