A kárpátaljai magyarság pillanatnyi helyzete – zsákutca vagy útelágazás?

Helyénvaló azzal kezdeni, hogy nem minden magyar etnikumú embernek jut eszébe a kárpátaljai magyar nemzetrész helyzetén, kilátásain, lehetőségein elgondolkodni. Úgy általában nem jellemző az emberekre, hogy mindennapi gondjaikon kívül bármi másról gondolkodjanak. Kivéve, amikor megszokott életüket kizökkentik a kerékvágásból úgy, hogy az nem zökken át egy másikba. A közügyek elsorvadása mögött mindig meg lehet találni a tömegek közönyét, amely akkor szűnik meg, amikor ugyanaz a tömeg kilátástalan helyzetbe kerül.
A valóságos életben minden folyik, örvénylik, csak utólag válik egyértelművé, melyik irányba tart a főáram, egy akadályt mely irányban kerül meg, vagy azon hol vágja át magát a folyam. Ha a jövőt nem is tudhatjuk, nagyon nagy előnyt jelent egyéneknek és közösségeknek egyaránt, ha minél hamarabb rájönnek, merre van kiút, és melyik irányba kilátástalan az áttörés.
A kárpátaljai magyarság számára a politizálásnak mindig is csak két lehetséges iránya, stratégiája, ebből adódóan stílusa volt. 1989 eleje – vagyis a nyilvános politizálásnak a KMKSZ megalakulása által jelzett kezdete óta ezek vitája vagy inkább küzdelme zajlik.
Az egyik a szovjet időkben megjelenő magyar nyelvű kisfőnöki réteg egyéni karrierstratégiájának a megideologizálásából áll. Az egyéni karriereket ’89 előtt és többnyire azóta is a hatalmon lévő csoportosulásokba való beépülés, azok kiszolgálásán keresztüli építése jelentette. Egyszerűsítve: ahogy a régi világban magyar emberből is lehetett kb. járási szintű párttitkár vagy kárpátaljai másodkategóriás vezető, úgy az új világban is eljuthat valamelyik maffia magyarajkú ifjú cigicsempésze, verőlegénye stb. valami alvezérségig. Azok a magyar politikusok, akik a fenti háttérrel rendelkeznek, azt mondják, hogy az ukrán hatalom kiszolgálása az a stratégia, amely „nagyban” is működik, és a magyar közösség is révbe ér azáltal, hogy szolgálatait majd értékelik.
A másik koncepció szerint a jól megszervezett egységes magyarság önálló politikai szereplőként lehet képes az ukrán uralkodó körökkel a túlélését biztosító feltételeket kialkudni, és a kialkudott feltételeket be is tartatni. A kísérlet az egységet megjelenítő választási eredmény elérésére nyilvánvalóan sérti az uralkodó ukrán (kárpátaljai) elit érdekeit, így az óhatatlanul ütközésekkel, súrlódásokkal jár.
A KMKSZ és ellenszervezetei közti vita legelvontabb, ugyanakkor kulcsfontosságú eleme a fenti alternatíva: a rá adott válasz eldönti, ki melyik táborba tartozik vagy melyikbe sodródik.
Az érvek és ellenérvek sok témát érinthetnek. Folyik a vita erkölcsi, kulturális, történelmi, taktikai érveket felvonultatva. Most egy érvtípust emelnék ki, mint különösen aktuálisat: mégpedig azt, amelyik arról szól, mennyi realitása lehet egyik vagy másik lehetőségnek.
Az ellen-KMKSZ vagy a hatalomba beépült magyarok által leggyakrabban hangoztatott érv arról szól, hogy a kárpátaljai magyarság olyan kis létszámú és gyenge, hogy eleve nincs is semmi esélye önálló értékalapú politikával bármit is elérni. Az értékek és érdekek nyílt felvállalása nyílt érték- és érdekütközésekhez vezet a nyilvánvalóan erősebb ukrán csoportosulásokkal, és ezekben csak veszíteni lehet.
Az érveket illik gyakorlati példákkal alátámasztani. Egy-egy jelentősebb esemény pontosan abból nyeri fontosságát, hogy valakit igazol, másokat cáfol. Ezért lángol fel elkerülhetetlenül az értelmezési vita egy-egy súlyosabb történés kapcsán. Olyan az, mint egy malomkő, amelyet a felek egymásra próbálnak görgetni. Ha elég nagy a kő, maga alá is temethet valakit, és akkor a másik fél majd rávéset valamit.
Az, hogy az ukrán hatalom feldarabolta a tömbmagyar vidéket, hogy ne jöhessen létre magyar többségű választókörzet, egy akkora szikla, amibe a politikailag közömbös honfitársaink is beleütköznek. Nyilvánvalóan a 21 éves ukrán történelem egyik legsúlyosabb magyarellenes lépéséről van szó.
Ezt a csapást az az ukrán hatalom mérte ránk, amelyikre az UMDSZ agitált és akire a kárpátaljai magyar aktív szavazók túlnyomó többsége a voksát adta.
Így meg lett válaszolva a kérdés: rendezhető-e a kárpátaljai magyarság sorsa valamelyik (amelyikről azt lehet hinni, hogy a legerősebb) ukrán politikai csoportosulás bizánci típusú alázatos kiszolgálásával? A válasz egyértelmű, az ilyen politizálás nemcsak hogy a magyarságnak nem hoz hasznot, hanem még az UMDSZ-es vezérnek sem jár érte parlamenti képviselőség. Vagy legalább valakinek a magyarul beszélő ellen-KMKSZ-ből. 2002-ben még legalább ennyit adtak a KMKSZ ellen megvívott harcért.
Legyünk realisták. Abból, hogy a szervilizmus sokadszorra is zsákutcának bizonyult, nem következik, hogy a másik út automatikus sikerhez vezet. A KMKSZ küzdelmei az erősebb ellenféllel, a magasabb eszme nevében felvállalt ütközései nem hozták el a magyarság sorsának rendezését.
Az általunk javasolt megoldás azonban még nem volt kipróbálva. Az ukrán politikai terepen a kárpátaljai magyarok még nem jelentek meg egységes szavazóerőként. Nem tudjuk, hogy az egységesen a saját érdekvédelmére szavazó magyarság is olyan gyenge lenne-e, mint a mostani, amit ütnek fizetségül azok az ukrán politikai erők, amelyekre leszavazott.
A vita a kárpátaljai magyar érdekvédelem követendő stratégiájáról, jellegéről, egyáltalán lehetségességéről majd akkor fog véglegesen eldőlni, ha érdekvédelmét egy, a magyarellenes erők befolyásától mentes és a magyar etnikumú emberek maximumának legalább a szavazatokban kifejezhető támogatását élvező szervezet látja el. Vagy ha kiderül, hogy kárpátaljai magyar népünk nem képes ilyen szervezettségi szintet felmutatni.