Reményik Sándor: Felhő

Egy tündérfoszlány egy tündér köntöséből
Egy éles földi tüskén fennakadt.
Aztán a szelek szárnyaikra vették,
S most úszik fenn a kéklő bolt alatt,

Mi tündéré volt: tündér visszakéri.

A boldogság ily foszló tülldarab.
Mi megtépjük a tündér köntösét,
Megszaggatjuk a fényes égi fátylat,
S még jajgatunk, hogy nem jutott elég

A fehér tüllből tüske-szíveinknek.

Szívek, szívek: mi tüskés vadbozót,
Ha majd magunkba mélyedőbbek lettünk,
Akkor látjuk: mily áldás, kegyelem,
Hogy tündér lengett, tündér szállt felettünk:

Tüske szívek közt édes, égi rózsa.