2018. december 24., hétfő – Szenteste

[vc_row][vc_column width=”1/2″][bsf-info-box icon=”Defaults-heart” icon_size=”32″ icon_color=”#81d742″ icon_animation=”fadeIn” title=”Névnap” hover_effect=”style_3″]Ádám – sumér-héber eredetű; jelentése: atyám.

Éva – héber eredetű; jelentése: élet, életet adó.[/bsf-info-box][/vc_column][vc_column width=”1/2″][bsf-info-box icon=”Defaults-user” icon_size=”32″ icon_color=”#81d742″ title=”Idézet” hover_effect=”style_3″]

„Szenteste délután, ahogy lemegy a Nap, minden elcsendesedik, sorra gyúlnak a színes fények az ablakok mögött, olyankor érezzük igazán, ki mennyire magányos. Nincs még egy ilyen, család nélkül már-már elviselhetetlen ünnep az univerzumban.”

Czipper Ágota

[/bsf-info-box][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_tabs interval=”0″][vc_tab title=”A nap aktualitása” tab_id=”1401028353-1-93fd82-807e”][vc_column_text]NÉPI KALENDÁRIUM:

KARÁCSONY VIGÍLIÁJA, ÁDÁM-ÉVA NAPJA

KARÁCSONYI ASZTAL

December 24-én, karácsony vigíliáján, más néven karácsony böjtjén, bőved estén, a szinte forgatókönyvszerűen előírt cselekmények a karácsonyi asztal körül történtek.

A karácsonyi asztalra vagy alá, vagy akárcsak a közelébe helyezett tárgyak, eszközök különleges mágikus hatalommal ruházódtak fel. Magát a karácsonyi abroszt, mely különösen a Dunántúlon szép változatokban terjedt el, csak egyetlen ünnepi alkalomra használták, ezentúl vetőabroszként vagy sütőabroszként alkalmazzák, hogy a termés bő legyen, vagy hogy a kenyér jól sikerüljön.

Mi is került a karácsonyi asztalra? Elsősorban egész kenyér, sőt néhol kalács is, hogy egész esztendőben legyen. Az asztal alá szénát, szalmát vitt be a gazda, hogy azután az állatok alá tegye, ezzel biztosítva egész esztendőre az egészségüket. Néhol még szerszámokat, {7-244.} házi eszközöket is tettek az asztal alá, hogy azokban is szerencséjük legyen a következő esztendőben. A bő termést igyekeztek befolyásolni a szintén az asztal alá helyezett magvakkal, szemes terményekkel teli szakajtókkal. Ez utóbbiakat többnyire a tyúkoknak adták, hogy jobban tojjanak. A karácsonyi asztal ily módon való előkészítése a Dél- és Nyugat-Dunántúlon, a palócoknál és a Dél-Alföldön (Pócs 1965) volt szokásban.

Bussán a gazdák szakajtóban árpát és búzát vittek a szobába. Köszöntőt mondtak:

Aggyon Isten jó estét mindnyájuknak,

Aggyon bort, búzát,

A gazdának száz malacot, eggy ólat,

A gazdasszonnak száz ice kendert, eggy orsót,

Szénát, szalmát, szalonnát,

Szép kis tarka bocikát.

(Csáky 1987: 56)

A köszöntő után a gabona az asztal alá került, vízkeresztig ott maradt. Az asztalon ostya, alma, dió, káposztaleves, mákos guba, túrós lepény, fokhagyma, bor volt, az abrosz alá egy kis szénát szórtak.

Dunaszekcsőn a múlt század végén bőved napján, azaz karácsony vigíliáján a gazda lámpagyújtás előtt elkészítette a szalmát, szénát, a ló kantárját, a kezibe vette és gyertyával háromszor körülkerülte az asztalt. Az asztalra rá volt téve a széna, úgy lett letakarva. Az asztal alá is tettek, henteregtek rajta a gyerekek. Azért terítették a szénát az asztal alá, mert Jézus szénába, szalmába született. Az asztalra diót, almát, sült tököt, szőlőt tettek. Ebből mindenki ehetett a vacsora előtt (Tátrai Zs. gy. 1965).

