Nagycsaládok Kárpátalján: a Sebestyén család

A salánki Sebestyén Erzsébet azt vallja magáról, hogy határozott egyéniség, aki mindig tudja, hogy mit akar, s nehéz eltántorítani a szándékától. Azt például már gyermekkorában eldöntötte, hogy két fia és egy lánya lesz. Ezt kilencedik osztályos korában egy osztályfőnöki órán papírra is vetette. Mit ad Isten, teljesült az álma.

Az idáig vezető útról és a családjáról beszélgettem vele salánki otthonában.

 

– A férjével mind a ketten Salánkon nőttek fel.

– Így van. Én ebben a házban élek születésem óta, ahol most beszélgetünk. Egy testvérem van, aki a családjával Budapesten lakik. A férjemék, Gabiék pedig az utca másik oldalán, néhány házzal arrébb laktak. Ők öten vannak testvérek, s én a húgával és nővérével barátkoztam. Így kisgyermek korunk óta jól ismertük egymást.

 

– Mikor lett az utcabeli fiúból udvarló?

– Gabi mindig is csendes, háttérbe húzódó fiú volt. A helyi iskola elvégzése után besorozták, majd leszerelés után hazajött. Egy esküvőn kerültünk közelebb egymáshoz. 2007-ben házasodtunk össze.

– Mivel foglalkoztak akkoriban?

– A helyi iskola befejezése után Nagyszőlősön tanultam számítástechnikát. A postafőnöki munkám miatt volt erre szükség, melyet Salánkon átvettem az édesanyámtól. Amikor 2008-ban Márk fiunkkal szülési szabadságra mentem, édesanyám helyettesített. Egyéves volt Márk, amikor visszamentem dolgozni a postára. A férjem maradt itthon a fiunkkal, akit aztán két és félévesen beadtunk a helyi óvodába. Utána Gabi a salánki téglagyárban helyezkedett el.

 

– Postamesterként hogy tudta megoldani a reggeli munkakezdést?

– Eleinte nehéz volt. Autónk nem volt, biciklivel közlekedtünk. Reggel hét óra után Márkkal már az óvodában voltunk, fél nyolcra mentem a postára. Sokszor délben haza sem mentem ebédelni. Most már autóval járunk, így sokkal egyszerűbb.

– Mikor bővült a család?

– Márk születése után nyolc évvel, 2015-ben születtek meg az ikreink, Patrik és Dorka Regina. Nincsenek ikrek a családban, nem számítottunk kettős áldásra. Kétpetéjű ikrek, épp csak annyira hasonlítanak egymásra, mint egy testvérpár. Márk is örült nekik. Magunkkal vittük az ultrahangos vizsgálatra. Nem nagyon értette, hogy lehet egyszerre két baba a pocakomban. A doktor bácsi nagyon kedves volt vele, mindent megmutatott neki a babákról a képernyőn.

 

– Milyen volt a szülés?

– A babák természetes úton jöttek a világra Nagyszőlősön. Dorka pár napos korában beteg lett, ezért átszállították a munkácsi gyermekkórházba. Néhány nap múlva mi is követtük őt Patrikkal. Nagyon kedvesek és figyelmesek voltak velünk az orvosok és az ápolók. Tíz nap múlva jöhettünk haza.

– Ki segített itthon a gyerekek gondozásában?

– A kórházban kialakult egy rendszeres etetési idő a gyerekeknél, ami megkönnyítette a későbbi ellátásukat. Az első öt hónapban anyatejet kaptak a babák, majd miután kevésnek bizonyult a táplálék, áttértünk a tápszerre.

Itthon a férjem és az édesanyám segített. Gabinak sem volt könnyű, ugyanis akkoriban a téglagyárban sokszor éjszakázott, túlórázott. Édesanyám volt a legfőbb támaszunk. Amíg az ikrekkel a kórházban voltam, rendszeresen meglátogatott, s eközben otthon is ellátta a fiúkat. Amikor hat évvel ezelőtt epeműtétem volt, ő helyettesített a postán, majd szaladt hozzám a kórházba.

 

– Beszéljünk a gyerekekről is!

– Márk az édesapjára hasonlít. Ugyanolyan csendes, zárkózott, mint ő. Hatodik osztályos a helyi iskolában. Magyar nyelvű csoportban jár. A matematika és az angol jól megy neki, viszont az ukránnal nem boldogul, pedig jó felfogású gyermek. Szerettük volna idén átíratni a Karácsfalvi Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumba. A felvételi előtti napon eltört a keze, így lemaradt a vizsgáról. Viszont jövőre ismét próbálkozunk.

Az ikrek természete nagyon eltérő: Dorka gondoskodó típus, szeret anyáskodni, Patrik pedig hagyja ezt. Ha játszanak és szétdobálják a játékokat, Dorka az, aki összepakol. Patrik nagyon anyás, minden éjszaka velem alszik. Láttam, hogy Márkot mennyire megviselte az óvodakezdés. Ezért csak hároméves koruk után kerültek óvodába. Patriknál nehezen ment a beszoktatás, de most már jól érzi magát az oviban.

– Hol dolgoznak most?

– Nekem sikerült meghosszabbítanom a szülési szabadságot, itthon vagyok. Nem akarok visszamenni a postára. Kihasználtam az időt, és jelentkeztem a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola óvodapedagógia szakára. Még két évet kell elvégeznem a diploma megszerzéséig. A gyereknevelés mellett a házimunkát végzem és az állatokról is én gondoskodom. Kecskét és tehenet is tartunk.

Gabi két és fél éve ment el külföldre dolgozni. Az ikrek sokat betegeskedtek, sok volt a kiadásunk, kellett a pénz.

 

– Milyen a kapcsolata a férjével?

– Sok mindenen keresztülmentünk. Szülések, betegségek, külföldi munka. A férjem nagyon jó természetű. Mindent meg tudunk beszélni. Igazi ezermester. A házunk teljes felújítását ő végezte.

 

– Van lehetőségük pihenésre?

– Még kicsik a gyerekek, nem nagyon tudunk kimozdulni velük. Idén nyáron a férjemmel és a barátainkkal Aknaszlatinára kirándultunk. Nagyon jól éreztük magunkat. El is döntöttük, hogy jövőre már a gyerekeket is magunkkal visszük. Jót fog tenni nekik a sós víz. Márk már többször volt Nagyszőlősön lovastáborban. Első alkalommal haza akart jönni, de két nap múlva már beilleszkedett. Idén pedig már ismerősként tért vissza a táborba.

 

– Milyen terveik vannak még?

– Ha befejeztem az óvodapedagógia szakot, ezen a területen szeretnék elhelyezkedni. Szívesen tanulnék még, terveim között szerepel a tanítói diploma megszerzése. Érdekel a logopédia és a mentálhigiéné is. Itthon a ház felújítását kell még befejeznünk. Ami biztos, hogy Kárpátalján szeretnénk maradni.

 

– Isten áldását kívánom a terveikre s a családjukra!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma