Emléktábla avatás Tiszaújlakon

Köszöntötte az ünnepség résztvevőit, s ezután röviden ismertette az események történelmi hátterét.
Ezek után Tóth István főkonzul úr mondott beszédet. Először a szabadságharc eseményeiről beszélt Tiszaújlak vonatkozásában. Felelevenítette azt, hogy a község milyen fontos szerepet játszott a sószállításban. Beszédében hangsúlyozta: ahogy az 52 hős tiszaújlaki katonára a szabadságharc idején, úgy ma is a közösségnek, a nemzetnek mindnyájunkra szüksége van. Csak összefogással érhetjük el céljainkat.
Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke beszédében hangsúlyozta a történelmi múlt jelentőségét. Elmondta, hogy mindenképpen büszkék lehetünk ezekre a hősökre, akik az életük árán is harcoltak a szabadságért. Beszéde végén kifejtette, hogy igazi sikereket csak úgy érhetünk el, ha közösen összefogunk és így küzdünk céljainkért.
Barta József elnök úr beszédében megköszönte mindazoknak a munkáját, akik részt vettek az emléktábla létrehozásában, elhelyezésében. Megköszönte a vendégeknek, hogy részvételükkel megtisztelték a rendezvényt.
A felszólalások után Kovács Miklós és Tóth István leleplezték az emléktáblát.
A gondolatok után a Tiszaújlaki Széchenyi István Középiskola tanulói versekkel és rövid történetekkel elevenítették fel a szabadságharc eseményeit. A verses megemlékezés után került sor a koszorúk elhelyezésére az emléktáblánál. Az ünnepség végén Bencze Rudolf, a KMKSZ Tiszaújlaki Alapszervezetének elnöke megköszönte a vendégek és minden jelenlévő részvételét az ünnepségen.
Az emléktábla-avatás a Himnusz eléneklésével zárult.