Vicsápapátiban a gazda bekopogtatott. Arra a kérdésre, hogy „mi újság?”, azt felelte: „Krisztus Jézus született Betlehembe”. A kezében lévő rostával háromszor megfordult. A rostában méz, dió, alma, ostya volt a család minden tagja számára. Kenyeret is behozott a hóna alatt, majd diót vetett a szoba négy sarkába. Ezután pálinkát ittak, és elmondta a karácsonyi köszöntőt: „Adjunk hálát az Atya Uristennek, hogy megadta érnünk ezt a mai dicsőséges szent napot, úgy mint Ádám és Éva napját. Adja a fölséges Atya Uristen, hogy továbbra is megérhessük jó erőben és egészségben, isteni áldásban és békességben. Adjon az Uristenek a gazdasszonynak tyúkot, lúdat, a gazdának bort és búzát, a megholt élőknek örökké való nyugodalmat. Isten áldjon meg bennünket” (Tátrai Zs. gy. 1985).

Egerszegen parázsolásnak nevezték a karácsonyi köszöntőt, melyet a gazda rosta és kenyér behozatalakor mondott. Itt így hangzott: „Dicsértessék az Ur Jézus Krisztus. Boldog karácsonyi ünnepeket kivánok kéteknek több jóval, kevesebb búval mulathassunk Krisztus urunk születése napján. Adjon az Isten a gazdának bort, búzát a gazdasszonynak tyúkot, lúdat. A leánynak egy szép mátkát, a legénynek azon szerént. Országunkba csendes békességet, holtunk után örök üdvösséget. Dicsértessék az Ur Jézus Krisztus” (Tátrai Zs. gy. 1985).

Székelykevén a családfő az asztalhoz lépett, alátette a szénát, majd elébe helyezte a szakajtót a terményekkel és a széna tetejére a vesszőt. Ekkor a következő párbeszédet mondták a gazdasszonnyal:

{7-245.} – Mit csinálsz hé?

– Kötözöm a rossz emberek kezét lábát, hogy távol legyen a rossz a háztól.

Ezalatt kötelet sodort a szénából és megkötötte az asztal egyik lábát. Ez a kérdés-felelet háromszor ismétlődött, amíg az asztal többi lábát is megkötötte (Botka 1983: 45).

Az asztalra helyezett ételek, melyeket általában megfelelő sorrendben fogyasztottak el, a család tagjainak az egészségét biztosították a néphit szerint. Így a szentelt ostya, mézbe mártott fokhagyma, dió, alma stb. Jászdózsán például a böjti ebéd hétféle ételből állt: pálinkaivás, fokhagymanyelés, habart bableves, mézes-mákos csík, aszalt szilva, aszalt alma, dió és sült tök. Pereszlényben huszonnegyedikén estig böjtöltek. Vacsorára huszonegyféle eledel került az asztalra: hal, bableves, mákos guba, derelye, keserűtúrós galuska, ostya, dió, alma, fokhagyma, vöröshagyma, méz, aszalt szilva, bors, szőlő, sült tök, fehér kenyér, bejgli, bor, pálinka stb. A családtagoknak mindenből kellett enni-inni. Általában elsőnek az ostyát fogyasztották mézzel, borssal és fokhagymával. Ezután ették az almát. Az almának karácsonykor sokféle mágikus szerepet tulajdonítottak. Almával jósoltak a lányok Luca-naptól fogva, mint ahogy ezt már a Luca-napi szokásoknál említettük; almáról mosakodtak szépség- és egészségvarázsló célzattal. Almáról itatták a jószágot is hasonló meggondolással. A palócoknál a családfő egy almát annyi felé vágott, ahány családtag volt, s mindenki kapott belőle, hogy összetartson a család: ha valaki eltévedne, a közösen evett almára visszagondolva hazataláljon.

A karácsonyi dióevés szinte az egész nyelvterületen ismert. Az egészséges dió egészséget, a rossz dió betegséget jósolt. Különféle magyarázattal szokás volt a diódobálás a sarkokba. Egerszegen keresztet vetettek, majd az „Atyának, Fiúnak, Szentlélek Istennek” fohásszal dobták a négy sarokba a diót. Nyitragerencséren még emellett azt is mondták: „Édes angyalkáim megajándékoztatok erővel egészséggel, én megajándékozlak egy-egy dióval” (Gunda 1958: 151–152).

Dióval játszottak is a gyerekek karácsonykor. Székelykevén az egyik fiú letette a diót a földre, a másik igyekezett megcélozni egy másikkal; ha sikerült, az övé lett a dió, ha nem, akkor mindkettő a földön maradt.

A karácsonykor fogyasztott hüvelyesek, sült tök és újabban a hal a következő év pénzbőségét kellett hogy biztosítsák. A Nyitra környéki falvakban, például Vicsápapátiban régen bab-, borsó- vagy lencselevest ettek és mákos pupácskát (mákos gubát). Ma már halat esznek krumplisalátával. A bablevesbe száraz szilvát és gombát is tettek. Lédecen gombalevest készítettek és ugyancsak mákos pupácskát. Ma itt is halat esznek krumplisalátával, és kalácsot sütnek.

A karácsonyi asztalon fontos szerepet tulajdonítottak az egész kenyérnek, azzal a magyarázattal, hogy egész éven át legyen majd kenyér az asztalon.

Általánosan elterjedt hiedelem szerint a karácsonyi asztaltól a gazdasszony nem állhatott fel, mert akkor a kotlósai nem lennének jó ülősek.

A karácsonyi asztal morzsáját különösen becsben tartották, többnyire mágikus és gyógyító eljárásokban használták fel. „A karácsonyi morzsát csak úgy összesöpörgetjük, összehajtjuk az abroszt, oszt kiöntjük a tyúkoknak, hogy jobban tojjanak” (Gulyás É. 1976: 105). Varsányban „Minden ételből, amibül karácsony este evett a gazda, egy kis darabkát – eltették a karácsonyi morzsát – ha a tehénnek bőrgyulladása lett, akkor ezzel füstölték” (Hoppál 1982d: 245). A karácsonyi maradékot, minden más szentelményt legfeljebb elégetni lehetett, ha nem használták fel egyéb célokra.

{7-246.} Egerszegen, mielőtt étkezni kezdtek, a családfő minden ételből egy keveset külön tányérra tett. Kolonban a család halottai számára is tettek egy tányérkára az ételekből. Vicsápapátiban most is félretesznek az ételekből az „égi madaraknak”.

A karácsonyi morzsát általában zacskóba kötve eltették. Palóc falvakban néhol az istállóba felkötötték rontás ellen, de például Karancsberényben a tehén tőgyét füstölték vele ellés után, Nógrádsipeken torokfájás ellen füstöltek vele. Pereszlényben a karácsonyi morzsát szalvétába csavarva vízkeresztig az asztalon hagyták. Ezzel füstölték a megigézett gyereket. Ipolyvarbón megszárították a karácsonyi morzsát, s ha valakinek a füle fájt, parázsra szórták. Füstölték karácsonyi morzsával a tehenet, kislibákat is. A karácsonyi asztal alatt megszentelődött terményeket, szénát az állatoknak adták, hogy egész esztendőben egészségesek maradjanak. Volt, ahol az egész lakószobát telehintették szalmával, és azon aludtak az ünnepek alatt – ugyancsak egészségvarázsló célzattal.

