Felhangolva: Interjú Tarpai Viki színésznővel

Több alkalommal olvashattunk már Tarpai Viki, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház  kiemelkedő művészének munkájáról, sikereiről, életéről. Rovatunkban új szemszögből ismerhetjük meg a fiatal színésznőt. Megtudhatjuk, hogyan viszonyul a zenéhez, milyen hatással van rá egy-egy dallam, szereti-e a rockzenét, és mi a kedvenc hangszere.

– Időben menjünk vissza a kis Vikihez. Mikor érezted először azt, hogy a zene megérintett?

Első osztályos voltam, amikor egy végzősöket búcsúztató műsoron kellett énekelnem a Legyetek jók, ha tudtok című dal Ugye tényleg nem fog fájni versszakát. Ez tényleg sokáig megmaradt bennem.

Ezután jött a Gyilkosság a székesegyházban című előadás a színházban, amelyben egy altatódalt énekelhettem. Ez is egy viszonylag fiatalkori élmény.

Ami még nagyon közeli, az az anyai nagymamám énekelgetése esténként. Vagy ugyancsak kedves emlék, ha csak úgy összejöttünk és énekelgettünk csigakészítés közben.

– Hangszeren volt kedved és lehetőséged játszani gyerekként?

Negyedikes koromban én magam iratkoztam be a zeneiskolánk zongora tagozatára. Otthon már csak a tényeket közöltem. Egy darabig nagy volt a lelkesedés, de aztán már csak azt akartam játszani, ami tetszett. A kötelező darabok gyakorlása már nem kötött le. Négy év után ott akartam hagyni, de szüleim bejelentették, hogy ha nem fejezem be a zeneiskolát, akkor eladják a zongorát. Úgyhogy nagy kínnal, de befejeztem a zenei tanulmányaimat.

– A zongora még megvan?

Igen, még megvan, nem szeretnék tőle megválni, viszont az is igaz, hogy nagyon ritkán ülök le játszani. Hátha egyszer majd nagy kedvem támad hozzá.

– Elkezdődött a színházi élet, ami akarva-akaratlan összefűz a zenével.

Vidnyánszky színházán nőttem fel, ahol nagyon meghatározó a zene. Egy újabb próbafolyamat kezdeténél mindig rengeteg dallamot hozott. Egy előadásnál a zenét nem csak aláfestésként használtuk, hanem megtanultunk arra figyelni, hogyan használjuk, engedjük be, létezzünk vele együtt. Azóta minden egyes előadásnál nagyon fontos számomra a zene: sokat hozzátesz, segít egy-egy érzés, gesztus megszületésében, kiteljesedésében.

– Minden előadásban van zene, de melyik előadásokban kellett énekelned?

Minden darabban volt egy-egy zenés részlet, de amiben úgy valóban énekelnem kellett, az a Lila ákác volt, illetve egy Karácsonyi műsor. Ezenkívül egy rockzenekarral bemutatott Vidnyánszky-előadás került bemutatásra Háromgarasos opera címmel, amiben szintén szükség volt az énektudásomra, valamint egy debreceni vendégszereplésben, a Holdbeli csónakos Pávaszem szerepében is. Utóbbiban kicsit hangsúlyosabban. Jelenleg egy hasonló próbafolyamat előtt állok, melyben régi nagy retró slágereket kell majd előadni. Kíváncsian és nyitottan állok előtte, mert szeretem a retró zenét. Lesz egy énektanárom is, mely szintén egy új izgalom számomra.

– Van-e színházi előadás zene nélkül?

Biztosan van, de számomra nem létezik.

 

– A színház falain kívül is megvan ez a zenéhez való ragaszkodás?

A mindennapjaimban mindig jelen van. Nincs olyan reggel, hogy ne zenét hallgassak. Korábban például a vizsgákra is úgy készültem, hogy tanulás közben vagy próba előtt rongyosra hallgattam egy-egy számot. Ugyanez van mostanában, amikor szöveget tanulok, mert dallammal könnyebben rögzül a prózai szöveg is. A zene olyan számomra, mint egy memóriakártya: tárolja, előhozza az emlékeket, érzéseket, vagy akár egy-egy illatot, fontos momentumot.

