Vége a kalózkodásnak

A következő évtizedben már az iskolások is tudni fogják, mit nem szabad ellopni – a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület hamisítás elleni stratégiájának köszönhetően.

 

Hamisítás elleni stratégiát dolgoz ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) – közölte az újjáalakult szervezet.

A szervezet tervei szerint már az iskolásoknak is tanítanák a szellemitulajdon-védelmének alapelveit. Emellett az internetes jogsértések ellen is hatékonyabban szeretnének fellépni, valamint a hamisított élelmiszerek és gyógyszerek megjelenését is visszaszorítanák.

A fél éven belül kidolgozandó stratégia határozná meg a következő évtized közepéig azt a cselekvési programot, amely a hamisítás kínálati és keresleti oldalát is csökkentené.

A testület koordináló szerepet tölt be a hamisítás elleni fellépésben, jogszabály-módosításokat javasol, de a nyomozóhatóságok képzésében is részt vesz.

Az újjáalakult Hamisítás Elleni Nemzeti Testület 2011. március 23-án tartotta első ülését.
A testület elnöke Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár, elnökhelyettese pedig Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke.

Híradó