KARÁCSONY ÉJSZAKÁJÁHOZ ÉS AZ ÉJFÉLI MISÉHEZ KAPCSOLÓDÓ SZOKÁSOK, HIEDELMEK

Karácsony éjfelén, éjszakáján fontos szerepet kapott a víz, a tűz, a zajkeltés. A víznek gyógyító és varázserőt tulajdonítottak – még ha egyszerű kútvíz volt is. Az év bizonyos ünnepein, jeles napjain különleges italként fogyasztották vagy mosdottak benne. Hatását azzal is fokozták, hogy pénzt és piros almát dobtak bele. Karácsony éjjelén merítették az ún. aranyos vizet vagy más néven életvizet. A Bereg megyei Fornoson a vízmerítésnek különös jelentősége volt az eladósorú nagylányok számára. A falun kívül egyetlen kút volt, melyet a legények és a lányok éjféltájban fenyővel és koszorúkkal díszítettek fel, és gúzsvesszővel a kúthoz kötötték az ágast. Amelyik lány éjfél után elsőnek oldja fel a gúzst, elsőnek meríti az aranyvizet (melyben hitük szerint Jézus fürdött meg), az megy leghamarabb férjhez – gondolták. Istensegítsen az éjféli miséről hazamenet merítették az aranyos vizet, ebből ivott és ebben mosdott az egész család. Ez a víz egészséget jelentett, mert hitük szerint ebben fürösztötték a Jézuskát.

A víz után a tűz a másik fontos elem, melynek különös ereje lehet karácsony éjjelén. Egyes Vas megyei falvakban nyírfaseprű fáklyákkal vonultak az éjféli misére, miközben a pásztorok ostort durrogtattak, lövöldöztek az ártó, gonosz hatalmak elűzésére. Karácsony éjjelén az égő gyertya összefüggött a házasságvarázslással is. Például Somogyvámoson az eladó lányoknak olyan gyertya fénye mellett kellett az éjféli misére öltözködniök, amely már egyszer lakodalomban világított a menyasszonynak.

A gonoszelhárító zajcsapás ezen az éjszakán a pásztorok feladata volt. A karácsonyi történet pásztorai miatt igen fontos szerepük volt az éjféli misén is. Galgamácsán a pásztorok körbejárták a templomot, mialatt a mise folyt, hogy a gonosz szellemeket, boszorkányokat távol tartsák a zajjal, kürtöltek, trombitáltak, pattogtattak az ostoraikkal.

Az éjféli misén szokás volt egyes székely falvakban, hogy az ének ezen szavainál: „A madarak megszólaltak”, a gyerekek cserépsípokkal madárhangot utánoztak a mise végéig, másutt a férfiak kalitkába zárt csízeket eresztettek ki.

Lukácsházán, mielőtt elmentek az éjféli misére, fehér abroszt terítettek az asztalra, kalácsot és vizet tettek rá. „Ha kis Jézuska gyün közbe, hogy az tuggyon enni” (Tátrai Zs. gy. 1966). Ez valószínűleg a halottaknak szánt étel keresztényi magyarázata. Az éjféli {7-247.} mise után a gazdák megrázták a gyümölcsfáikat, hogy majd bőven teremjenek. Az Ormánságban a harangszókor rázták meg.

A házasságjóslásra, -varázslásra is alkalmas az éjféli mise körüli időpont. A Luca-napkor elkezdett eljárásoknak (pl. lucaág, almával jóslás, lucacédula, lucabúza) ilyenkor volt a beteljesedési idejük. Az Ipoly menti falvakban az eladósorba jutott lányok szenteltvizet vettek a szájukba az éjféli mise után, s otthon azzal mosták le az arcukat, de nem törölték meg, hogy álmukban majd a leendő vőlegény törölje le. Az éjféli misére menet a zsebükben kukoricát, tökmagot, kölest vittek a göcseji lányok, s a szenteltvíztartóba dobták, hogy amennyi az elszórt mag, annyi kérőjük legyen majd, és olyan gyorsan jöjjenek, mint ahogyan beledobálták. Örményházán mákos tésztát dobtak a szenteltvíztartóba.

A karácsonyi éjféli misére kellett hogy elkészüljön az ugyancsak Luca-naptól kezdve faragott lucaszék. Az éjféli misén arra állt vagy ült a kíváncsiskodó, hogy meglássa: ki vagy kik a boszorkányok a faluban.

