Kopogtató: amit nem kellene átélnünk
“A magyar kormánynak Kárpátalja fejlődése a fontos, és nyilvánvaló, hogy ehhez magyar költségvetési forrásra van szükség, amit Magyarország biztosít. Az ukrán kormány azonban nehezen érthető és sajnálatos módon minden lehetséges eszközzel akadályozza ennek a forrásnak az eljuttatását, most éppen Grezsa István titulusába kötöttek bele. Ha annak, hogy továbbra is segíteni tudjuk Kárpátalját, az az ára, hogy változtatunk a miniszteri biztos titulusán, akkor ezt megtesszük.” – olvashattuk augusztus utolsó napján a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium közleményében.
Most éppen… Most éppen – a valóságot egyébként hűen tükröző – titulusban volt a hiba. Ez a szálka lassította a kárpátaljai magyar – és közvetve az ukrán – kisemberek könnyebb megélhetését.
Most éppen az okosabb enged alapon könnyen orvosolható a kifogás. Nagyfokú alázatra és higgadtságra vall ez a lépés Magyarország részéről. Mivel pedig a magyar kormány a cél érdekében nem engedheti meg magának, hogy fejvesztve dühöngjön, helyette mi, azok a bizonyos kisemberek adhatunk hangot elégedetlenségünknek.
Nevezzenek naivnak, de fel nem foghatom, hogyan alázhatja meg, bánthatja jóindulatú szomszédját egy ország, miként akadályozhatja a nagy országos tengerben csupán cseppet jelentő segítségforrás áramlását. Mindeközben pedig tárt karokkal fogadja az Amerikából érkező fegyverarzenált, mely testvér- és saját népe katonái életének kioltására szolgál. Vajon minden gyilkos fegyvert megfelelően vámkezeltek? Vajon azokat az „adományokat” is megsarcolták adó címén – ahogy teszik ezt az összes, Magyarországról érkező, a még itthon lévő oktatók, egészségügyi dolgozók, újságírók, kultúrmunkások, kisvállalkozók fizetését kiegészíteni hivatott támogatással. Vajon mennyit ér egy katona élete a nagyhatalmak véres játékában?
Nem, nem vagyok naiv. Ön sem az, kedves Olvasó, aki velem együtt szomorkodik, dühöng, értetlenkedik a fentieken – s azon a rengeteg meg sem említett hétköznapi nehézségen, amit nem kellene átélnünk, amit elkerülhetett volna országunk, ha polgárai – nemzetiségtől függetlenül – kicsit is számítanának neki.
De Ukrajnának most éppen nincs ideje ilyen apró kellemetlenségekkel foglalkozni. Ukrajna most éppen tönkremegy, miközben oligarchái, pardon, vezetői épp mocskosul meggazdagszanak minden korok legkifizetődöbb bizniszében: a háborúban.
Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma