Mert a haza nem eladó
Március 15-i emlékünnepség Rahón
Március 20-án immáron hagyomásnyosan, gyülekeztek a rahói járás magyarjai az egykori kartongyár klubjában, hogy magyar környezetben és ünnepi hangulatban méltassák a márciusi ifjak nagy tetteit, s egyben a maguk számára is világosság tegyék a 21. Század kárpátaljai szórványban élő magyarjainak feladatait.

Az emlékünneség szónoka, Milován Sándor megyei képviselő beszédében kiemelte: „Csodák nincsenek…csak Isteni gondviselés. Ha 25 évvel ezelőtt mondtam volna egy akkor csak a templom falai között magyarul megszólalni merő rahói hívőnek, hogy 25 év múlva a kartongyár klubjában fogjuk méltatni március 15-ét, akkor egészen biztosan eszeveszettnek gondolt volna… Csodák nincsenek – csak munka és küzdelem.”
Az ünnepség fényét emelte a Rácz István atya által vezetett técsői Glória ifjúsági együttes zenés műsora, melyben magyar és hazafias énekeket adtak elő. A közel húsz fős együttes, amely római katolikus és református fiatalokból állt össze, a meghatódottság és öröm könnyeit csalta, a magyarságukért több évtizeden keresztül megszenvedett rahói járási magyarság szemeibe.
Istennek legyen hála ezért a szép ünnepért, és az Ő segítsége legyen velünk a munkában és a küzdelemben.
Rahói Plébánia