A karácsony éjjeli időjárásból jósoltak a következő évi termésre. Például Jászdózsán úgy vélték, ha csillagos az ég az éjféli misekor, akkor sok kukorica lesz. Azt tartották, hogy az éjféli mise alatt megszólalnak az állatok és kibeszélik a gazdájukat. Ezért is végeztek különféle szertartásos cselekedeteket az állatokkal kapcsolatban. Például a Nyitra környéki falvakban a gazda karácsonyi szentelt ostyát, zöldpetrezselymet, piros almát tett az itatóvályúba, hogy a marhák egészségesek legyenek.

KARÁCSONYFA

A karácsony mai, közismert jelképe, a feldíszített fenyő, a karácsonyfa ebben a formájában újabb keletű szokás. Az eddigi kutatások a karácsonyfa-állítást protestáns, német eredetűnek tartják, mely hazánkban a Bécsi Udvar közvetítésével először az arisztokrácia, majd a városi polgárság, a falusi értelmiség, végül a parasztság körében terjedt el. A Bécsi Udvarban német főúri családok és protestáns művészek honosították meg. Karácsonyfát Magyarországon – a történeti adatok szerint – Brunswick Teréz állított először, 1824-ben, József nádor harmadik neje, Mária Dorottya, illetőleg a Podmaniczky család 1826 táján, majd Fertőszentmiklóson a Bezerédj család 1834-ben. Jáky Ferenc osli plébános, a gróf Hunyady család egykori házipapja 1855-ben karácsonyfa-ünnepélyt rendezett a falusi iskolás gyerekei számára.

A karácsonyfa-állítás szokása nyugatról kelet felé terjedt a magyar nyelvterületen.

Az osztrák néprajzi kutatás szerint a karácsonyfák elterjesztésében nagy szerepük lehetett az első világháborúban a katonák számára állított közös karácsonyfáknak. Hazánkban az ország keleti felében csak a második világháború után honosodott meg végleg. Az új szokáselem elterjedését elősegítette, hogy már volt hazánkban előzménye.

Szeremlén a karácsonyfa elterjedése előtt az ún. termőág volt a karácsonyi dísz, melyet aranyozott dióval, almával, ültetni való hagymával díszítettek. Zsámbokon régen rozmaring- vagy nyárfaágat díszítettek. A lakodalmi életfához hasonló vagy valamire felfüggesztett zöld ág készülhetett tüskéből, bürökből, kökényágból. Ittebén kökényágra, Csantavéren papírral betekert száraz ágra emlékeznek az 1920-as évekig. Bácstopolyán az 1890-es években három faágat szegeztek össze, azt bevonták piros papírral, ebbe szegeket vertek és arra akasztották a diót, almát, mézeskalácsot.

{7-248.} A téli napforduló ünnepén nem volt idegen elem a tavaszt, termékenységet jelképező zöld ág, akárcsak liturgikus vonatkozásban a paradicsomjáték életfája. Itt tehát kereszténység előtti és liturgikus hagyományok találtak egymásra. A karácsonyfadíszek is hasonlóan alakultak: a termékenységet szimbolizáló alma, dió és a – feltevések szerint a paradicsomi életfáról származó kígyót jelképező – lánc jól megfértek egymással. Ugyancsak messzire vezet a gyertyák kérdése, az élet fényének szimbólumától a villanyégőkig.

A fenyőfaállítást a nagygazdák kezdeményezték. Ittebén a hagyomány szerint az 1900-as években az iskolában állítottak először fenyőfát, de még az 1960-as években sem volt általános szokás a családoknál. Szegeden ugyancsak a század elején jelent meg a karácsonyfa, de csak szórványosan. A Hortobágy környékén a korábbi zöld ág meglétére még emlékeznek. A fenyő karácsonyfa elterjedése az 1920-as, 1930-as években kezdődött csak el. A fenyő karácsonyfa a gazdagabbaknál már az 1910-es években megjelent. A lucabúzát a fa alá tették, mint általában mindenütt, ahol egyáltalán készítettek. Topolyán azzal a magyarázattal, hogy a bárányka legelhessen.

