Forbes-lista Ukrajna legveszélyesebb városairól
Ukrajna keleti és déli részében jóval több súlyos bűncselekményt követtek el tavaly, mint az ország nyugati felében – állapította meg a Forbes magazin, amelynek kutatási eredményét a Korreszpondent ukrán hírportál ismertette.
A Forbes által a 2011-es adatok alapján összeállított listán a legveszélyesebb városok között első helyen áll Szimferopol, azt követi Szevasztopol, Dnyipropetrovszk, Horlivka és Kirovohrad. Ezen településeken ezer lakosonként 6-7,2 súlyos bűncselekményt követtek el a tavalyi évben.
Ezzel szemben a nyugat-ukrajnai nagyvárosokban, Ivano-Frankivszkban, Ternopilban, Luckban, Rivnében 2-3-szor kevesebb súlyos bűncselekményt követtek el, mint a fent említett városokban. A legkevésbé veszélyes város Poltava, ahol ezer főre mindössze 1,5 súlyos bűncselekmény jutott. A Forbes megjegyzi ugyanakkor, hogy Poltavában nagyszámban élnek visszavonult katonatisztek.
Az újság kiemelte, hogy a Krím-félszigeten lévő Szevasztopol, amely jelenleg a bűnözés egyik fő gócpontja – második helyen áll a szintén a félszigeten található Szimferopol után -, a szovjet időkben zárt város volt, és ennek köszönhetően akkor még az egyik legbiztonságosabb ukrán városnak számított.
A 380 ezres Szevasztopoltól mindössze 10 ezerrel kevesebb lakosú nyugat-ukrajnai Vinnicjában ezer főre csupán három súlyos bűncselekmény jutott – fűzte hozzá a Forbes.
forrás:MTI