– Milyen stílusú dallamok fognak meg leginkább?

Nagyon vegyes, de mindig a hangulattól függ. A komolyzenét, a mai számokat, de a retrót is szeretem. Egyedül a rockot és az elektronikus stílust nem kedvelem annyira. És még megemlíteném a népzenét, mert gyerekkorom óta annak van valami hihetetlen ereje számomra. Muszáj szólnom az egyházi zenéről is, mely szintén nagyon meghatározó. Van valami csodája és hatása, mert eltér a világi üzenettől és egy másféle éterből szól.

– Ilyenkor a szöveg vagy a dallam ragad meg?

Mindenképpen figyelek a szövegre, de ugyanúgy a dallam is elvarázsol. A kettőnek van egy olyan fajta összhatása, mely vagy vigasztal, vagy felemel, vagy tud tovább lendíteni.

– A zene hallgatása vagy az éneklés áll közelebb hozzád?

Szeretek énekelni, például takarítás közben is, de jobban szeretem hallgatni a zenét.

– Mi a legnagyobb nehézséged az énekléssel kapcsolatban?

Talán az, hogy kevés időt szánok a hangom fejlesztésére. Tanulmányaim folytatása alatt hetente többször is volt énekhangképzés óránk. Ahhoz, hogy valaki jól énekeljen, nem elég az alaphang, hanem azt folyamatosan képezni kell. Nagyon jól éneklő ismerőseim, kollégáim elmondják, hogy akár prózai színészként is heti egy vagy két alkalommal járnak énekórára. Amikor Debrecenbe

sodort az élet egy vendégszerep alkalmával, ott volt énektanárom, aki olyan technikát tanított meg alkalmazni, ami számomra teljesen ismeretlen volt.

– Mi a zene lényege, ami megfogja az embert?

Nyilván mindenkinek mást jelent a zenében a lényeg… Számomra ez akkor tud több szinten átható lenni, ha nem szimplán elénekelt kottát hallok. Több olyan megindító, libabőrös és azóta is visszatérő élményben volt részem, amikor a lélek szólalt meg, tette teljessé, tartalmassá, emlékezetessé a kottafejeket. Pillanatok alatt elvarázsol, kerít hatása alá, tesz többé az efféle produkció. Ettől lesz vonzó, mint egy mágnes, és zseniális egy adott zenei megnyilvánulás, előadás. Ezt tartom elsősorban lényegesnek. Ilyen hatással van rám Edit Piaf, Zaz, Rost Andrea, Kovács Kati, Máté Péter, Maria Callas, Karády, a Budapest Bár, Horváth Charlie, Harcsa Veronika, Frank Sinatra, Lara Fabian, a magyar kuplék, sanzonok, retró zenèk, népzene, nóták, orosz sanzonok és jó pár előadó innen is, Simándy József, Szabó Balázs és Bandája, a Jazz és Swing, Kodály, Beethoven, Chopin, Csajkovszkij, a Kárpát-medencei népzene, a rock and roll, a bárzongorista zenei világa, a tangó  és a keringő zenéje, hogy csak egy párat említsek.

– Zongorádat meghagytad, az éneklést nem hanyagolod. Milyen terveid vannak a zenével kapcsolatban? Esetleg egy új hangszer elsajátítása?

Nagyon tetszik a cselló, mert egy szép női lélekre emlékeztet. De ugyanúgy megemlíthetem a szaxofont. Régebben, és most is vannak olyan álmaim, vágyaim, hogy egy jobb szintre juttassam el a hangom és az énektechnikát. Megfigyeltem, ha egy komolyabb éneklésről van szó, akkor még mindig bőven van bennem izgalom, ezt szeretném legyőzni. Közel áll hozzám a jazz, a swing, és ez a fajta világ. Jó lenne egy olyan estet összehozni akár szólóban, akár mással, melyben ilyen jellegű dalok vagy sanzonok szólalnának meg. Remélem, hogy megtalálom ennek az útját, és közben nem remeg majd sem a hangom, sem a lábam.

Bunda Fehér Rita

Kárpátalja.ma