A karácsonyfadísz korábban az alma, dió, házilag készített sütemények, mézeskalács volt. Az 1880-as években jelent meg az üvegdísz és az 1890-es években a lametta a városokban. Az Ipoly vidékén a karácsonyfát karácsony böjtjén díszítik fel. Almát, diót tettek rá régebben, a fa alá helyezték a betlehemet vagy a Szent Családot ábrázoló képet. A kisebb gyerekeknek ma is azt mondják, hogy a Jézuska hozza a fát, ezért titokban díszítik. Ma már nagy fákat állítanak, üvegdíszekkel, szaloncukorral. A karácsonyfát hosszú ideig tartják bent azzal a magyarázattal, hogy az állatokat az újesztendőben akkor nem éri baj. Turán a karácsonyfát süteménnyel, aszalt gyümölccsel, tökmaggal, pattogatott kukoricával, almával és kockacukorral díszítették. Régebben reggelre kelve látták meg a karácsonyfát a gyerekek, újabban december 24-én este állítják a fát.

Nyugat-Magyarországon a karácsonyfát mestergerendára vagy a szobasarokba függesztették, hol a koronájával felfelé, hol megfordítva. A karácsonyfa elterjedése előtt szokásos zöld ágakat, tüskés ágakat is hasonló módon függesztették fel.

A karácsonyi ajándékozás a karácsonyfa-állítás szokásánál is újabb. Ajándékot régen a kántálók, betlehemezők, köszöntők kaptak, azok is ételfélét és legfeljebb egy kis pénzt. Székelykevén az ajándékozás még az 1960-as években sem volt szokás. Bácsfeketehegyen, Pacséron és általában mindenütt a karácsonyfa és a rajta lévő nyalánkságok jelentették az ajándékot. A ruhafélék, játékok ajándékozása új keletű. Az őrségi falvakban a negyvenes évektől indult meg az ajándékozás divatja.

Az 1940-es években az erdélyi falvakban, Sitéren például csak a módosabbaknál volt karácsonyfa-állítás és ajándékozás szokásban. Oltszakadáton karácsonyfát 1870 óta az iskolában állítottak, és a tanulókat ajándékozták meg általában tanszerekkel. Oltszakadáton, Alsóbölkényben a szülők vagy rokonok csengetnek, és az ajtórésen dugják be az ajándékot. Karácsony napján pedig a keresztszülők vitték a mézes pogácsát, diót, almát, ezt nevezik angyaljárásnak. Egri községben viszont a szegényebbek is állítottak fát – cukorral, aranydióval, almával, házi süteménnyel díszítve. Magyardécsén csak a gazdagabb házaknál volt karácsonyfa. A karácsonyi ajándékot a bukovinai Istensegítsen asztal alá tették, mert fát nem állítottak. Egy marék szénára ünneplő kendőt terítettek, oda tettek diót, almát, mézeskalácsot, egy-egy ruhadarabot a gyerekeknek, akik úgy tudták, hogy a Jézus hozta. Az ajándékot hozó Jézuskát néhol meg is személyesítették, például a nyugat-magyarországi falvakban. Szakonyban egy nagyobb gyermek vagy {7-249.} asszony fehér lepelbe öltözött, arcát tüllel fedte el. A gyerekeket megimádkoztatta a szülők közvetítésével, és átadta az ajándékot. A kezében hozta a feldíszített karácsonyfát.

Egyre népszerűbbek a közterületen felállított fák. Egyes történeti adatok szerint a 17. században német nyelvterületen nem családok állítottak fát, hanem egy központi helyen felállított karácsonyfára akasztották a szegényeknek és gyerekeknek szánt gyümölcsöket.

A mindenki fájának múlt századi példájáról olvashatunk Réső Ensel Sándor szokásgyűjteményében. A Sáros megyei földesúr a cselédei számára állított hatalmas karácsonyfát – szalaggal, gyertyákkal díszítve, ágain a cselédeknek szánt hasznos ajándékokkal (Résö Ensel 1867: 239–240).

