Jékely Zoltán: Aki Szent György napján született

Ezer évig szeretne élni
s e világon mindent szeret,
és mindég csak az emberek,
az emberek az ellenségi.

Gonosz csillagoknak hatalma
küldte égő lelkét bele
s ha jó az alkonyat szele,
szegény mindég szállni akarna.

Van bűne s büntetést nem ismer,
mert minden bűne szertelen,
égből jött: az ítéleten
jelen kell hogy legyen az Isten.

Mert ki teremté ily gonosznak,
hogy éjjel jár, mint denevér,
hogy nem kell földi pályabér
s könnyei örömet okoznak?

Ilyen vásottnak ki teremté,
hogy csak forrásvizet szeret,
s ha nincs, bort iszik, ha lehet,
és a szegénységtől sosem fél?

Ezer évig szeretne élni,
s nem fáj, hogy tudja: nem lehet;
pedig az örökéletet
csak mécspislogásnyit reméli.

Üresen kell neki a templom,
csak a koporsók s alakok,
mennyszínű karcsú ablakok,
orgonaszó, sekrestye lim-lom.

Átkozottul s furcsán magányos,
száz ember közt van egyedül
s ha egyedül van, menekül
a száz közt lelhető magányhoz.

Nem jó, ahol van, messze vágyik,
hol a horizont leborul;
de vágya visszahomorul
s lelkéből egy darab leválik.

Bukdácsol s nem tanul a kárán.
Hol szükség van rá, nincs jelen.
Csak tiblából a végtelen határán,
mint őszi légy az ablaküvegen.