Múltfogyatkozás: Álom-polc

Polcra rakta az életet. Sarkokba halmozta, fiókok mélyébe süllyesztette, szekrényekbe rejtette. Sufniba zárta a csorba kaszát, a kiszáradt hordót. A még fényes élű kapát és a nagy, ötágú villát is melléjük támasztotta a kőrisfa nyéllel.

Ottfeledte ősszel a kiásott virághagymákat egy sötét sarokban. Meghal az, ami él. Nem létezik már tovább, amiről megfeledkezünk. A rozsdás festékes vödrökbe már évekkel ezelőtt beleszáradt a festék, amivel a hátsó udvar kerítését szerették volna lemázolni. Szanaszét dőltek azóta már az egykor egyenes oszlopok, a deszkák fáját megette a nedvesség és a férgek.

Együtt tervezték, hogyan rendezik majd át a portát, hogy elég hely jusson a májusra készülődő, terebélyesedő orgonabokornak és a ház körül szükséges szerszámoknak. De új idők jöttek, meghalt az, aki élt. Elmúlt, amit elfeledtünk. Felkapta a szél a terveket, s messzire hajította az emlékezet kútjába. Csak a kiszáradt festékes dobozok maradtak ott a rozsdás kasza mellett a sarokban.

Fiókokba rakta az életét. Az embereket is, akik fájdalmat okoztak. Mélyre, átláthatatlan sötétbe temetett az évtizedek során minden csalódást, ami megremegtette eljövendő boldog élete álomképét. Aztán melléjük fektette ezt a képet is, s az álom nem vált valóra soha. Halványan felsejlik az erő, amivel a legelső akadályokon átlendülve tiszta szívvel kacagta ki a nehézségeit. Mára csak a szekrények maradtak, a dolgokkal megtelő fiókok, dobozok, ládák, mindenhol… amik mélyére eltemetik az életét.

Kiss Julianna

*Deskó Tamás fotósorozatából nyitott tárlatot március 11-én a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet Beregszászban. A kiállított képekre kárpátaljai és anyaországi írók, költők és irodalomkedvelők írták meg egyéni reflexióikat, melyeket hétről hétre az olvasóink is megismerhetnek.