Ma Budapesten az ünnep hangulatának fokozására fenyő- és karácsonyfadíszbe öltöznek a kirakatok. Nagy fákat állítanak például a szállodák előcsarnokába, a Parlamentben óriásfenyő áll. Néhány éve a Vörösmarty téren reklámcéllal a Hungaroton Magyar Hanglemezgyártó Vállalat állíttat hatalmas fenyőfát, ágain színes égőkkel és lemeztasakokkal. Újabb szokás szerint a panelházak erkélyein megjelentek a kivilágított fák, akárcsak a kertes házak villanyégőkkel díszített élőfái.

Ugyancsak terjedő szokás, hogy karácsonyra a temetőbe is visznek kis fákat, néhol feldíszítve. Nagy ünnepeken a halottkultusznak mindig fontos szerepe volt. Az új szokást a virágkereskedelem is ösztönzi. Az adventi korszorú a ma népszerűsödö karácsonyi szimbólumok közé sorolható. A feltehetően német eredetű szokás Ausztriában a két világháború közötti időszakban kezdett terjedni. A fővárosi virágüzletek hazánkban számtalan változatban, színes gyertyákkal és szalagokkal készítik, népszerűsítik az adventi koszorút.

A karácsonyi ajándékozás szokása is napjainkra vált az ünnep elengedhetetlenül fontos részévé. Sokáig csupán a gyerekeket ajándékozták meg falvainkban, s az ajándék többnyire a karácsonyfa volt a rajta függő nyalánkságokkal.

A titokban hozott ajándék a Jézuskától, más magyarázat szerint az angyalkától vagy egyéb földöntúli lénytől származik. Akárcsak a Mikulást, néhol az ajándékhozó Jézuskát is megszemélyesítették.

Magyar Néprajz VII.

EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:

Aczél László, Atzél (Kunszentmiklós, 1849. január 3. – Nagyszőlős, 1906. december 24.) Tanfelügyelő, pedagógiai író. Régi nemesi családból származott. Tanulmányait szülővárosában, majd a debreceni református főiskolán végezte. Bölcsészeti és jogi tárgyakat hallgatott, bírói vizsgát is tett, de azután pedagógiai pályára lépett. 1878-ban jelent meg első pedagógiai témájú értekezése Pozsonyban, ahol a magyar kör titkáraként működött. A nőnevelésről szóló cikkei a Pesti Naplóban jelentek meg, részben saját neve, részben Szentmiklóssy név alatt. Így figyelt fel rá Trefort Ágoston közoktatásügyi miniszter, s az újonnan szervezett Ugocsa megyei tankerület tanfelügyelőjévé nevezte ki 1888-ban. Azelőtt Ugocsa tanügyi tekintetben Kővár vidékéhez, majd Szatmár megyéhez tartozott, ezért iskolái eléggé elhanyagolt állapotban voltak. Aczél fellendítette a megyében az iskolaügyet. Számos állami iskolát létesített, a régibb iskolák fenntartóit szép szóval vagy a törvény szigorú alkalmazásával rávette, hogy rendes tantermet építsenek és emeljék a tanítói béreket. 1881-ben Nagyszőlősön polgári iskolát szervezett, amelyben az 1890-91-es tanévben Bartók Béla tanult. Aczél adott a helybeli elemi iskolában tanító Bartóknénak egy évi szabadságot, hogy a fiát zenei téren tovább taníttathassa. Nem csak kultúrát, hanem az itt élők anyagi jólétét is igyekezett előmozdítani, mert meggyőződése volt, „hogy a lakosság anyagi jóléte szorosan össze van kapcsolva szellemi míveltségével.” Nagyszőlősön a Korlátos alatt és a Fekete-hegy lejtőin  „példaadással igyekezett a lakosságnak a kertészethez, gyümölcsösök alakításához és a haltenyésztéséhez kedvet csinálni.” 1887-ben Bereg megye tanfelügyelőjévé nevezték ki, de nem fogadta el a kinevezést, Ugocsában kívánt maradni. 1895-ben kir. tanácsosi címet kapott. Életének utolsó éveiben írta a megye  művelődéstörténetét bemutató munkáját. Nagyszőlősön temették el kedvenc tartózkodási helyén, a korlátosi hegyoldalon. Özvegye, Perényi Lujza bárónő díszes mauzóleumot építtetett sírhelyére, amelyen ez a felirat olvasható.: „Vándor, állj meg, s mondd meg Spártának: itt nyugszik hű fia, ki a hazáért vérzett el”.

Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)

 MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

Déryné Széppataki Róza (1793) az első magyar operaénekesnő. A vándorszínészet korának legnépszerűbb színésze volt, mindent játszott, legnagyobb sikereit, mint énekes szubrett aratta.

Feszty Árpád (1856) festő, az akadémikus festészet jellegzetes képviselője. 1892-től 1894-ig Pálya Celesztin és mások közreműködésével festette meg főművét: A magyarok bejövetelét. Az 1800 négyzetméteres nagyságú, 120 m. hosszú, 15 m. széles, egy darabra szőtt, vászonra festett panoráma hosszú évekig a főváros egyik látványossága volt, de Budapest ostroma alatt nagyon megsérült. A helyreállított népszerű kép jelenleg az ópusztaszeri nemzeti parkban látható.

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.[/vc_column_text][/vc_tab][vc_tab title=”A nap igéje” tab_id=”1401028353-2-7fd82-807e”][vc_column_text]MIRŐL SZÓL A KARÁCSONY?

„Semmi… nem választhat el minket Isten szeretetétől.” (Róma 8:39 CEV)

Azon az első karácsonyon Isten valami rendkívüli dolgot tett. Max Lucado így fogalmazza ezt meg: „Leszállt a trónról, levette dicsőségének köntösét és bőrbe csomagolta magát: pigmentált emberi bőrbe. A világ világossága belépett egy sötét, nedves méhbe. Akit angyalok dicsőítettek, beágyazódott egy szolgálólány méhébe, egy hideg éjszakán született meg, és a tehenek szalmáján aludt. Mária nem tudta, hogy tejet adjon neki vagy hódolatot, hát mindkettővel szolgált – végtére is a gyermek, amennyire ő fel tudta ismerni, éhes és szent volt. József nem tudta, hogy fiának vagy atyjának szólítsa. De végül Jézusnak nevezte, hiszen ezt mondta az angyal, és mivel halvány fogalma sem volt arról, hogyan nevezzen egy olyan Istent, akit a karjában tud ringatni.” Lucado így folytatja: „Nem gondolod, hogy forgott a fejük, és azon tűnődtek: »Mit művelsz, Isten?« Vagy másként fogalmazva: »Mit keresel te itt a földön, Isten?« »Rávehet-e valami, hogy ne szeresselek?« – kérdezi Isten. »Azon tűnődsz, meddig ér el, meddig tart a szeretetem? A választ megtalálod a sziklás hegyen álló szálkás kereszten. Engem látsz ott Teremtődet, Istenedet… ennyire szeretlek téged.«” Pál azt kérdezi: „Ki választana el minket Krisztus szeretetétől?” (Róma 8:35). Majd választ is ad: semmi sem választhat el Isten szeretetétől, „sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban” (Róma 8:38-39). Erről szól a karácsony.

A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.[/vc_column_text][/vc_tab][vc_tab tab_id=”05a52131-18cb-2fd82-807e” title=”A nap liturgiája”][vc_column_text]Ádám és Éva

A Biblia szerint Ádám és Éva voltak az első emberpár, akiket Isten teremtett. Évát nem sokkal Ádám megteremtése után hívta életre Isten. Álmot bocsátott Ádámra, és egy bordájából alkotta meg Évát. A Biblia Ádám és Éva történetét Mózes 1. könyve, a Teremtés könyve második és harmadik fejezetében mondja el.

bacskaplebania.hu[/vc_column_text][/vc_tab][/vc_tabs][/vc_column][/vc_row]