Nagy-Britannia 2018: az utolsó teljes év az EU-ban – vagy mégsem?

Nagy-Britannia az utolsó teljes naptári évét töltötte az idén az Európai Unió tagjaként. Néhány hónappal ezelőtt ezt a megállapítást mindenki megkérdőjelezhetetlen tényként kezelte volna, ma már azonban tekintélyes elemzőházak és közéleti személyiségek is kétszámjegyű százalékos esélyt adnak arra, hogy a brit EU-tagság mégsem szűnik meg a tervezett időpontban, 2019. március 29-én, közép-európai idő szerint éjfélkor.

A 2018-as politikai évadot Theresa May konzervatív párti miniszterelnök annak kijelentésével indította, hogy a megállapodás nélküli Brexit is jobb, mint egy rossz megállapodás a kilépés feltételeiről, és ez a tétel számtalanszor elhangzott a nyilvánosság különböző fórumain.

Amikor ez volt a brit kormány hivatalos álláspontja, még egyáltalán nem volt biztos, hogy sikerül átfogó megállapodást elérni az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről. Több határidő telt el eredménytelenül, és volt olyan EU-csúcsértekezlet is, amelyre Theresa May a megállapodás bejelentésének reményével utazott el – ám üres kézzel volt kénytelen hazatérni.

Végül novemberre sikerült összeállítani egy 585 oldalas jogi szöveget a kilépési feltételrendszerről, és egy 26 oldalas, jogi erővel nem bíró politikai deklarációt, amely a Brexit utáni időszak kapcsolatrendszerét körvonalazza egyelőre meglehetősen vázlatosan.

Az viszont gyakorlatilag a megállapodás bejelentésének pillanatában kiderült, hogy a kilépési egyezmény elfogadtatása a brit parlamentben reménytelen vállalkozás lenne. Az eredetileg december 11-re kiírt alsóházi voksolást ezért May az utolsó pillanatban január harmadik hetére halasztotta.

A fenyegető vereség mértékéről a szavazás elhalasztása előtt csak becslések voltak, de ezek közül a legóvatosabbak is azt valószínűsítették, hogy az alsóház három számjegyű többséggel vetette volna el a Brexit-feltételekről kötött egyezményt. Ez a modern brit politikatörténetben példa nélküli kormányzati vereség lett volna, és jó eséllyel végzetes mértékben destabilizálta volna Theresa May kabinetjét, amely a tavalyi előrehozott választások óta egyébként is kisebbségben kormányoz.

A rendkívül erőteljes ellenállás a tartalékmegoldásnak fordítható backstop-mechanizmussal szemben alakult ki, ez ugyanis egységes vámügyi szabályozást léptetne életbe az Európai Unió és az Egyesült Királyság között az ír-északír határellenőrzés újbóli bevezetésének elkerülésére, ha nem születik időben olyan megállapodás a majdani kereskedelmi kapcsolatokról, amely önmagában feleslegessé tenné a határ fizikai ellenőrzését. A keményvonalas tory Brexit-tábor szerint azonban e mechanizmus alapján az Egyesült Királyság meghatározatlan időre „beleragadhat” egy vámuniós mechanizmusba az EU-val, úgy, hogy nem tud más országokkal saját kereskedelmi egyezményeket kötni.

Ugyanezekkel az érvekkel utasítja el mereven a megállapodást a legnagyobb észak-írországi protestáns britpárti erő, a tory Brexit-táborhoz hasonlóan rendkívül EU-szkeptikus irányvonalú Demokratikus Unionista Párt (DUP) is, amelynek külső támogatása nélkül a Konzervatív Párt nem tud kormányozni.

Az indulatok hevességét jelzi, hogy a tory Brexit-tábor még bizalmatlansági szavazást is kezdeményezett Theresa May ellen, bár ezt a kormányfő viszonylag kényelmes többséggel megnyerte.

Ebben a helyzetben váltott irányt az év végének közeledtével May retorikája. A kormányfő visszatérően hangoztatott álláspontja ma már az, hogy a Brexit feltételrendszeréről elért egyezmény parlamenti elfogadásának csak két rossz alternatívája lehet: az egyik a megállapodás nélküli kilépés, a másik az, hogy egyáltalán nem lesz Brexit.

A kormányfő azt eddig nem fejtette ki, hogy a Brexit milyen módon maradhatna el, de a patthelyzet feloldásához vezető legegyenesebb út még saját kormányának több tagja szerint az újabb népszavazás kiírása lehetne.

Ha azonban ez megtörténne – bár Therasa May ettől jelenleg mereven elzárkózik -, a felmérések alapján jelentős esély lenne arra, hogy a választók többsége ezúttal a bennmaradás mellett döntene.

Az újabb népszavazás ügyének egyik legfőbb szószólója Tony Blair volt munkáspárti kormányfő, aki szerint immár 50 százalék feletti az esélye az új referendum kiírásának.

Óvatosabban, de jelentős esélyt jósolnak a második népszavazásnak nagy londoni elemzőházak is.

Az Eurasia Group nevű globális politikai-gazdasági kockázatelemző csoport londoni kutatóműhelyének szakértői közölték év végi helyzetértékelésükben, hogy most már alapeseti előrejelzésük az újabb referendum kiírása, amelynek minden egyéb lehetséges forgatókönyvnél nagyobb, 40 százalékos valószínűséget adnak.

Az újabb népszavazás kiírása nyilvánvalóan legalábbis halasztaná a Brexitet, hiszen a brit választási bizottság becslése szerint a voksolást legkorábban májusban vagy júniusban lehetne megtartani.

Nagy kérdés, hogy mi lenne a kérdés a szavazólapon.

A Sky Data közvélemény-kutató csoport évzáró felmérése szerint a brit választók abszolút többsége, 53 százaléka pártolná egy olyan népszavazást kiírását, amelyen arról lehetne dönteni, hogy az Egyesült Királyság a jelenlegi Brexit-megállapodás alapján vagy megállapodás nélkül lépjen ki az EU-ból, vagy maradjon az EU tagja.

A válaszadók ugyancsak 53 százaléka mondta azt, hogy ha ezek lennének a választható lehetőségek, a bennmaradásra voksolna.

Mindezek alapján 2018 végén már korántsem tűnik annyira kőbe vésettnek a márciusi kilépés, mint egy évvel ezelőtt.