Filmklub-esték Beregszászban – A Sátán fattyával indult a programsorozat
Nagy érdeklődés övezte a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház és Magyarország Beregszászi Konzulátusa által szervezett filmklub-estéket június 26-án és 27-én. A beregszászi teátrum nagytermében mindkét alkalommal a Nagy Zoltán Mihály műve alapján készült, Zsigmond Dezső által rendezett nagyjátékfilmet, A Sátán fattyát tekinthették meg az érdeklődők. Az első napon beszélgetés követte a vetítést, melyen magát a rendezőt, illetve Tarpai Viktória főszereplőt s több, a filmben játszó beregszászi színészt kérdezte Beke Mihály András első beosztott konzul a filmről. Megtudhattuk, hogy az alkotás számos országba meghívást kapott. Legutóbb például az Amerikai Egyesült Államokban, a Kárpátalját népszerűsítő turné során láthatták Washingtonban és Clevelandben az érdeklődők; a jövőben a többi közt a moszkvai és a Los Angeles-i filmfesztiválra várják.
Kisebb műhelytitkok is napvilágra kerültek a beszélgetés során, például az, hogy mit jelentett színészek személyes életében a filmben való munka. A közönség soraiban ülők feltehették kérdéseiket, így megtudhattuk, mi vitte arra Tarpai Viktóriát, hogy egyedül vállaljon el egy veszélyes jelenetet – jóllehet, eredetileg kaszkadőröket hívtak a feladat elvégzésére –, s hallhattuk azt is, hogy Zsigmond Dezső a jövőben is szívesen dolgozna együtt a beregszászi színészekkel.

A filmklubokra a belépés ingyenes, az egyes alkalmakról a színház honlapján és Facebook-oldalán tájékozódhatnak. További információkat a +380-66-452-85-05-ös, a +380-96-113-50-59-es telefonszámon vagy személyesen a színházban kaphatnak.
Kárpátalja.ma
