Régi idők nagyböjti gondolatai: 39. nap

Ernyei Pál nagyböjti elmélkedése 1895-ből.

„Ezt tudva, meg kell szoknunk a bűnt kellően megítélni, s ne véljük azt tréfa dolognak vagy játéknak. Mert
hisz látjuk, hogy a természeténél fogva oly szelíd Istent a bűn rosszasága annyira képes fölbősziteni, hogy tulajdon teremtményének, legremekebb kezeművének — az embernek sem kegyelmez. Elhomályosítja a napot, elsötétíti a holdat, kioltja a csillagok fényét, a felhőkből tűzesőt bocsát, a földet porrá zúzza, a mezőket elpusztítja, a forrásvizeket kiapasztja, a völgyeket betölti, a hegyeket ledönti, a drága kincseket megsemmisíti. Megnyílik a föld s falvakat és városokat nyel el. Népeket és nemzeteket szór szét; még a szent templomok és áldozati oltároknak sem kegyelmez, ledönti, lerombolja ezeket is. Mi pedig nevetünk a bűnnek, s a mi a legnagyobb ostobaság; még dicsekszünk vele!”

(Forrás: Nagybőjti sz. beszédek – Segneri latin eredetije után dolgozta Ernyei Pál, A „Jó Pásztor” XIV. évfolyamának melléklete)

Marosi Anita

Kárpátalja.ma