I. Kárpátaljai Közéleti Akadémia
A Robert Schuman Intézet (RSI) egy programsorozatot indít Bocskor Andrea Európai Parlamenti képviselővel, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezettel karöltve olyan kárpátaljai fiatal politikusok számára, akik elhivatottak az Európai Uniós ügyek iránt, szeretnék a kárpátaljai magyar közösséget közelebb hozni az Unióhoz valamint azokat a lehetőségeket kiaknázni melyek mentén a közösség a legjobban tudja magát pozícionálni Brüsszelben, valamint az EU-s intézményekben. A program első, bevezető része Kárpátalján, a második Budapesten lenne, a harmadik, befejező rész pedig tanulmányúttal zárulna Brüsszelbe.
A projekt céljai:
· a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezet (KMKSZ ISZ) támogatása jól képzett fiatalok bevonásával;
· Ukrajna EU csatlakozásának összefüggésében magyar érdekérvényesítési képesség erősítése fiatalok felkészítése által, akik a KMKSZ és a KMKSZ ISZ politikai pozíciói alapján feladatokat, tisztségeket vállalhatnak közintézményekben, a pártban és a közösség más szervezeteiben;
· a magyar EU csatlakozási tapasztalatok átadása, kapcsolódó együttműködési lehetőségek bemutatása;
· magyar-magyar kapcsolatépítés elősegítése az ifjúsági politikai szervezetek szintjén.
Célcsoport:
Az első, beregszászi programon 25 kárpátaljai fiatal vesz részt, majd a program első részén elért írásbeli eredmény, valamint a programon való aktív részvétel indokolja, hogy 12-15 fiatalt visszahívjunk résztvevőnek a sorozat következő, budapesti illetve brüsszeli befejező részére, melyeken a szállás és utazás költségeit a szervezők biztosítják.
Beregszászi tematika:
· bevezetés az EU-ba, európai uniós alapismeretek,
· az EU-Ukrajna kapcsolatainak aktuális kérdései,
· határon átnyúló együttműködési/fejlesztési lehetőségek,
· EGTC régiós együttműködés,
· szükséges Ukrajnai reformok az Unióhoz közeledve,
· az EU partnerség a határon átnyúló együttműködésekre gyakorolt hatása,
· az Európai Néppárt mint az integráció motorja.
Munkanyelv: magyar és angol (külföldi előadó esetén, valamint a brüsszeli tanulmányút alatt).
Időpont és helyszínek:
2018. április 06-07. Beregszász (Kárpátalja)
2018. május 23-25. Budapest (Magyarország)
2018. június 18-20. Brüsszel (Belgium)
Jelentkezés részletei:
Olyan 21-35 év közötti fiatalok jelentkezését várjuk, akiket érdekel a közélet. Aktívak és szeretnek ötletelni, illetve szeretnének valamit tenni a közösségükért. Olyanokat, akik hisznek abban, hogy lehet még többet és jobbat adni a polgároknak, és hajlandóak ezért dolgozni is.
Kérjük, jelentkezési anyagait (motivációs levél angol nyelven, valamint útlevelének fénymásolata) küldje el a [email protected] címre.
Regisztrációs felület: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdO-TGYSCcaBm9eYBJDnZ1Hvvri7WrU6ehQfq2iEGjuVy1kXw/viewform
Az alábbi linken található online jelentkezési lapot pedig március 16-ig töltse ki.
Amennyiben további információra lenne szüksége, kérjük forduljon az illetékes programfelelősökhöz:
Kecskés Viktor, [email protected]
Fábián-Németh Beáta, [email protected]
Üdvözlettel,
Bocskor Andrea Berczeli Gábor
Európai Parlamenti képviselő RSI megbízott Igazgató
Brenzovics László Dobsa István
KMKSZ elnök KMKSZ ISZ elnök
Fábián-Németh Beáta
KMKSZ ISZ alelnök
projekfelelős