Három emberöltő alatt megháromszorozódott az emberi élettartam
Három emberöltő, körülbelül 150 év alatt megháromszorozódott a várható élettartam – mondta Steigervald Krisztián generációkutató csütörtök reggel az M1-en.
A kutató elmondta, az emberiség történetének 99,9 százalékában a várható élettartam 30, de még 160 évvel ezelőtt is csak 45 év volt a svéd nők körében. Ezzel szemben ma a japán nők élnek a legtovább, és az ő várható élettartamuk már 87 év.
„Egész egyszerűen nincs arra felkészülve a társadalom – egyénileg és családpolitikailag vagy társadalompolitikailag sem –, hogy miként lehet kezelni azt, hogy tömegével megjelennek olyan emberek a társadalomban, akik 80-90 évesek” – fogalmazott. Felvetődik, hogy ez a tömeg aktívan vagy inaktívan tölti-e az időskorát, illetve meddig fog tartani a nyugdíjkorhatár, ha az ember 90-100 évig él – fűzte hozzá.
Hangsúlyozta, fontos szerepe van a területet kutató szakembereknek, akik megoldásokat kínálnak az ebből fakadó társadalmi konfliktusokra.